Buffont először megalázták, majd óriási potyát kapott - videó
![fbl TOPSHOTS Horizontal BUST FOOTBALL GESTURE EYES CLOSED](https://cdn.origo.hu/2023/12/gq1tDKvNoQ2dH22x9jv-PT1SOkNe_dA8Rxu156ru6M8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhZGVjZWZmYTk1YzQ4ZjBiNDA0MmI5NzRhMzUzMmZj.webp)
Jól kezdte a találkozót a címvédő, amely a felfutó Bonucci 18 méteres lövésével szerezte meg a vezetést a kiscsapat ellen.
A Sassuolo azonban nem tört össze a bekapott gól után, sőt, szinte azonnal egyenlített: Boga és Caputo kettőse az egész Juve-védelmet átjátszotta, végül előbbi fejezte be az akciót egy egészen pimasz átemeléssel, Buffon nem is nagyon hitt a szemének.
A szünetig már nem született több gól, fordulás után viszont fordított a Sassuolo: De Ligt hibázott óriásit, amikor egy felszabadítást csak Caputóig tudott elrúgni, aki felpörgette magának a labdát, majd előtte a tizenhatos vonaláról. Buffon simán leért, de olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az átpattant rajta, majd bevánszorgott a kapuba. Ritkán látható jelenetsort hozott össze a világ egyik legtehetségesebb védője és a valaha volt egyik legnagyobb kapus.
Maurizio Sarri pályára küldte Dybalát, aki negyedórával később kiharcolt egy tizenegyest, ezt Cristiano Ronaldo értékesítette magabiztosan. A Juve hiába próbálkozott a hátralevő időben, több gólt már nem tudott szerezni, így pontokat hullajtott hazai pályán, és vesztett pontok tekintetében az Inter már jobban áll.
20 ![]() |
23 ![]() |
40 ![]() |
47 ![]() |
65 ![]() |
78 ![]() |
81 ![]() |
87 ![]() |
88 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |