Manchester United-Arsenal: fociháborúból párnacsata

20 évvel ezelőtt, de még tíz éve is a Manchester United-Arsenal összecsapás volt a Premier League legnagyobb rangadója. Sir Alex Ferguson és Arséne Wenger rivalizálásának hiányában viszont párnacsata lett abból, amit egykor Csata az Old Traffordon névvel emlegettek.

1998-ban szerettem bele az angol fociba, közelebbről pedig az Arsenalba. A rajongásom úgy kezdődött, hogy már kölyökkorom óta bolondulok a holland focistákért, és mivel a két kedvencem – Dennis Bergkamp és Marc Overmars – is az észak-londoni csapatban játszott, így nem is lehetett kérdés, hogy az Ágyúsoké lett a szívem.

Az elmúlt húsz évben a Manchester United–Arsenal rangadó volt számomra az év mérkőzése. Szezononként legalább kétszer semmi sem gátolhatott meg abban, hogy megnézzem ezeket az összecsapásokat. Már egy héttel a meccs előtt futball-lázban égtem, és úgy vártam a kezdőrúgást, mint egy kisgyerek karácsonykor a Jézuskát.

Azonban 2019. szeptember 30-án valami végleg megváltozott bennem – vagy a futballban.

Olyan közönyösen néztem végig a Manchester United–Arsenal mérkőzést, hogy a 20. percben unalmamban már a telefonomat nyomkodtam.

Korunk két kapitánya, Xhaka és Young vízhordók sem lehettek volna a 20 évvel ezelőtti csapatokban Forrás: AFP/Paul Ellis

Az Arsenalért való rajongásom az utóbbi években szemernyit sem változott, de a meccs közben rá kellett jönnöm, hogy ez a párharc már soha nem lesz olyan, mint a régi szép időkben. Hogy miért? Ennek rengeteg oka van. Elintézhetném annyival, hogy azért, mert a Manchester United történelmi mélyponton van, és az Arsenal sincs már ott a szűk európai elitben, de szerintem azért volt érdektelen a rangadó, mert a pályán játszók többsége B-kategóriás futballista, a kispadon pedig két olyan edző ült, aki sosem fog a legendás elődök nyomdokaiba lépni.

Wenger berúgta az ajtót

A 80-as évek a Liverpool sikereiről szólt, a 90-es évek és a 2000-es évek eleje azonban a Manchester United–Arsenal és Sir Alex Ferguson és Arséne Wenger rivalizálásáról marad emlékezetes a Premier League-ben. A Manchester Unitednak korábban a Liverpool és a Leeds United volt az ősi riválisa, míg az Arsenal-szurkolók a mai napig a tottenhameseket gyűlölik a legjobban, húsz évvel ezelőtt mégsem foglalkozott senki az említett csapatokkal, mert nem számítottak komoly ellenfélnek.

Ferguson vezetésével a Manchester United 1993 és 1997 között öt bajnoki címet nyert a Premier League-ben, de 1996 októberében valami végleg megváltozott, Arséne Wenger lett az Arsenal menedzsere, és elkezdődött a legendás rivalizálás. A japánból érkezett Wengert sokan szkeptikusan fogadták.

A klublegenda Tony Adams egyenesen kiröhögte, amikor meglátta, mert a szemüvege miatt inkább középiskolai tanárnak nézte, aki talán még angolul sem tud normálisan.

Wenger 1996-os érkezése előtt az Arsenal legjobb PL-helyezése a negyedik volt, de két alkalommal két számjegyű is volt ez a nem túl szívderítő mutató. A francia szakember már az első szezonjában harmadik helyen zárt az Arsenallal, ráadásul azonnal megváltoztatta a csapat játékát. Az észak-londoni csapatra korábban ráragasztották a Boring Arsenal (unalmas Arsenal) gúnynevet, de Wenger érkezése után az Ágyúsok a Premier League legszebb játékával rukkoltak elő.

Arséne Wenger és a csapatkapitány Tony Adams a Premier League-trófeával Forrás: premierleague.com

Wenger már a második szezonjában csúcsra ért, a két skót, Sir Alex Ferguson és Kenny Dalglish után a harmadik nem angol menedzser lett, aki bajnoki címet ünnepelhetett. Az Arsenal 12 pontos hátrányt dolgozott le az éllovas Manchester Uniteddal szemben, ráadásul az Fa-Kupát is sikerült elhódítania.

Az 1997/98-as szezon ágyazott meg a Manchester United–Arsenal párharcok legendássá válásának. Az Arsenal a bajnokságban oda-vissza legyőzte a Unitedot, Marc Overmars Old Traffordon lőtt gólja a mai napig emlékezetes.

Egy évvel később a Sir Alex Ferguson vezette Manchester United triplázott – megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és az FA-kupát is. Utóbbi elődöntőjében a walesi Ryan Giggs olyan gólt lőtt az Arsenalnak, amelyre örökre emlékezni fognak Angliában.

Szintén felejthetetlen a két klub közötti bajnoki hajrá. 1999-ben a Manchester United az utolsó játéknap előtt egy ponttal vezette a bajnokságot az Arsenal előtt. A címvédő észak-londoniak az Aston Villát, a manchesteriek a Tottenhamet fogadták a bajnoki címről döntő meccsen. Az Arsenalnak a Manchester United botlása kellett volna a trófeához, amire meg is volt az esély, mert a Spurs Les Ferdinand góljával a 24. percben előnybe került az Old Traffordon. Azonban még az első félidő végén David Beckham egy káprázatos góllal egyenlített, majd a fordulás után Andy Cole azonnal fordított, így hiába győzött az Arsenal is, Sir Alex Ferguson írt történelmet a Manchester Uniteddal.

Keane vs Vieira

Az 1999/2000-es szezonban a David Beckham nevével fémjelzett Manchester United 18 pontot vert a második Arsenalra, és megvédte a bajnoki címét. A Highburyben rendezett rangadó legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor a United csapatkapitánya, Roy Keane majdnem összeverekedett az Arsenal középpályásával, Patrick Vieirával.

A következő években a két kőkemény középpályás folyamatosan ápolta „baráti" viszonyát, ami 2005-ben hágott a tetőfokára, amikor már a kezdő sípszó előtt egymásnak estek az öltözőfolyosón, mert Vieira állítólag megfenyegette Gary Neville-t. A manchesteri hátvédet a csapatkapitány, Roy Keane védte meg.

„Senkit sem fenyegettem meg. Szóváltásba keveredtem Keane-nel, de több nem történt.

Különben is, Neville kemény srác, ha kell, megvédi magát.

Neville elmondta, valóban történt némi közjáték, de nem befolyásolta a játékát" - mondta az eset után az Arsenal játékosa.

Vieira jóval nagyobb Neville-nél, gondolta, könnyen elbánhat vele. Mondtam neki, hogy inkább velem szórakozzon"

- kommentálta a történteket a Manchester United csapatkapitánya.

Bajnoki cím az Old Traffordon

A 2001/02-es szezonban az Arsenal hét pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot a Manchester United előtt. Wenger csapatának pedig óriási elégtétel volt, hogy a 35. fordulóban a francia Sylvain Wiltord góljával nyert az Old Traffordon, ami a bajnoki címet jelentette az Arsenalnak.

A csaló Rooney

A Wenger-éra legfényesebb időszaka a 2003/2004-es szezon volt. Az Arsenal veretlenül (26 győzelem, 12 döntetlen) nyerte meg a bajnokságot, innen jött a csapatra ragasztott a The Invincibles (Legyőzhetetlenek) jelző. Erre a bravúrra korábban csak a Preston North End volt képes, az is 1889-ben volt. 2004. október 24-én azonban a Manchester United 2-0-ra nyert az Arsenal ellen, ezzel megszakította az észak-londoni csapat 49 meccs óta tartó veretlenségi sorozatát. A United győzelméhez kellett egy tizenegyes, amit Wayne Rooney harcolt ki egy műeséssel.

„Mi csak a saját előadásunkkal tudunk törődni, de

semmit nem tehetünk a bíró ellen. Eldöntötte a meccset a United javára, ahogy szokta.

A felvételeken tisztán látszott, a védő hozzá sem ért, még Rooney is elismerte a találkozó után, hogy nem bántották" – mondta Wenger, aki a meccs után leginkább azt kifogásolta, hogy az első félidőben nem állították ki Ruud van Nistelrooyt, amikor az szándékosan letalpalta Ashley Cole-t, illetve Rio Ferdinand is a pályán maradhatott az után, hogy a kapura törő Ljungberget elgázolta hátulról.

Wenger és Ferguson rengeteg nagy csatát megvívtak a pálya szélen Forrás: AFP/Paul Ellis

A két edző közötti feszült viszony odáig fajult, hogy Ferguson egy idő után már válaszolni sem akart olyan kérdésekre, amelyek Wengerrel kapcsolatosak voltak.

„Az Arsenal edzője minden vereség után amiatt panaszkodik, hogy játékosait lerúgták a pályáról. Mindig az a baja, hogy nem a megfelelő szellemben zajlik a mérkőzés.

Az Arsenal a legrosszabb vesztes a világon, nem tudja, miként kell elviselni a kudarcot. A játékosaimat csalóknak nevezte, és amikor rászóltam, hogy fogja vissza magát, és törődjön a saját csapatával, nekem jött.

Soha többé nem válaszolok olyan kérdésre, amelyet erről az emberről tesznek fel nekem. Amikor címlapsztorit szeretne, kinyitja a száját, és azonnal el is éri, amit akar. Angliában mindent megtehet, még szerencse, hogy amikor külföldre megy, nem kivételeznek vele. Engem azonban nem érdekel, mint ahogyan a provokációi sem" – mondta Ferguson.

A Pizza-gate

A 2004-es találkozóhoz fűződik még egy legendás eset. A meccs után a két együttes játékosai az öltözőfolyosón egymásnak estek. A csetepatéban végül valaki arcon dobta Sir Alex Fergusont egy szelet pizzával.

Cesc Fabregas (hátul) nem lett volna túl nagy erősítés az ökölharcban Forrás: AFP/Jim Watson

Az akkor 17 éves Cesc Fabregas 13 évvel később egy tv-műsorban elmondta, hogy már bent ült az öltözőben, amikor zajt hallott a folyosóról. Éppen pizzát evett, így kezében egy szelettel ment ki a folyosóra, ahol azt látta, hogy Rio Ferdinand, Sol Campbell és Martin Keown között megy a matek. Fabregas szívesen beszállt volna negyediknek, de inkább elhajította a pizzát, amivel Sir Alex Fergusont találta el.

Csata az Old Traffordon

A 2003/04-es szezonban megállíthatatlan volt az Arsenal, de Ruud van Nistelrooy gondoskodhatott volna arról, hogy Wenger csapata ne veretlenül nyerje meg a bajnoki címet. A 6. fordulóban rendezett 0-0-ra végződő rangadón a holland támadó tizenegyest lőhetett a 90. percben, de a felső lécre bombázta a labdát. Ezt követően pedig levadászták az Arsenal játékosai, mivel miatta állították ki a csapatkapitány Patrick Vieirát. A mérkőzés Csata az Old Traffordon címmel vonult be az angol futball történelemkönyvébe.

Most, 13 évvel később az angol újságírók a Párnacsata az Old Traffordon gúnynevet adták az alacsony színvonalú rangadónak.

Wenger a lelátón

2009-ben az Arsenal 2-1-re kikapott az Old Traffordon, Wenger pedig Robin van Persie meg nem adott gólja után nekiment Mike Dean játékvezetőnek, aki elküldte a kispadról a francia mestert. Wenger azonban nem volt hajlandó bevonulni az öltözőbe, hanem felállt a manchesteri stadion lelátójára, mintha mi sem lenne természetesebb ennél.

Hogyan lett párnacsata a háborúból?

Számtalan sztorit ki lehetne emelni a Manchester United–Arsenal rangadókról, de helyette érdemes megvizsgálni, hogy 13 év leforgása alatt hogyan jutott el ez a rivalizálás a háborútól a párnacsatáig.

2006 nyarán az észak-londoni Holloway-ben, az Ashburton Grove-on átadták az Arsenal új otthonát, a 60 355 férőhelyes Emirates Stadiont, amely a manchesteri Old Trafford után a második legnagyobb létesítmény a Premier League-ben. A 390 millió fontból épült stadionra azonban komoly hitelt vettek fel, amelynek a törlesztését éveken keresztül nyögték, így az akkori kiadások nem engedtek Wengernek olyan igazolásokat, mint amilyenekre a legnagyobb kluboknak lehetőségük volt.

Arséne Wenger az épülő Emirates Stadion előtt Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

A francia szakember korábban is híres volt arról, hogy jó szeme van a tehetségekhez, így világsztárok szerződtetése nélkül kellett éveken keresztül olyan csapatot építenie, amely harcban lehet a Bajnokok Ligája-szereplésért, ugyanis a legrangosabb kupasorozatban való szereplés a klub egyik fő bevételi forrása.

A 2000-es évek második felében új világ köszöntött be a Premier League-ben. A dúsgazdag orosz milliárdos, Roman Abramovics lett a Chelsea tulajdonosa, míg a Manchester City élére az a Manszur sejk került, aki farzsebből ki tudná fizetni akár Lionel Messi kivásárlási árát is. Wenger nem szórhatta a pénzt, ráadásul a Manchester United mellé kapott a nyakába két tehetős riválist.

A veretlen 2004-es szezontól számítva az Arsenal hét éven keresztül átlagosan 25 millió eurót fordított játékosvásárlásra, ami nevetségesen alacsony összegnek mondható a Premier League-ben.

A Chelsea és a Manchester City felpumpálása következtében az Arsenalnak évekig esélye sem volt a bajnoki címre, mostanában pedig a Tottenham fejlődése és a Liverpool feltámadása is alaposan visszavetette az észak-londoni csapatot, amely manapság már csak ritkán tud világsztárokat szerződtetni.

Roman Abramovics színre lépése megváltoztatta a Premier League erőviszonyait Forrás: AFP/Carl Court

Ami a Manchester Unitedot illeti: 2013 tavaszán bejelentette visszavonulását minden idők legeredményesebb klubmenedzsere, Sir Alex Ferguson. Azóta eltelt több mint hat év, négy menedzser elköltött összesen több mint egymilliárd eurót, José Mourinho mégis csodának nevezte a 2017/18-as szezonban elért második helyet a bajnokságban.

Ferguson 26 és fél évig vezette a Manchester United csapatát, a világ egyik legnagyobb klubja épült fel a kezei között, és az, hogy a skót menedzser mit is tett le az asztalra, azóta lett teljesen nyilvánvaló, hogy visszavonult az edzősködéstől.

Ferguson távozása után David Moyes nem kapott elég pénzt erősítésekre.

A 2013/14-es idénynek mindenképp egy átmeneti időszaknak kellett volna lennie, ehhez pedig a legjobban Ferguson értett, akinek 26 év alatt nemegyszer kellett új csapatot építenie az Old Traffordon, de Moyes erre alkalmatlan volt, igaz, mindössze tíz hónap jutott neki.

David Moyesra (és utódaira) túl nagy volt Ferguson kabátja Forrás: AFP/Andrew Yates

Ezt követően Louis van Gaal érkezett, aki ugyan nyert egy FA-kupát, de két szezon után őt is elküldték a Manchester Unitedtól, miután csapatával lemaradt a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyezésről. A holland edzőlegendának megvan a véleménye az őt követő José Mourihóról és az ő helyére érkező Ole Gunnar Solskjaerról is.

„Azt mondják, unalmas volt a taktika, de támadni próbáltunk.

Ellenünk mindenki védekezni akart, de nem tudtuk úgy fokozni a tempót, ahogy kellett volna. Wayne Rooney lett volna a 10-es, de Robin van Persie már nem bírta a Premier League tempóját, így Rooney lett a legjobb csatárunk. Di Maria egyik poszton sem tudott jól játszani, nem bírta az ellenfelek nyomását. Schweinsteiger folyamatosan sérült volt, Falcao csak a sokadik csatáropcióm volt, de más nem jött, a kolumbiai pedig sérülten érkezett, ezért is vettük csak kölcsön" – mondta a holland.

A United olyan gyenge, hogy már Van Gaalt is visszasírják a szurkolók Forrás: AFP/Oli Scarff

„Az utódom beparkolta a buszt a kapu elé, és kontrákra játszott, de a mostani edző is ugyanezt teszi. Az igaz, hogy jobb a hangulat, Paul Pogba más poszton szerepel, ahol sokkal jobb teljesítményre képes.

Most úgy játszanak, mint Ferguson alatt, védekeznek és kontráznak. Vannak, akik szerint ez jobb, mint az én unalmas taktikám. Ezt is elfogadom"

– mondta van Gaal, aki szerint nem ártana egy sportigazgató a csapathoz, mert most jobban hasonlít a klub egy gazdasági társaságra, mint egy focicsapatra, és ebben szerinte Ferguson is egyetért vele.

Hol vannak a férfiak?

Van Gaal utolsó mondatára érdemes odafigyelni, mert talán ebben rejlik a Manchester United gyengesége és a hanyatlása is. Amikor 2016 nyarán 100 millió euróért visszavásárolták Paul Pogbát – akit négy évvel korábban ingyen engedtek el, mert Ferguson kihajította az irodájából az ügynökét, Mino Raiolát – nem tagadták, hogy azért is szerződtették, mert óriási marketingértéke van. Azonban a pályán szinte semmit sem mutat a francia világbajnok, de a klub amerikai tulajdonosai így is elégedettek, mivel a Manchester United továbbra is a világ harmadik leggazdagabb klubja.

Erre világított rá a klublegenda, Éric Cantona kritikája is, aki azt mondta az előző szezonban csupán öt gólt szerző Jesse Lingardról, hogy nem csinál semmit, csak heti 120 ezer fontért instagramozik.

Jesse Lingardnak nagyon megy a pózolása, a játék már kevésbé Forrás: jesselingard/Instagram

Az Arsenal a stadionépítési projekt után kiesett a szűken értendő topcsapatok közül, és most próbál meg visszakapaszkodni az elitbe. A Manchester United Sir Alex Ferguson visszavonulása óta egyre lejjebb süllyed, és a csapat mezét mára már olyan pojácák hordják, akik 15 évvel ezelőtt az öltöző közelébe sem mehettek volna.

Nincs már Keane vagy Vieira, Wenger és Ferguson sem vívnak több szócsatát. Helyettük viszont kaptunk egy Paul Pogbát, aki minden meccsre új frizurával érkezik.

Eltűntek a pályáról az igazi férfiak.

Talán ezért is szívszorító, amikor az ember elnosztalgiázhat egy-egy hír kapcsán. Arséne Wenger a napokban megkapta a Legends of Football elnevezésű díjat. A díjátadón Sir Alex Ferguson nem tudott részt venni, azonban küldött egy megható videoüzenetet legnemesebb ellenfelének.

„Nagyon büszke vagyok rád, különösen a menedzseri karriered miatt. Fantasztikus, amit elértél, igazi legenda vagy, nem véletlenül hívják ezt az elismerést Legends-díjnak.

Minden percét élveztem a rivalizálásunknak, nagyszerű emlékeket őrzök ezekről az időkről. Gratulálok még egyszer, minden jót, és Isten áldjon"

– mondta Ferguson, aki 16 éven keresztül rivalizált Wengerrel a Premier League-ben.