A két üzletember együtt vette át a sztárklubot 2004-ben, Soler lett az elnök, Soriano pedig az alelnök. Kettőjük viszonya azonban elmérgesedett, Soriano 2006-ban lemondott, de aztán Soler is követte 2008-ban.
Soriano ezután több kísérletet is tett arra, hogy többségi tulajdonrészhez jusson, és szerette volna kivásárolni Solert.
A trükközéseknek és átláthatatlan folyamatoknak köszönhetően 2008-ban átvette a klubot, de nem sikerült betartania az ígéreteit, és pénzügyileg is megroppantotta a csapatot. A Valencia 2009 nyarán egy hónapra ideiglenesen elnök nélkül maradt, a korábbi első ember, Manuel Llorente vezette csoport vette át az irányítást.
Soriano összeállt a kétes hírű, felderíthetetlen hátterű uruguayi Dalport vállalattal, amely megvásárolta Soler részét (is), Soriano lett a többségi tulajdonos.
Azonban a szurkolók és a közvélemény is fellázadt, miután a Dalportról semmilyen információt nem találtak, csak annyit, hogy a logójuk egy gyerekeknek készített kifestőből származik.
2009 augusztusában a klubvezetés megvétózta az akvizíciót, és a valenciai illetőségű Bancaja bank segítségével a Fundacio VCF-é lett a csapat.
Solert ez kevésbé érdekelte, az viszont annál inkább, hogy Soriano és a Dalport "elfelejtette" kifizetni azt a mintegy 85 millió eurót, amennyiért hivatalosan megvásárolták a részvényeit. Az ügy odáig fajult, hogy Soler 2014-ben felbérelt egy kelet-európai bérgyilkost, hogy rabolja el Sorianót. Pechére az illető, akit talált, a rendőrség beépített embere volt, Solert letartóztatták, majd öt évnyi tárgyalássorozat után a valenciai bíróság két év börtönbüntetésre ítélte. Annyival vigasztalódhat, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság arra kötelezte Sorianót és a Dalportot, hogy fizessen ki neki 39 millió eurót.