Budapest, 1997. április 2.
Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke átadja az Olimpiai Emlékérmet a 70. születésnapját ünneplő Puskás Ferencnek április 2-án a Népstadionban. A díjátadáson jelen volt Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke (b), valamint Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke (j2).
MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Nincs abban semmi túlzás, hogy az egész világ Puskás Ferenc lábai előtt hevert 1997. április 2-án, Budapesten. A 70 éves futball-legenda születésnapi ünnepségére a magyar fővárosba érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Lennart Johannson, az UEFA elnöke is. Az MLSZ barátságos meccset is lekötött a jeles napra: a szövetség roppant körültekintő módon választott ellenfelet. Ausztráliát csak megverjük - minden bizonnyal így gondolkodtak az elöljárók. Tévedtek. A vendégcsapat 3-1-re nyert Budapesten, alaposan elrontva az örömünnepet.
Az egykori tudósítások között lapozgatva feltűnik, hogy több magyar újságíró a kezdőrúgást tartotta a legszebb magyar jelenetnek ezen az összecsapáson. Azt a rúgást a 70 éves Puskás Ferenc végezte el, akinek a nyakában már ott volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemrendje. A legmagasabb NOB-kitüntetést maga Juan Antonio Samaranch, a szervezet elnöke adta át az ünnepeltnek.
A hozsannát és a méltatást itt és most be is fejezhetjük. Amit a magyar válogatott ezen a délutánon a Stadionban elővezetett, azt rossz volt nézni. Az MLSZ TV 11 perces összefoglalójában minden benne van.
A meccs abból a szempontból is történelmi volt, mert a két ország válogatottja addig soha nem játszott egymás ellen. Nézzük is a két együttes összeállítását:
Magyarország: Babos - Kuttor, Bánfi, Keresztúri (Plókai) - Nyilas (Dombi), Urbán (Illés), Halmai, Balog T. (Aranyos), Nagy T. - Torma (Horváth F.), Klausz. Ausztrália: Filan - Tony Vidmar, Horvat, Popovic - Slater, Skoko (Muscat), Zelic, Aurelio Vidmar, Lazarides - Viduka, Arnold (Aloisi)
Bár a mérkőzésre egy szerdai napon, 15 órakor került sor, azért meglepő volt, mennyire kevesen látogattak ki a Népstadionba. A 10 ezer néző nagyon szerény szám volt.
Hol volt már 1981, amikor Puskás Ferenc 25 év után lépett először magyar földre és a Népstadionban 80 ezer felajzott szurkoló várta őt is, meg a vb-selejtezőn Angliát fogadó magyar csapatot.
A magyar szövetségi kapitány ekkor Csank János volt. 1997 áprilisának elején az 1998-as franciaországi világbajnokságra zajló selejtezősorozat közepén jártunk. Tudják, ez volt az a kvalifikációs sorozat, amelynek a végén a második helyen végzett Magyarország, így vb-pótselejtezőt játszhatott a jugoszlávokkal. Bár ne tette volna. A budapesti 1-7 és a belgrádi 0-5 sok szempontból feledhetetlen marad.
A korabeli sportsajtó sokat heccelődött Csank Jánossal a kapitány válogatási elvei miatt.
"Légy nagydarab, fordulj lassan, nehézkesen és tuti bekerülsz a nemzeti csapatba" - ezek voltak a fő megállapítások. A szakírók egyes játékosokat Csank-bébiknek kereszteltek el. Ebben persze nem kevés rosszindulat is volt, de az is tény, hogy a mester valamiért olyan játékosokhoz is ragaszkodott, akik más kapitányoknál nem nagyon jöttek számításba.
"Ólomlábakon mozgott a társaság" - mondta a lefújás után a magyar szövetségi kapitány, aki mentális összeomlásról beszélt. Csanknak ez utóbbiban volt tapasztalata, elég, ha csak az 1996. október 9-i Norvégia elleni vb-selejtezőt idézzük fel.
Azon a meccsen a magyar csapat a 83. percig tartotta a 0-0-s döntetlent, majd a végén teljesen összeomlott, Rekdal pedig három gólt szerzett.
Így kaptunk ki 3-0-ra. Az ausztrálok elleni mérkőzésen is a végén jöttek a gólok, hiszen sokáig (a 88. percig) 1-1 volt az állás. Tehát ugyanaz történt kicsiben a Népstadionban, mint a vb-selejtezőn a nagy tétmeccsen, Norvégiában. Mondjuk az sem simogatta a lelkünket, hogy Ausztráliában ekkor csak 14 éve volt intézményesített labdarúgó-bajnokság. A vendégek kispadján az angol Terry Venables ült, aki az 1996-os hazai rendezésű Európa-bajnokságon a legjobb négy közé jutott az angol együttessel.
A sajtó az 1-3-as vereség dacára sem szedte le teljesen a keresztvizet Csank János csapatáról. Mégpedig azért nem, mert a hónap végén, 1997. április 30-án Zürichben Svájc ellen következett egy újabb vb-selejtező.
Egy újabb tétmeccs, amelyen - az oslóihoz hasonlóan - a 83. percig tartottuk a 0-0-t, hogy aztán Türkylmaz 7 perccel a vége előtt minden kérdést eldöntsön.
A mentális összeomlás Zürichben folytatódott, de aztán az eredmények szerencsés alakulása és egy nem mindennapi Finnország-Magyarország vb-selejtező (1-1) után csak odaértünk a csoport 2. helyére.
De erről már szóltam, meg különben is: ez már egy másik történet.
A végére még annyit: az ausztrálok is egészen drámai módon bukták el a vb-indulást.
Az interkontinentális pótselejtezőn Irán ellen játszottak. A teheráni első meccsen a számukra nagyon kedvező 1-1-es döntetlen született. Melbourne-ben, a visszavágón már 2-0-ra vezetett a hazai csapat, de Irán nem roppant össze és négy perc alatt egyenlített. 2-2 lett a vége, Irán ment a vb-re, Venables, meg Ausztrália a levesbe. De ez idehaza senkit sem vigasztalt.