Vágólapra másolva!
Jövő szerdán a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Bayern Münchent fogadja a Német-kupa nyolcaddöntőjében. A magyar szakember azonban hallani sem akar a bajorok elleni találkozóról, ugyanis csapatának szombat délután a Wolfsburgot kéne legyőzni a Bundesliga 20. fordulójában.

„Egy hangot sem akarok hallani a Bayernről, még arról sem, hogy ki hány jegyet szeretne tőlem a meccsre.

Egyelőre csak a Wolfsburg létezik a számunkra. Jobb felkészülésünk nem is lehetne a kupameccsre, mint a Wolfsburg ellen megszerzett három bajnoki pont" - mondta Dárdai Pál, akinek a csapat egy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte a tavaszi szezont.

A Hertha és a Wolfsburg egyaránt 28 pontot szerzett a Bundesligában, azonban a berliniek a meccs esélyesei, ugyanis hazai pályán játszanak, ráadásul a wolfsburgiak két vereséggel kezdték a tavaszt.

Dárdai Pált egyelőre nem mozgatja a Bayern München elleni kupameccs Forrás: Hertha BSC/Twitter

Dárdainak azért is kulcsfontosságú a győzelem, mert a Herthával tíz évvel ezelőtt fordult elő legutóbb, hogy hét pontot szerzett az első három tavaszi bajnokiján.

„A legjobb napjainkon bárkit megverhetünk.

Nincs sérültünk és a saját közönségünk támogatásával játszunk, úgyhogy ha kellően körültekintőek leszünk, és persze nem foglalkozunk a Bayernnel, nyerünk szombaton.

Azonos a pontszámunk, csak a szerzett gólok tekintetében állunk jobban egy picivel, és hát Bruno Labbadia személyében nagyon jó edző dirigálja az ellenfelet. Nagyra becsülöm, remek szakember, aki képes csapdát állítani nekünk, de ha százszázalékosan összpontosítunk, kikerüljük" - tette hozzá a magyar szakember.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista