Hat lőtt góllal kiesni egy focivébén tényleg borzalmas érzés

Egy labdarúgó-világbajnokságon hat lőtt góllal akár világbajnoki aranyérmet is lehet nyerni. A magyar U17-es labdarúgó-válogatott kalandjai azelőtt értek véget Brazíliában, mielőtt elkezdődtek volna.

Preisinger Sándor csapata nemhogy kétszer, hanem háromszor lépett bele ugyanabba a folyóba Goianiában. Nigéria ellen 2-1-es vezetésünk után néhány perc alatt kaptunk két gólt és elvesztettük a meccset. Ausztrália ellen 2-0-ra vezetett a magyar csapat, majd percek alatt két gólt kapva döntetlen lett a vége. Ecuador ellen 1-0-s vezetésünk után másfél perc alatt kétszer mattolták Hegyi Krisztiánt a dél-amerikai csapat játékosai.

A futball történetében nem volt még olyan világbajnokság – sem korosztályos, sem felnőtt szinten – ahol egy magyar csapat három meccsén háromszor vezet, de ebből a három meccsből csak egy pontot tud szerezni.

Az, hogy ez Brazíliában megesett, történelem, de ettől a furcsa históriaírástól szívesen eltekintettünk volna. Hat lőtt góllal kiesni egy foci vb-n – bármelyik vb-n – borzalmas érzés.

Lélekbúvár, vagy futballszakember legyen a talpán, aki minderre ésszerű magyarázatot tud adni. Németh András, akit a csapat legnagyobb ászának tartanak sem tudott pénteken este a goianiai stadion interjúzónájában. „Megijedtünk, összeomlottunk" – ez a két szó hagyta el Németh száját arra a kérdésre, hogy a magyar csapat miért nem tudott mit kezdeni a vezetésével. A kérdés azért is jogos, mert májusban az írországi Európa-bajnokságon

ugyanez a csapat az oroszok ellen képes volt vesztes helyzetből felállva, a meccs utolsó perceiben két gólt rúgva megnyerni a meccset.

Értem én, értjük, hogy egy Európa-bajnokság nem azonos a világbajnoksággal, hogy itt más stílusú csapatok fociznak. De azért májusban ezek a fiatalok nem akárkik ellen léptek pályára. A Portugália, Izland, Oroszország csoportban 9 pontot szereztek, három győzelemmel. A spanyolok ellen csak tizenegyesekkel kaptak ki, a belgákat – sorsdöntő helyzetben – tizenegyesekkel győzték le. Az a tartás és mentális erő, amely Írországban jellemezte a csapatot, Brazíliára teljesen eltűnt.

Jellemző kép volt, hogy

a hihetetlenül dühös és végletekig elkeseredett szövetségi kapitány, Preisinger Sándor a falat püfölte dühében,

amikor az interjúzónában elhelyezett tévén a szeme előtt ismételték meg az ecaudori csapat szabálytalanságát, Ominger ellökését a tizenhatoson belül. A kínai bíró kezdetben semmit sem ítélt, aztán a VAR-szobából szóltak neki, hogy várjon egy kicsit. Az egyértelmű büntetőt megnézte többször, majd nem ítélt semmit. Ez 2-2-nél történt. Mondjuk – látva a magyar csapat játékát – arra sem lett volna semmi biztosíték, hogy a 3-2-es vezetést meg tudjuk tartani,

de 1-2-ről visszajönni 3-2-re azért adhatott volna némi tartást a csapatnak.

Azzal sem tudunk vitatkozni, hogy ezek a játékosok az életükben soha nem játszottak ilyen stílusú csapatok ellen, azzal sem nagyon, hogy az otthoni meccsek, vagy az edzések nem tudják modellezni azt, ami egy világbajnokságon történik. Ettől még az emberben jogosan maradhat hiányérzet.

Ugyanakkor óva intenék mindenkit attól, hogy a kiesés után a fürdővízzel öntse ki a gyereket. (Megtette ezt a magyar futball 1986-ban, amikor a mexikói világbajnokságon történteket követően a fél csapatot – meg a szövetségi kapitányt – elzavarta.)

Ez a korosztály együtt marad

és a következőkben már az U18-as, majd az U19-esek között próbál meg eredményt elérni. Ez cseppet sem lesz könnyű és erre bizonyság a mostani U19-es csapat, az az együttes, amelyik két éve hatodik lett a horvátországi U17-es Eb-n és csaknem kijutott az indiai korosztályos világbajnokságra. Most, az U19-ben már arra sem volt esélyük, hogy az Európa-bajnokságra kikerüljenek, pedig a selejtező elitkörét odahaza játszhatták. A magyar futball utánpótlása egyáltalán nem tobzódik olyan tehetségekben, mint akár Németh András, akár Szoboszlai Dominik.

Ezért kell kétszer is meggondolni, hogy a mostani vb-szereplés után szabad-e bármit is leverni ezen a társaságon.

Mert a keretben vannak tehetséges emberek – Németh mellett ilyen a lábtörést szenvedett Zuigéber Ákos, vagy éppen Komáromi György is.

Mint ahogyan azt is érdemes megbecsülni, hogy a magyar válogatott – 34 év szünet után – itt lehetett ezen a világbajnokságon. Európából mindössze öt csapat jutott el ide, az általunk sokszor példaként citált hollandok két vereséggel kezdtek, Japántól 3-0-ra kaptak ki.

Azt elismerem, hogy a holland futballt ez szinte biztosan nem rázza meg, de azt azért jól megmutatta, hogy máshol is próbálnak futballozni.

Ki tudja, hány év múlva lesz lehetőségünk arra, hogy a magyar futball bármely korosztályos válogatottja eljusson egy világbajnokságra. De a következtetéseket – és nem a téves konklúziókat – mindenkinek érdemes lesz levonnia.