Az idei Bajnokok Ligája-finálét eldöntő Kingsley Coman által szerzett gól még élénken él mindenkiben. A Bayern azt megelőző BL-döntőjében szerzett Robben-találat is. Aki látta 2001-ben a végjátékot, az biztosan emlékszik a rendes játékidő 11-eseire, majd a 120 perc utáni büntetőpárbajra, Oliver Kahn három bravúrjával.
Az első három Bayern-diadal emléke viszont már a csapat azon szurkolóinak is halványul, akik láthatták annak idején.
Ugyanis a '70-es évek közepén születtek azok. Az első 1974-ben, amikor az Atlético Madrid elleni döntő 119. percében 1-0-s vesztésre állt a Bayern. Ekkor hagyta ott az őrhelyét az egész pályafutását (szó szerint és átvitt értelemben is) Beckenbauer árnyékában töltő Hans-Georg Schwarzenbeck, és egy távoli bombával egyenlített. Ez a brüsszeli éjszaka azért is emlékezetes, mert az egyenlítő gól után nem büntetőpárbaj következett, hanem új mérkőzés, két nappal később, ugyanott. Ez volt az egyetlen kétmeccses BEK-döntő a történelemben, és a pénteki találkozón a Bayern Uli Hoeness és Gerd Müller két-két góljával 4-0-ra lesöpörte az Atléticót.
Aztán a következő két évben megvédte a címét. Azokra a mérkőzésekre viszont már azok is kevésbé emlékeznek, akik látták annak idején. Az utókor úgy emlékszik, hogy két sima találkozó volt, ahol a Bayern korszakos zsenijei érvényesítették a papírformát.
Sokan kapásból sorolják is a sztárokat: Maier, Beckenbauer, Müller, Hoeness, Rummenigge és a '74-es döntő miatt ismert Schwarzenbeck. Esetleg Kapellmann, Torstensson, Dürnberger.
Valószínűleg mindenkinek utoljára ugrik be (ha egyáltalán beugrik) Franz Roth neve, aki mind a négy finálét végigjátszotta. És kettő az ő góljával dőlt el, ráadásul a Bayern első nemzetközi sikere alkalmával is ő szerezte az utolsó találkozó egyetlen találatát.
Franz Roth 1946-ban született, vagyis két évvel fiatalabb, mint Sepp Maier, és eggyel, mint Beckenbauer, valamint Gerd Müller. Ennyivel később is mutatkozott be a Bayern felnőtt csapatában, mint az említettek. 1966-ban ő még nem volt a tagja annak a Bayernnek, amely megnyerte a Német Kupát.
Az első Kupagyőztesek Európa-kupája meccsen viszont már ott volt Roth.
És azonnal be is írta magát a klub történelemkönyvébe, ugyanis ő szerezte a Bayern első KEK-gólját. 1966. szeptember 28-án, Eperjesen ő tüntette el a Tatran előnyét, és alakította ki az 1-1-es végeredményt. A visszavágón a Bayern 3-2-re nyert, majd a Shramrock Rovers, a Rapid Wien és a Standard Liege búcsúztatása után döntőt játszhatott. A skót Rangers ellen 90 perc nem hozott gólt, így a hosszabbításra maradt a döntés.
Ekkor írta be magát másodszor a klub történetébe Roth, akit már akkor is Bullénak, vagyis Bikának becéztek agresszív játéka, nagy munkabírása és óriási lövőereje miatt. A 109. percben Koulmann hosszú passzánál a hátvéd McKinnon mögül kibújva, Martin kapust megelőzve a hálóba emelte a labdát, és megszerezte a döntő egyetlen gólját.
Keretbe foglalta a sorozatot, ugyanis a Bayern első és utolsó gólját lőtte az 1966-67-es KEK-ben.
Pedig neki egyáltalán nem a gólszerzés volt a feladata. Mind a 4-2-4-es, mind később a 4-3-3-as szisztémában ő volt a középpálya verőembere. Tóth András, aki az Újpesti Dózsa csapatával a BEK-elődöntőben került szembe vele, így emlékszik az akkori Bayern védekezésére:
Ha valaki megpróbált a Bayern kapuja közelébe kerülni, annak előbb a középpályán „Bulle" Roth-on kellett valahogy keresztülvergődnie. Ha ez ritkán sikerült, akkor a félholt játékost biztos, hogy Schwarzenbeck hatástalanította. Aztán utóbbi odapasszolta a labdát Beckenbauernek, aki fölényesen, császári eleganciával indította a támadást."
Az említett Schwarzenbeck, aki két évvel fiatalabb Rothnál, még nem volt alapember a KEK-győzelmet hozó szezonban, de már sokszor pályára lépett. A KEK-ben két találkozón. A következő évadtól viszont már ő is kihagyhatatlanná vált.
1966-tól 1977-ig, 11 szezonon keresztül játszott együtt a Beckenbauer-Schwarzenbeck-Roth trió, és a legritkább esetben hiányzott közülük valaki.
Ha Beckenbauer volt a császár, Schwarzenbeck a testőre, akkor talán Roth lehetett a védelmi miniszter.
A világklasszis csapattárs, Uli Hoeness az edzéseken rendszeresen vállvédőt viselt, mert félt a Rothtal való összecsapásoktól.
Azt mondta, hogy vele egy edzés az életben maradásért vívott harc volt.
Akkor csodálkozunk, ha az ellenfelek is úgy emlékeznek rá, mint Tóth András?
Roth 1969-ben először lett bajnok a Bundesligában a Bayernnel, majd a nemzetközi sikersorozat sokkal magasabb szinten folytatódott. Természetesen Bulle Roth-tal. 1969-ben a Bayern történetének első Bajnokcsapatok Európa-kupája meccsén gólt szerzett. Igaz, akkor csak 2-0-ra alakította az állást, Brenninger találata után. Ám akkor még nem élte meg a tavaszt a csapatával. A nagy sikerek azt követően jöttek a bajnokok vetélkedésében. 1974-ben a már említett Schwarzenbeck-lövéssel visszahozott reménnyel a megismételt találkozón élni tudott a Bayern, és először ért fel a kontinens csúcsára.
1975-ben a Leeds elleni BEK-döntőben sokáig védekezésre kényszerült, ám a 71. percben egy gyors ellentámadás után Roth kilőtte a hosszú sarkot.
Ezzel szerzett vezetést csapatának, és ez volt abban a szezonban az egyetlen gólja abban a szériában. A 2-0-s végeredményt a fejetlenül kitámadó Leeds ellen Müller állította be. Roth ekkor íratta be harmadszor is arany betűkkel a nevét a Bayern történelemkönyvébe. Egy évvel később pedig negyedszer is.
Az 1976-os döntőben nagyon nem találta a saját játékát az esélyesebb címvédő a francia St. Étienne ellen. Érezhető volt, hogy egy gól fog dönteni. És ahhoz talán közelebb állt a francia gárda. Ám amikor a sztároknak semmi nem sikerült, akkor ismét jött a Bika! Egy legurított szabadrúgást bombázott a hálóba Bulle. Abban az évben is az volt az egyetlen BEK-gólja. És az volt a döntő egyetlen találata.
Két BEK és egy KEK-győzelmet köszönhet neki a Bayern München!
Roth nemcsak a pályán, hanem azon kívül sem volt egy félénk ember. Egyszer egy brémai kupamérkőzésen aratott győzelem után az ellenfél szurkolói megtámadták a Bayern buszát. Óriási kőzáport zúdították rá, betört ablakokkal próbált a sofőr kitörni a huligánok gyűrűjéből.
Ekkor Roth odament hozzá, és kérte, hogy álljon meg, és nyissa ki az ajtót.
A biztonsági emberrel leszállt, és az egyik őrjöngőt nyakánál fogva felhajította a buszra.
Majd szólt a sofőrnek, hogy indulhat. Aztán odament a megrettent huligánhoz, és közölte vele: „ülj le szépen és nézd meg, hogyan fest egy boldog csapat." Egészen a szállodájukig vitték az akkorra már kevésbé nagyszájú fickót, majd ott Roth a következő szavakkal engedte útjára: „remélem most már megszelídültél!"
Roth a KEK-diadal után, 1967. október 7-én bemutatkozhatott a német válogatottban is, a Jugoszlávia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Majd 1970-ben még három barátságos találkozón kapott lehetőséget. A világbajnokság előtt Románia ellen szerepelhetett csereként, majd utána Görögország ellen, szintén csereként. Jugoszlávia ellen 90 percet játszott.
A világbajnokságra nem nevezték. Soha. 4 mérkőzésen összesen 280 perc jutott neki nemzeti mezben.
Ez utóbbi ismeretében kimondható, hogy Franz Roth nem volt a labdarúgás történetének meghatározó alakja? Tulajdonképpen, igen. Ám az a négy gól, amiről korábban szó volt, olyan magasságba emeli őt, ahová kevesen jutottak ebben a sportban. Ha ő nincs, lehet, hogy ma kettővel kevesebb BEK/BL címe lenne a Bayernnek. A klubhoz való viszonyát pedig azon mondatai jellemzik legjobban, amit sikerei csúcsán mondott, amikor a Milan sokkal jobb fizetéssel csábította, mint amit Münchenben kapott:
Nem hiszem, hogy Európában bárhol jobb lenne, mint itt, úgyhogy nincs értelme eligazolni innen. Vannak játékosok, akik gyakran váltanak klubot, picit több pénzért, de soha nem boldogok. Én itt, a Bayernnél remekül érzem magam."
1978-ban, 12 idény után hagyta ott a Bayernt, ezt követően már csak levezetett. Nem lett sem edző, sem sportvezető. Nyugdíjba vonulásáig egy sportboltot vezetett a fiával. Általában akkor látjuk őt, amikor a Bayern egykori legendái sorfalat állnak az éppen aktuális bajnoki cím ünneplésekor az utódoknak. Többnyire Franz Beckenbauer és Hans-Georg Schwarzenbeck mellett. Mint 11 éven keresztül a pályán.