Rivális ultrák gyújtották fel a Rómába tartó szurkolók buszát - fotó
![Lecce, huligánok](https://cdn.origo.hu/2023/12/OhFgX8UFlF6jhdJLHiTjag9XPWM7xox7AkDVDuYAEoI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExOTc0NTljODM5MDQ3Y2M5N2YyNjJlYWVkZDJiNzZh.webp)
A két pugliai csapat tartományi riválisnak számít, amin az sem változtat, hogy a Lecce most az élvonalban (Serie A), míg a 2018-ban csődbe ment Bari a harmadosztályban (Serie C) játszik. A Lecce vasárnap 18 órától az AS Roma vendégeként lép pályára, a szurkolók pedig reggel el is indultak, de közülük néhányan csak a 250 kilométerre lévő Cerignoláig jutottak, ahol egy autópálya-pihenőnél – a Football Italia híroldal szerint – több száz Bari-huligán várt rájuk.
A kirobbant verekedésnek nemcsak személyi sérültjei lettek, hanem komoly anyagi kár is keletkezett, miután a Lecce-drukkerek egyik kisbuszát felgyújtottak, ami teljesen ki is égett.
Az anyagi kár jelentős:
Az AS Roma–Lecce mérkőzést 18 órától rendezik a római Stadio Olimpicóban. A délutáni Genoa–Lazio mérkőzés mellett ez az egyetlen Serie A-találkozó, amit a koronavírus miatti elrendelt észak-olaszországi karantén miatt megrendeznek.