Negyvennégy fociszurkolót vettek őrizetbe Szófiában
![Levszki, CSZKA](https://cdn.origo.hu/2023/12/kUOdsReBlNn7qNwzqZG80yw2Iqfno_BX8DApZSHF9-g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxNGVlMzA1MTc5YTRjYjZhYTkyYjIyMjQ2NTAxNjRi.webp)
A bolgár hatóságok arról számoltak be, hogy az élvonalbeli bajnoki előtt, közben és után "közrend megzavarásáért", valamint "tiltott tárgyak, pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása" miatt kellett intézkedniük.
A két klub drukkerei közötti összecsapásoknak több évtizedes múltja van, 2000-ben haláleset is történt, azóta gyakoribbak a rendőri fellépések. A rendőrségi jelentésben ezúttal nem esett szó súlyos sérültről.
A rangadón a Levszki egy öngóllal 1-0-ra legyőzte a vendég CSZKA együttesét, amely a 44. perctől emberhátrányban játszott. A tabellán mindkét együttesnek 48 pontja van: a Levszki a második, a CSZKA a harmadik helyen áll. A bolgár bajnokságban azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, a Levszki szeptember végén idegenben is 1-0-ra legyőzte a CSZKA csapatát. Az éllovas - és címvédő - Ludogorec előnye 23 fordulót követően öt pont szófiai riválisaival szemben.