Élő adásban hagyta ott a stúdiót Bernard Tapie, mert legújabb bundabotrányáról kérdezték - videó
![Olympique Marseille, Bernanrd Tapie](https://cdn.origo.hu/2023/12/4azIZpqED84ss-7G5KhjtMDFKFoqv4XM-U-FH4y8VsI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlYWU2OTMyMDZjYzQxMjFhMTI0NDZmMDQ1MDQ3Yjlm.webp)
Az OM sikert sikerre halmozott a kilencvenes évek elején, francia bajnok lett, s egy BEK-döntőt ugyan elvesztett a Crvena zvezda ellen, az 1993-as Bajnokok Ligája-fináléban Basile Boli góljával már megverte a még Van Bastennel felálló AC Milant.
A sikereket azonban nagy bukás követte, Tapie börtönbe,
a Marseille pedig büntetésként a másodosztályba került a játékvezetők és az ellenfelek megvesztegetése miatt.
Amikor a jelenleg rákos megbetegedéssel küzdő Tapiét
az egykori munkatársa, és barátja vádjairól kezdte kérdezni az újságíró – Marc Fratani szerint az OM korábbi első embere megvásárolta az ellenfeleket és a bírókat is –, inkább elviharzott a stúdióból.
Ha arról akar beszélni, mint mondott Fratani, akkor felkelek, és itt hagyom egyedül
– mondta Tapie a műsorvezetőnek. Majd be is váltotta az ígéretet, felállt, és azt mondta, hogy nem válaszol. Audrey Crespo-Mara szerint azért is érdekes az eset, mert mielőtt elfogadta a meghívást Tapia, előtte hosszasan beszélgettek vele, és tudta, hogy szó lesz a Fratani által felvázolt játékvezetők megvásárlásával kapcsolatos vádakról is.