Nyáron újra megrendezik Dabason az FC Barcelona focitáborát
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/AqyMFKKlxp1Hvp3UAx4EZFJnyskto2SfLmsdnfYmtLc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmNmE1MzM1MGUxMjQ0ZjZiODEzOGE4OWZhOGU0NGJl.webp)
Kőszegi Zoltán közölte: még 25-30 hely van, online lehet jelentkezni a Barca Academy Camp elnevezésű rendezvényre.
A tábor - hangsúlyozta - elsősorban az FC Barcelonáról szól, amely a katalán csapat futballfilozófiáját hozza el egy hétre Magyarországra. A gyerekeknek négy edzésük van naponta, emellett elméleti foglalkozásokon vesznek részt, sporttörténetet és nyelvet is tanulnak.
A táborba hét edző érkezik Barcelonából; minden csoportnak van egy magyar edzője és három-három csoportot – legfeljebb 30-36 gyereket – felügyel egy Barcelona-edző – ismertette.
A polgármester szólt arról is, hogy miután egy dabasi kisfiú bejutott az FC Barcelona futballiskolájába, megkeresték a katalán sztárcsapatot az együttműködés reményében, és két évig tartott, mire eljutottak az európai igazgatóhoz. Miután megegyeztek, a katalánok nagyon elégedettek voltak a helyszínnel, pedig az ilyen táborok jobbára olyan nagyvárosokban vannak, mint például Amszterdam vagy London.