Manchester United manager Jose Mourinho
during Premier League match between Tottenham Hotspur and Manchester United at White Hart Lane, London, 14 May 2017 (Photo by Kieran Galvin/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
José Mourinho elmondása szerint júniusban visszatér, és tervei szerint klubcsapatot fog majd irányítani.
A legutóbb a Manchester United menedzsereként dolgozó José Mourinho nyáron újra klubcsapatot vezetne, de elmondta, már december óta is több lehetősége lett volna, de ezeket mind visszautasította.
Az 56 éves edző a BeIN Sportsnak nyilatkozva elmondta, nyáron visszatérne, egy új klubnál kezdené meg a felkészülést júniusban.
„Azt pontosan tudom, mit nem szeretnék. Ezért is utasítottam vissza már három vagy négy megkeresést. Azt is tudom, mit szeretnék, milyen szinten szeretnék újra dolgozni. Semmi nem hiányzik az életemből, folyamatosan készülök az új kihívásokra, nem érzem úgy, hogy szabadságon lennék” –mondta a portugál.
"Folyamatosan képzem magam, amire nincs annyi idő, amikor heti hat sajtótájékoztató van, három meccsel, elemzésekkel. Ennek a szünetnek köszönhetően még felkészültebben fogok visszatérni."
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!