A Juventus elnöke európai szuperligát akar a BL helyett

fbl Horizontal BUST PRESS CONFERENCE HEADSHOT
Juventus' president Andrea Agnelli gives a speech during the World Football Summit (WFS18) on September 24, 2018 in Madrid. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Andrea Agnelli, a Juventus és az európai klubszövetség (ECA) elnöke komoly reformokat szeretne bevezetni a Bajnokok Ligájában, és a mostani lebonyolítás helyett egy szuperligát képzel el.

Az olasz sportvezető a szervezet összes tagjának, azaz 232 klubnak levelet küldött, amelyben levezeti, hogyan is képzeli el a Bajnokok Ligáját 2024-től. Megszűnne a mostani forma, helyette egy kontinentális szuperbajnokság jönne létre, ahonnan ki lehet esni, de fel is lehet jutni. Némileg a kosárlabda Euroligára hasonlítana a megoldás, ahol a 16 klub nagy többsége állandó résztvevő, csak néhány csapat változik évről évre.

Andrea Agnelli megreformálná az európai csúcsfocit Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Agnelli néhány pontban összefoglalta, miért lenne ez jó a topfutballnak:

  • gazdaságilag jövedelmezőbb, mint a mostani lebonyolítás, hiszen a több mérkőzés több tévés pénzt és több eladott jegyet jelentene
  • több csúcsmeccs lenne, hiszen csoportok nélkül zajlana az alapszakasz, mindenki játszana mindenkivel
  • a második pont miatt szerinte igazságosabb lenne a végeredmény
  • emelkedne a színvonal, mivel a legrosszabb csapatok kiesnének, helyükre újak kerülnének a következő idényre
  • a jelenlegi formula már elavult, meg kell újulni és lépést kell tartani a trendekkel, vagy diktálni kell azokat

Arra nem tért ki, hogy a feljutás milyen módon működne, de azt hangsúlyozta, hogy a lehetőség minden klub előtt biztosítva lesz. Azonban az exkluzív szuperliga valószínűleg érzékenyen érintené a kisebb csapatokat, amelyek egy idő után teljesen ki lesznek szorítva, és ha belegondolunk, a mostani, többkörös selejtezős rendszer is ennek az előszele.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!