Kívánom neked, hogy majd te is edző legyél és dolgozz együtt 11 olyan kezelhetetlen focistával, amilyen te vagy!"
Ezt Helmut Schön, szövetségi kapitány mondta Franz Beckenbauernek, amikor utóbbi nagyon felbosszantotta. Pedig a Császár csak azt tette, ami a dolga: csapatkapitányként képviselte társait a vezetőkkel szemben. Ez egy falusi kofák alkudozásához hasonló bérvita alkalmával hangzott el, és Schön nem is sejtette, hogy a gonosz kívánsága hamarosan valóra válik. Legalábbis részben. Ugyanis a Császárból valóban több helyen is a szakmai munka irányítója lett (edzőnek a megfelelő papírok nélkül hivatalosan nem nevezhették), és valóban dolgozott együtt kezelhetetlenként elhíresült játékosokkal. Ám Beckenbauer ezeket a kérdéseket is elegánsan megoldotta. Mindig a megfelelő módon.
Ha kellett, volt játékostársát, a közben Aranylabdássá váló Karl-Heinz Rummeniggét hordta le a csapat füle hallatára semmiségért, de ha úgy volt jobb, akkor szemet hunyt nagyobb kilengések felett is.
Akárcsak a pályán, a kispadon és a vezetői székben is mindig tudta, mi a legjobb megoldás. És akárcsak játékosként, irányítóként is többnyire a győztes oldalon állt. Egész életét végigkísérte a siker.
Igaz, vereséggel kezdett a kispadon. Már az is érdekes dolog, hogyan került egyáltalán oda. Hermann Neuberger, a szövetség akkori vezetője, aki New Yorkba szerződésekor árulónak bélyegezte, felhívta, és azt ajánlotta, hogy vegye át a Jupp Derwall távozásával üresen maradó kapitányi posztot. Két évvel a visszavonulása után. Edzői papírok nélkül. Amikor később megkérdezték Beckenbauert, hogy mit tett először, amikor megkapta a felkérést így válaszolt:
Lementem az újságoshoz és vettem egy Kickert. Ennél az újságnál mindig tudják, mi történik a foci világában. Mert én bizony csak annyit tudtam az akkori labdarúgásról, amennyit tv-n láttam az Európa-bajnokságról."
Az 1984-es kontinenstornáról van szó, amelyen címvédőként csúnyán megbukott a német válogatott. Ezért kellett távoznia a korábbi kapitánynak, Derwallnak. Három világeseménye során szerzett egy Eb-aranyat, egy vb-ezüstöt, és volt ez a kiesés a legjobb nyolc között. Erre szokták mondani: mindenki elfogadná a németek problémáit. De bennük még élénken éltek a '70-es évek óriási sikerei, melyek első számú kovácsa Franz Beckenbauer volt. Az ikon, aki az 1976-os Eb-ezüst után búcsúzott a válogatottól, majd 1982-ben két nem túl sikeres Hamburgban töltött év után a labdarúgástól. És noha eszébe sem jutott, hogy edző legyen, mégis rögtön a világ egyik legirigyeltebb tréneri feladatára kérték fel. Legyen az NSZK válogatottjának irányítója. Csapatfőnök megnevezéssel, ugyanis az edzői diploma hiányában nem nevezhették szövetségi kapitánynak. Erre a felkérésre a saját első reakciója már szóba került, de érdekes egyik korábbi edzőjének, a legendás Udo Latteknek is a véleménye:
Franz csak veszíthet ezen az ügyön. Ha itt megbukik, akkor úgy fognak róla beszélni, mint egy sikertelen edzőről, és nem úgy, mint a futballtörténelem egyik legnagyobb játékosáról."
Ezért volt óriási a tét. És ő tényleg csak veszíthetett. Ahogy veszített is az első barátságos meccsén Argentína ellen, hazai pályán. 3-1 lett, és a harmadik argentin gólt Burruchaga szerezte. Neki még lesz szerepe Beckenbauer további munkássága során is. Aztán jöttek az 1986-os világbajnokság selejtezőjének mérkőzései, és ekkor kiderült, hogy a Császár a tétmeccseken össze tudja kapni a válogatottat. Egy nagyon erős csoportból magabiztosan juttatta ki a vb-re. A barátságos mérkőzéseken meg folyamatosan kikapott (többek között Magyarországtól, Hamburgban, 1985 januárjában), és az állandóan kötekedő német újságírók rendületlenül szidták a csapatot.
Ám Beckenbauer sem hagyta szó nélkül a támadásokat:
Amikor az Eb után átvettem a csapatot, azt mondták, hogy óriási teljesítmény lenne, ha kijuttatnám a mexikói vb-re. Kijuttattam. Viszont már akkor is mondtam, ha nagy sikert várnak a vb-n, akkor hívjanak fel egy cirkuszt, és kérjenek meg egy ottani varázslót, hogy vezesse ő a válogatottat!"
Az újságírók egyébként nemcsak a teljesítmény miatt támadták Beckenbauert, hanem azért is, mert megszigorította a kapcsolattartást a játékosokkal. Nem lehetett bármikor ki-bejárni az edzőközpontba. Szigorú kapitány lett. Minden téren. Fegyelmet, rendet, feltétlen együttműködést követelt játékosaitól. Olyan dolgokat, amilyeneket nem mindig tudott vele szemben érvényre juttatni az ő válogatottbeli felettese, Helmut Schön. A nehezen kezelhető focistából zord főnök lett. De ő is megvívta a csatáit a keményfejű játékosokkal.
A kor talán legjobb irányítójával, Bernd Schusterrel nem tudott közös nevezőre jutni. Így ő nem szerepelt a Beckenbauer-féle válogatottban.
De a többi nagy sztárt sikerült betörnie. Beállt a sorba Matthäus, Magath, Andy Möller, Klinsmann és Toni Schumacher is. Talán azokban az időkben ő volt az egyetlen, akinek esélye volt a világ élvonalában tartani az NSZK csapatát. Nagyszájú kapusa, Toni Schumacher is így vélekedett a Császár és „alattvalói" viszonyáról:
Franz álomszerűen, csodálatosan játszott. Arra a művészre emlékeztet, aki finom művű fafaragásokat készít, aztán kiáll a tanítványai elé, akik a fát addig véső helyett baltával munkálták meg."
Kemény szavak egy kemény fickótól, de a botrányhős kapus azt is leírja önéletrajzi könyvében, hogy a közös sikerek titka az volt, hogy feltétlenül bíztak a világsztár focistából lett csapatfőnökben:
„Franz bekötheti a szememet, egy 100 méter mély szakadék közelébe állíthat és kötelezhet, hogy lépésről lépésre közeledjek a szakadék széléhez. Meg merném csinálni. Annyira bízom benne. Tűzön-vízen át vele tartok."
Ez a tipikus német mentalitás meghozta a gyümölcsét azokban a '80-as években, melyekben néhány válogatottat többre tartottak a németnél. Beckenbauer kapitányként, első vébéjén rögtön ezüstérmes lett a csapattal (akárcsak 20 évesen, mikor játékosként mutatkozott be Angliában), a finálét eldöntő harmadik argentin gólt Burruchaga szerezte.
Egyetlen Eb-jén bronzérmes, második vb-jén pedig aranyérmes csapatot hozott össze. Ő lett a labdarúgás történetében a második, aki játékosként és szakvezetőként is világbajnok lett.
Az 1990-es római döntő után, mint egy elegáns, legyőzhetetlen hadvezér adta át a helyét utódjának. Még túl is teljesítette azt, amit várt tőle a szövetség vezetősége és a német közvélemény.
45 évesen eljutott oda, ahonnan már nincs út feljebb. De mivel tényleg úgy tűnt, hogy bármihez fog, az sikeres, kipróbálta magát még egy-két szokatlan szituációban. És ezután is mindig nyert. Rövid időre az Olympique Marseille technikai igazgatója lett (ott így kerülték ki az edző kifejezést), és természetesen bajnoki címet szerzett. A franciaországi hónapok után visszatért ahhoz a klubhoz, a Bayern Münchenhez, melynek köszönhetően világhírű lett. Alelnöki pozícióba.
Ám amikor úgy hozta a szükség, megint leült a kispadra. Az 1993-94-es szezonban az Erich Ribbeck vezette csapat még az ősszel kiesett a Német Kupából a Dynamo Dresden ellen, az UEFA Kupából a Norwich Cityvel szemben, és 20 forduló után a bajnokságban a Leverkusen és a Frankfurt is megelőzte. A Császár átvette a vert sereget, és természetesen bajnok lett vele.
Majd két évvel később még érdekesebb szituációban került főszerepbe. Akkor már a klub elnökeként. Öt fordulóval a bajnokság vége előtt, amikor a csapat az UEFA Kupa döntője előtt állt, Otto Rehhagelt kellett váltania. Soha nem került nyilvánosságra hitelt érdemlő magyarázat erre, de a tényen ez nem változtat: a Dugarryval, Lizarazuval, Zidane-nal felálló Bordeaux-ot a finálé mindkét mérkőzésén legyőző Bayern elhódította az UEFA Kupát. Beckenbauer edzőként ünnepelt a siker után, míg korábban játékosként KEK, BEK és Interkontinentális Kupa (a klubvilágbajnokság elődje) győzelmet könyvelhetett el.
Bármihez fogott, az sikerült neki. Elnöksége idején nyerte meg először a Bajnokok Ligája névre átkeresztelt elitsorozatot a Bayern, majd a szervezőbizottság elnökeként döntő érdeme volt abban, hogy Németország rendezhette a 2006-os világbajnokságot.
Holott a helyszínről döntő szavazás előtti napon még a vetélytárs, Dél-afrika tűnt befutónak.
Szégyenfolt az emlékművön
Egy korszakos zseniről a közvélemény nem akarja elhinni, hogy olyan dolgot is csinálhat, ami nem tisztességes. Sőt, ennél többet is állít egy svájci ügyészség, amely gyanúsítottként kezeli Beckenbauert egy ügyben. A 2006-os világbajnokság odaítélésével kapcsolatban merültek fel gyanús körülmények. Mások mellett a szervezőbizottság vezetőjével, Beckenbauerrel kapcsolatban is. A dolog lényege, hogy a helyszínről döntő szavazás előtt Beckenbauer 10 millió euró kölcsönt vett fel, ebből 6 milliónál többet egy svájci ügyvédi irodán keresztül egy katari céghez utalt. Az így nehezen követhető utat bejáró pénzzel minden bizonnyal szavazatokat vásároltak. Állítólag az ázsiaiak támogatását így sikerült biztosítani, de a helyszínről döntő végső voksolás előtt mégis mindenki úgy számolt, hogy 12-12 lesz a német és az dél-afrikai pályázat támogatóinak száma. Ekkor a FIFA elnökének szava döntött volna. És az akkor a posztot betöltő Joseph Blatter (aki ellen szintén több korrupcióval kapcsolatos vád fogalmazódott meg az évek során) szava határozott volna. És róla mindenki tudta, hogy ebben az esetben ő Dél-afrikát támogatja. Ám az új-zélandi szavazó, Charlie Dempsey az utolsó pillanatban az őt delegálók véleményével (utasításával?) szembefordulva nem szavazott az afrikai pályázat mellett. Hanem távol maradt. Ez döntött, így nyert Németország 12-11-re. Állítólag előző este Beckenbauerrel vacsorázott. Ráadásul a felvett kölcsönt Beckenbauer nem fizette vissza időben, majd annak előteremtése során a szervezőbizottság azt állította, hogy a nyitóünnepségbe kell invesztálni a hatalmas összeget. Ami tény: az ártatlanság vélelme mindenkit megillett, amíg nincs ellene jogerős bírósági ítélet. A Császárt elmarasztaló ítélet valószínűleg nem is fog élete során megszületni, de az tény, hogy e nélkül is belekerült a szégyenfolt a makulátlannak tűnő életműbe.Valószínűleg a '80-as években a válogatott irányítójaként mégiscsak elsajátított valamilyen varázslói képességet. Vagy egyszerűen csak a sors a futball világában minden sikerhez vezető kaput szélesre tár, ha megjelenik előtte a szeptember 11-én 75. születésnapját ünneplő Franz Beckenbauer.
Folytatjuk