Nagy kehelyben kis golyók, mindegyikben egy ország neve. A kis golyó szétcsavarható, a belőle kikerülő cetli pedig elárulja, hogy egy ország kikkel játszik az Európa-bajnokságon való szereplésért. Nem komplikált. Közel 30 év távlatából csak azért érdemes beszélni róla, mert
1990-ben a golyók egyikébe belekerült egy olyan ország neve, mely biztos volt, hogy az Eb idején már nem fog létezni.
A sorsolást 1990. február 2-án tartották. Akkor már majdnem három hónapja leomlott (képletesen) a berlini fal, megszűnt a német népet kettéválasztó ideológia. De február 2-án az illetékesek még erősen bóbiskoltak. Igaz a Német Demokratikus Köztársaság (és annak labdarúgó szövetsége) még működött, de a nevezést aláírók is tudták a postára adás pillanatában, hogy a selejtezők alatt eltűnik. Az ország is és a szövetség is.
Tudták ezt a politikusok, tudták az UEFA illetékesei, és tudta Európa (talán a világ) minden polgára. Az NDK neve mégis belekerült az egyik golyóba, és mindenki feszülten várta, hogy melyik csoport tagjai lesznek a szerencsések, akik „megnyerik" ezt a golyót.
A sors nagy mókamester, mert a Német Demokratikus Köztársaság természetesen a Német Szövetségi Köztársasággal került egy csoportba.
Kedélyesen paroláztak a majdnem ellenféllé váló két szövetség képviselői, jót mulattak a sorsolás eredményén. Közben a keletiek már reménykedve próbáltak helyezkedni az ismerkedés pillanataiban, hátha találnak egy apró rést a nyugati pajzson, ahová betuszkolhatják a kisujjukat, majd azt tágítva talán közel juthatnak a húsosfazékhoz. Ezalatt a nyugatiak próbáltak szorosan összezárni, és rosszindulatúan figyelték a szemben állókat, féltve kiharcolt pozíciójukat.
A német-német Eb-selejtezőre, ahogyan az várható volt, nem került sor. Ugyan az első selejtező mérkőzés kisorsolt időpontjában,
1990.szeptember 12-én még létezett az NDK és le is játszotta a Belgium elleni találkozóját.
Ám nem a selejtező részeként, hanem barátságos találkozóként. Nem is volt könnyű összeverbuválni a csapatot, mert többen már semmilyen sorsközösséget nem akartak vállalni azzal az országgal. Végül csak összejöttek tizenegyen és óriási meglepetésre Matthias Sammer két góljával 2-0-ra nyertek idegenben.
Ez volt a DDR11 búcsúmeccse.
1990. október 3-án az NDK megszűnt, hivatalosan az azt alkotó öt tartomány csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz. A történet tulajdonképpen itt véget is ér. Mind az országé, mind a válogatotté. Ám érdekes a folytatás is.
1990. december 19-én ugyanis bemutatkozott az (egyesített) Nationalelfben az első volt NDK-válogatott játékos, Andreas Thom, a Svájc elleni barátságos találkozón.
Ő egyébként abban is első volt, hogy hivatalosan (az UEFA által is elismert módon) került a keletnémet bajnokságból a Bundesligába.
Erich Honecker megbuktatása után egy hónappal 1989 decemberében igazolt a Bayer Leverkusenbe. A selejtezősorozat második meccsén, 1991-ben a munka ünnepén pályára lépett a Ferencváros volt edzője, Thomas Doll és a már szóba került Matthias Sammer is.
Ezen a találkozón Belgium volt a németek ellenfele, az a csapat, amely ellen a későbbi aranylabdás azt a két történelmi gólt szerezte a selejtezőből barátságossá nemesülő őszi összecsapáson.
Az sem mindennapi dolog a modern labdarúgásban, hogy egy játékos egy szezonban két külön klubcsapat mezében lépjen pályára ugyanazon ellenféllel szemben, de hogy ezt válogatott szinten tegye, az példa nélküli.
1991. október 16-án a Wales elleni 4-1-es diadal alkalmából Dollnak köszönhetően megszületett az első keleti gól is a válogatottban. Az egyesített német válogatott természetesen kijutott az 1992-es svédországi Eb-re, ahol döntőt játszott. A döntőben kezdő volt Sammer, a szünetben Doll váltotta őt. Thom pedig a hajrában (kétgólos hátránynál) érkezett Effenberg helyére.
Vagyis kevesebb, mint két évvel azután, hogy utoljára lépett pályára DDR feliratú mezben egy csapat, három volt NDK-focista is Eb-fináléban szerepelt – egy másik válogatott szerelésében.
Ilyen az élet, ilyen a politika. És befejezésül ne felejtsük el, hogy ebben a sorozatban volt még egy jelentős csavar, szintén az aktuálpolitikának köszönhetően. A 4-es számú selejtezőcsoportot megnyerő
Jugoszláviát ugyanis az UEFA a délszláv háború miatt nem engedte részt venni a skandináviai tornán.
Helyette a csoportban közvetlenül mögötte végző Dánia szerepelhetett.
Arra most ne térjünk ki, hogy a Jugoszláviában elenyésző időt töltő (és a harcokban természetesen gondolatban sem ténykedő) focistákat miért büntette eltiltással az a szervezet, amely szemrebbenés nélkül besorolt egy megszűnő (nem létező) válogatottat a selejtezőkbe, hanem csak rögzítsük a tényeket: a sebtében összeverbuvált dán válogatott (lásd még: „strandról érkezett dán csapat") volt az ellenfele Sammeréknek a döntőben. És nyerte meg minden idők legfurcsább Európa-bajnokságát. De ez már egy másik történet.
