Meghalt Radomir Antic

- Horizontal PORTRAIT FOOTBALL
Radomir Antic a szerb válogatott szövetségi kapitányaként
Vágólapra másolva!
71 éves korában meghalt Radomir Antic, jelentette be az Atlético Madrid. A szerb szakember volt az egyetlen edző, aki a Real Madrid, az Atlético Madrid és a Barcelona vezetőedzője is volt.

Radomir Antic az Atléticóval érte el a legnagyobb sikereit, 1996-ban a bajnokságot és a kupát is megnyerte a madridi csapattal.

Antic játékosként a Sloboda Uzice, a Partizan Belgrád, a Fenerbahce, a Real Zaragoza és a Luton Town csapataiban szerepelt, hátvédként egyszer szerepelt a jugoszláv válogatottban.

Radomir Antic a szerb válogatott szövetségi kapitányaként Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Antic a Partizan csapatánál kezdett dolgozni segédedzőként, majd első vezetőedzői munkáját a Zaragoza csapatától kapta, majd Alfredo Di Stefano után a Real Madrid kispadjára is leülhetett a 90-es évek elején.

Jöhetett a Real Oviedo, majd a duplázás az Atlético Madriddal 1996-ban, majd még kétszer visszatért az Atléticóhoz, ahogy Oviedóba is, 2003-ban pedig Louis van Gaal helyét vette át Barcelonában. Egy évvel később a Celta Vigo edzője volt már.

2008-ban lett a szerb válogatott szövetségi kapitánya, 2010-ben ott volt csapatával a világbajnokságon.

Később Kínában vállalt munkát, majd szakértőként dolgozott spanyol csatornáknál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!