Az 1954-es svájci világbajnokság elődöntőjében – hosszabbítás után – 4-2-re nyert Magyarország az akkor címvédő és kétszeres világbajnok Uruguay ellen. Ez volt
a magyarok addigi legnehezebb vb-mérkőzése,
pedig Puskásék addigra már túl voltak a szintén 4-2-es magyar győzelmet hozó brazilok elleni összecsapáson (akkor rendes játékidőben).
A Lausanne-ban megrendezett vb-elődöntőre vonattal érkeztek meg a csapatok – mégpedig a meccs napján. A magyar küldöttség vezetője, Hegyi Gyula a város egyik tóparti szállodájában igyekezett megnyugtatni a játékosokat, mert
Puskás Ferenc ezen az összecsapáson sem játszhatott.
A sérült sztár a teraszon az arra járó szállóvendégekkel beszélgetett. Majd együtt ment a játékosokkal a stadionba – de addigra már szakadt az eső Lausanne-ban. A meccsen a magyarok hősies küzdelemben múlták felül a dél-amerikai világbajnokot. A szakértők abban mindenképpen egyetértettek, hogy az az együttes, amely a vb egyenes kieséses szakaszában két dél-amerikai együttest is kiüt, nem lehet más, mint világbajnok.
Ma már tudjuk, hogy ez nem így történt.
De vissza Uruguayhoz, amely a csoportmérkőzéseken 7-0-ra söpörte le a skót válogatottat – éppen ezért a magyar szakvezetés egyenesen a második vb-döntőként jellemezte a magyar-uruguayi csatát. (Az első a brazil meccs volt, az igazi meg az NSZK elleni.)
Az uruguayi csapat játékosa, Andreade a következőt nyilatkozta:
Ilyen nagy ellenféllel szemben még sosem játszottam. Meg kell állapítani, hogy nagyon tudnak a magyar játékosok."
John Graydon, angol sportújságíró, aki a vb-ről tudósított, azt mondta: Ez a magyar-uruguayi összecsapás volt a legszebb futballmérkőzés, amelyet életemben láttam."
Csatlakozott hozzá az olasz mester, Vittorio Pozzo is: „ilyen gyönyörű mérkőzést még soha nem láttam." Még a walesi bírót, Griffithset is megkérdezték. „Férfias, kemény küzdelmet vívott egymással a két csapat, a magyarok teljesen megérdemelték a győzelmet" – így a játékvezető.
Az egész futballvilág a magyarok dicséretét zengte a lausanne-i elődöntő után.
Csak a magyar szaksajtó látta a dolgokat kissé másképpen. Feleki a sportnapilap hasábjain kevéssé volt lelkes.
A Népsport egyenesen úgy fogalmazott, hogy
nem ez volt a magyar válogatott legjobb játéka. Néha akadozott a magyar csapat gépezete, a játékosok olyan hibákat követtek el, hogy utólag szinte magunk sem akartuk ezt elhinni. A csatársor játékán meg továbbra is látszik Puskás hiánya"
A Szabad Nép hasábjain Az NSZK szövetségi kapitánya, Sepp Herberger nyilatkozott. „Magyarország megnyerte a második világbajnoki döntőjét Uruguay ellen. Csodálatosan játszottak, de a döntő még hátra van, azon pedig minden megtörténhet." (Mintha a próféta beszélt volna a német szakemberből.) Josef Posipal, a német válogatott játékosa pedig magyarul nyilatkozott a Szabad Népnek. (Pospial édesanyja magyar volt.)
A mi meccsünk, az osztrákok elleni elődöntő szünetében azzal jött be valaki az öltözőnkbe, hogy a félidőben Uruguay 3-2-re vezet a magyarok ellen. Ekkor nagyon elszomorodtam, mert én mindenképp a magyar válogatott ellen akartam játszani a vb-döntőt. Nagyon boldog vagyok, hogy csak rémhír volt az egész, nagy meccsre készülünk Puskásék ellen, remélem, ő is játszani fog."
Erről az 1954-es vb-elődöntőről még annyit, hogy a meccs rendkívül sportszerű körülmények közepette zajlott, a 120 perc után a két csapat játékosai összeölelkezve jöttek le a pályáról. A stadion közönsége pedig erős füttykoncertben részesítette a pálya szélén felvonuló rendőröket, akiknek semmi dolguk nem akadt.
A sajtó is keményen kiosztotta a svájci hatóságokat, emlékeztetve arra, hogy a magyar-brazil negyeddöntő után, amikor a két válogatott játékosai összeverekedtek, a rendőrök sehol nem voltak.
Labdarúgó-világbajnokság, elődöntő, 1954. június 30. Magyarország-Uruguay 4-2. Gól: Czibor, Hidegkuti, Hohberg (2), Kocsis (2).
Az egész ország a karácsonyra készült, amikor 1961. december 23-án, azaz egy nappal szenteste előtt Montevideóban barátságos mérkőzésen csapott össze egymással a magyar és az uruguayi válogatott.
A meccs 1-1-es döntetlenre végződött.
Baróti Lajos szövetségi kapitány csapata – már az 1962-es chilei világbajnokságra való felkészülés jegyében – indult el dél-amerikai túrára. A válogatott Chiléből repülőgéppel érkezett meg az uruguayi fővárosba, ahol kisebb botrány tört ki, mert a szervezők sem szállodát, sem autóbuszt nem adtak a magyar csapatnak. Pár órás huzavona után rendeződött csak a helyzet, ekkor foglalhatták el a magyarok a szállásukat.
Uruguay ezt az összecsapást az 1954-es vb-elődöntő visszavágójának tekintette,
így harangozták be a helyi lapok az eseményt. Csakhogy Magyarország december 9-én Santiagóban 5-1-es vereséget szenvedett Chilétől. Ez annyira letörte az uruguayi szurkolókat, hogy sokan otthon maradtak és nem mentek el a mérkőzésre.
Pedig a magyar együttes akár meg is nyerhette volna a barátságos találkozót, ha Ventori játékvezető megadja Sipos Ferenc teljesen szabályos bombagólját. Az argentin bíró azonban – máig érthetetlen módon – lest jelzett és nem mutatott középre. Albert Flóriánt a második félidőben a tizenhatoson belül vágták fel – a bíró ekkor épp másfelé nézett.
Kissé lejtett a pálya Montevideóban.
A magyar csapat gólját ezen a meccsen Solymosi Ernő szerezte – ezt már nem tudták nem megadni.
Barátságos mérkőzés, 1961. december 23. Uruguay-Magyarország 1-1.
A két ország szövetsége még a helyszínen megállapodott abban, hogy az 1962-es chilei világbajnokság előtt Budapesten újra találkoznak a csapatok. 1962. április 18-án Budapesten Bozsik József búcsúmeccsére, 100. válogatottságára, az Uruguay elleni barátságos összecsapásra készültek a magyarok.
Uruguay Hamburgból érkezett meg Budapestre, az északnémet városban 3-0-ra kapott ki az NSZK válogatottjától. A Népstadionban már a találkozót megelőző edzésnapon óriási volt az érdeklődés. Szinte az összes magyar sportújságíró a gyepen szaladgált, próbálta szóra bírni a dél-amerikaiakat, illetve Baróti Lajos szövetségi kapitányt.
A magyar szakvezető azt mondta, hogy a chilei vb egyik fontos felkészülési állomásának tekinti a meccset.
Bozsik József a könnyeivel küszködve vette át az MLSZ aranyjelvényét Barcs Sándor szövetségi elnöktől. A 100. válogatottságát ünneplő kiválóság aztán a mérkőzésen is főszerepet játszott, mert ő lőtte Magyarország egyenlítő gólját. A végeredmény – csakúgy, mint 4 hónnappal korábban, Montevideóban – 1-1 lett.
„Az uruguayiak elleni mérkőzés számomra a búcsú volt" – mondta a lefújás után Bozsik József.
Nagyon vágytam arra, hogy magyar közönség előtt szerepelhessek a 100. válogatott találkozómon. Végtelenül boldog voltam, amikor kifuthattam a pályára és még boldogabb vagyok, hogy mindenki elégedett a szereplésemmel. Felejthetetlen számomra ez a búcsú" –
mondta szinte sírva a magyar játékos.
Ekkor még azt hitte, hogy valóban ez volt a 100. válogatott fellépése. Egészen 2000-ig tartotta magát ez a kijelentés, csakhogy akkor az MLSZ hivatalos válogatott meccseké minősítette azt a két találkozót, amelyet
1952-ben Moszkva-válogatottja ellen játszott Sebes Gusztáv csapata.
Az egyiken Bozsik József is játszott, így az 1962-es Uruguay elleni búcsúmeccsén nem századszor, hanem százegyedszer lépett pályára a nemzeti csapatban.
Barátságos mérkőzés, 1962. április 18. Magyarország-Uruguay 1-1.
Ezzel véget is ért a hivatalos meccsek sora, de szólnunk kell még egy összecsapásról, amelyet 2000. február 17-én játszottak Punta del Estébe. Nem mindennapi mérkőzés volt, annyi szent.
Óriási botrány lett belőle.
Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség ugyanis a magyar válogatottat várta Dél-Amerikába. Ehelyett megérkezett oda a Lombard Tatabánya csapata, amely Magyar Ligaválogatott néven szerepelt. A La Republica című uruguayi napilap munkatársai a meccs előtt sem akarták elhinni, hogy nem a magyar válogatott érkezett meg Montevideóba. Ők ezt az magyar keretet tették közzé:
Kiprich József (Den Bosch), Vincze István (BVSC), Szalma József (Komárom), Mészöly Géza (Asdód), Arany László (Zalaegerszeg), Balogh Tamás (Dunaferr), Gelei Károly (Szolnok), Árki Gábor (Gázszer), Tüske Roland (Vasas), Zsivóczky Gyula (Videoton), Szabó Viktor (Kecskemét), Süveges Zoltán (Csepel Érd), Hornyák Vendel (Sopron), Füzesi Zsolt (BVSC), Virág Attila (Sopron), Szentjobbi István (Kisújszállás), Letenyei Attila (Komárom), Kovács Attila (Gázszer).
Ezen a listán a nevek stimmelnek, de a klubok köszönőviszonyban nincsenek a valósággal – Csepel-Érd csapat például soha nem létezett.
Na, most, az egészben az a legszebb, hogy Uruguay eredetileg a szlovák válogatottat várta barátságos meccsre, de a szlovákok az utolsó pillanatban lemondták az utazást. Így került a képbe a Tatabánya, amely az összes idegenlégiósát Magyarországon hagyta.
Uruguay szinte a legerősebb összeállításában lépett pályára ellenünk, az egyik góljukat Ávaro Recoba szerezte, aki az olasz Inter játékosa volt.
Nem lépett viszont pályára a Tatabánya játékos-edzője, Kiprich József, aki a szálloda légkondicionáló berendezésétől megfázott.
Az uruguayi újságírók – miután szembesültek azzal, hogy ennek a magyar csapatnak köze nincs a válogatotthoz – kemény hangú írásokban ítélték el a helyi szövetség húzását. Azt feszegették, vajon minek kellett meghívni egy európai klubcsapatot a legerősebb uruguayi együttes ellen játszani. Mindenesetre a dél-amerikai ország szövetsége azonnal törölte a hivatalos összecsapások sorából ezt a mérkőzést.
Pénteken este 19.00-kor következik tehát a negyedik hivatalos Magyarország-Uruguay válogatott labdarúgó-mérkőzés Budapesten. Ez lesz Gera Zoltán búcsúmeccse és a Puskás Aréna avatója.
A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
