Otthona sincs, de így is csodákra képes Európa legbrazilabb futballcsapata

Vágólapra másolva!

Három fordulót követően a Sahtar Donyeck négy ponttal második a Bajnokok Ligája B csoportjában, olyan csapatokat megelőzve, mint a Real Madrid és az Internazionale. Az ukránokat már a sorsolás pillanatában mindenki leírta, amire csak rátett egy lapáttal a kereten végigsöprő koronavírus, ehhez képest eddig vitán felül ők a sorozat meglepetéscsapata. Ez akkor is igaz, ha a harmadik körben hazai pályán borzalmas, 6-0-s vereséget szenvedtek a Mönchengladbachtól. A BL-ben ugyan még soha nem sikerült igazán nagy sikert elérniük, a csapat - köszönhetően milliárdos tulajdonosának, jószemű megfigyelőinek és kiváló edzőinek - az ezredforduló óta mégis meghatározó szereplője az európai futballnak. Érdemes őket kicsit közelebbről megnézni.

2005 szeptemberében az akkor még UEFA-kupa néven futó sorozatban a csoportkörbe jutásért a Debreceni VSC az ukrán Sahtar Donyecket kapta ellenfélül. Sokat nem lehetett tudni az ukránokról, de annyit azért igen, hogy az akkori magyar viszonyokhoz képest elképesztően gazdagok, van egy csomó jó brazil focistájuk, valamint, hogy az előző szezonban már másodszor szerezték meg a bajnoki címet az önálló Ukrajna létrejötte óta szinte verhetetlennek tűnő Dinamo Kijev elől.

Az aktuális magyar bajnok Loki sem volt akkoriban éppen rossz csapat. A BL-selejtezőben 8-0-s összesítéssel semmisítették meg a horvát Hajduk Splitet, hogy aztán két 0-3-mal búcsúzzanak a Manchester United ellen. A keret teli volt válogatott focistákkal – Sándor Tamás, Böőr Zoltán, Éger László, Máté Péter –, és szárnyaikat bontogató fiatalokkal, akik közül különösen Dzsudzsák Balázsnak jósoltak nagy jövőt. És mindezek ellenére a két csapat párharca előtt mindenki leszögezte: csodával érne fel a Debrecen továbbjutása.

A Loki az első meccsen simán kikapott 4-1-re, majd a hazai visszavágón is 2-0-ra.

Bernáth Csabának nem sokszor sikerült megállítania a Sahtar első brazil sztárját, Brandaót a 2005-ös UEFA-kupa párharc során Forrás: AFP/Sergei Supinsky

A szurkolók, illetve az újságírók mégsem a Sahtar gördülékeny támadójátékára, és a brazil focistákra csodálkoztak rá leginkább, hanem az ukrán csapat gazdagságára.

"Az ellenfél, a Sahtar Donyeck tegnap (szeptember 28-án - a szerk.) érkezett meg Debrecenbe.

A klub saját repülőgépe valamivel 12 óra után landolt a hajdúsági város repterén. A gép utasait két autóbusz és fekete Mercedes személygépkocsik várták. A buszok Donyeckből érkeztek, a Mercedeseket viszont az ukrán klub bérelte

– írta anno a Beol.hu. Donyeck és Debrecen között nagyjából 1600 kilométer a távolság, de aligha ütött rést a klub költségvetésén oda-vissza megjáratni a két buszt.

A Sztahanovisták

A donyecki régió legfontosabb futballcsapatát a Szovjetunió testkultúra és sporttanácsának javaslatára alapították meg 1936-ban két kisebb helyi egyesület összevonásával. Az országos népszerűségnek örvendő helyi bányász, Alekszej Sztahanov után a klub Sztahanovisták néven kezdte meg működését a szovjet bajnokságban.

Éppen mire kezdett volna felívelni a csapat csillaga, az országra (és az egész világra) rászakadt a II. világháború.

A nagy honvédő háború végére a világégés előtti csapatból csupán hárman voltak életben, azaz kezdhettek mindent elölről – 1946-tól már Sahtyor néven.

Az önkéntes testedző köröket egyesítő szervezetben országszerte több testvérklub is üzemelt, melyek közül a Karagandi és a Szoligorszk neve lehet valamennyire ismerős. 1951-ben a csapat bronzérmes lett a szovjet élvonalban, hogy a következő évben kiessen, és csak 1954-ben jusson vissza a legjobbak közé.

A következő években a Sahtyor meghatározó csapat lett a szovjet futballnak, 1961-ben és 1962-ben megnyerték a kupát, és a sorozat igazi specialistáinak számítottak. 1975-ben, abban az évben, amikor a Dinamo Kijev a döntőben a Ferencvárost legyőzve megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK), az Ukrán SZSZK másik büszkesége, a Sahtyor második lett a bajnokságban. Az 1980-as években újabb két Szovjet Kupa került a vitrinbe, az 1983-84-es KEK-kiírásban pedig a negyeddöntőig jutott a csapat, igazából először mutatva meg magát Európában.

Tragédia és trónfosztás

Az 1991 óta újra független Ukrajna bajnokságát tíz éven át megkérdőjelezhetetlenül uralta a Valerij Lobanovszkij által irányított, és olyan korszakos sztárokat, mint Andrij Sevcsenko és Szergej Rebrov felvonultató Dinamo Kijev. A kérdés minden szezon elején csak annyi volt, hogy melyik csapat tudja megkaparintani a második helyet. 2001-ig bezárólag ez legtöbbször, összesen hatszor az ekkor már Sahtar néven futó donyeckieknek sikerült, akik a bajnoki ezüstök mellett három kupagyőzelemmel vigasztalódhattak.

1995-ben aztán egy tragikus esemény átírta az ukrán foci addig nyugodt mederben csordogáló forgatókönyvét.

A Sahtar stadionjában egy mérkőzés során hat testőrével együtt bombamerénylet áldozata lett a klub elnöke, Ahat Bragin,

akinek a helyét a nagyhatalmú helyi vállalkozó, Rinat Ahmetov vette át. "Hatalmas pénzügyi birodalmat örökültünk Bragintól" – fogalmazott királyi többesben az akkor mindössze 29 éves Ahmetov, akit többen is a merénylet megrendelésével vádoltak.

Rinat Ahmetov és Mircea Lucescu parádézik a bajnoki trófeával a 2010-11-es szezon végén Forrás: AFP/Aleksander Khudoteply

Az elsősorban a bányászatban és acélgyártásban érdekelt Ahmetov a privatizáció zűrzavarában gyorsan Európa leggazdagabb emberei közé került. 2019-ben a Forbes üzleti magazin mintegy 6,4 milliárd dollárra becsülte a nettó vagyonát, amivel a lap éves gazdaglistáján a 272. helyet foglalta el. Vagyona és kiváló politikai kapcsolatai révén (több kormányban is szerepelt vállalt különböző posztokon) az ezredfordulóra megkerülhetetlen szereplője lett az ukrán politikai és gazdasági életnek.

Vagyona egy jelentős részét a Sahtar felemelkedésére áldozta, a régió leggazdagabb klubjává téve az egykori bányászcsapatot.

A klub 1995 óta egy szezon kivételével mindig elindulhatott valamelyik kupában, 2002-ben pedig végre sikerült legyőzni a Dinamo Kijevet, és a csapat megszerezte az első bajnoki címét. A fővárosiak a következő két évben még visszaszerezték az első helyet, ezt követően azonban véglegessé vált a trónfosztásuk: 2005 óta a 16 szezonból csupán négyszer nem a Sahtar végzett az első helyen.

Helló, Európa, szevasztok, brazilok!

A csapat 2009-ben megnyerte az UEFA-kupa utolsó kiírását. A sorozatba csoportharmadikként kerültek át a BL-ből, hogy a döntőig vezető út során eltakarítsák a Tottenhamet, a CSZKA Moszkvát, az Olympique Marseille-t és a Dinamo Kijevet is. Az isztambuli döntőben pedig 2-1-re verték a Werder Brement, amivel megszerezték a független Ukrajna első európai kupagyőzelmét.

A klub azóta még kétszer (2016, 2020) bejutott az elődöntőbe, 2011 tavaszán pedig a negyeddöntőig menetelt a BL-ben, azaz vitán felül a legsikeresebb ukrán csapat Európában.

A sikerekhez azonban a pénz mellett – ami, mint tudjuk, nem rúg gólt – kellenek jó játékosok is. A 90-es években a Dinamo Kijev egyeduralma, anyagi fölénye és lényegesen nagyobb presztízse lehetetlenné tette a legjobb hazai játékosok Donyeckbe csábítását. A fővárosból szinte egyenes út vezetett a Bajnokok Ligájába, majd egy európai top bajnokságba. A Sahtar kezdetben saját utánpótlására támaszkodott, Ahmetov pénzével és a kiváló román edző, Mircea Lucescu – akit pár napja már a Dinamo Kijev szakvezetőjeként láthattunk a Groupama Arénában a Ferencváros elleni BL-meccsen – érkezésével azonban minden megváltozott.

Mircea Lucescu nagy ötlete sínre tette a Sahtart Forrás: AFP/Sergei Supinsky

A nagy találmány pedig így nézett ki: a kapus és a védelem legyen szilárd, miközben a támadósor legyen attraktív, gólratörő.

Magyarán, a védelemben egy-két, jobbára kelet-európai légióstól (Dario Srna, Razvan Rat) eltekintve csak ukránok szerepeltek, míg elől fiatal brazilok hozták a frászt az ellenfelek védőire.

Az első két dél-amerikai még a 2004-ben szerződtetett Lucescu előtt érkezett, Damián Rodriguez és Brandao személyében. Míg előbbi egy szezon és alig tucatnyi meccs után visszatért Uruguayba, addig utóbbi hét szezont töltött Donyeckben, igaz, pechére éppen 2009 januárjában igazolt el Marseille-be, így lemaradt az UEFA-kupa-győzelemről.

A román szakember és a keze alá dolgozó játékosmegfigyelő hálózat aztán sorra hozta a kincseket Brazíliából. Elsőként még két, akkor már egy ideje Európában játszó brazil érkezett: Joao Batistát a török Galatasarayból ismerte Lucescu, ahol az edzője volt, míg Matuzalem abból a Bresciából jött, ahol a 90-es évek elején dolgozott a szakember. A szerződtetést nem egy esetben megkönnyítette, hogy Lucescu folyékonyan beszél portugálul, így könnyebb volt hatni a brazilokra. Az anyaországból verbuvált fiatalok számára pedig valóságos tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tűnt a Sahtar a brazil valóság után.

És ugyan nem a felső polcról szemezgettek az ukránok, de nem is a selejtet fölözték le. Olyan játékosok érkeztek, akik az Ahmetov által megálmodott látványos futballt tudták megadni a szurkolóknak, illetve akiket két-három-négy év elteltével szép összegért lehetett továbbadni egy-egy európai top klubnak. Nézzük meg a 2009-es UEFA-kupa-döntős csapat összeállítását:

Pjatov - Srna, Kucher, Csigrinszkij, Rat - M. Lewandowski, Fernandinho - Ilsinho, Jádson, Willian - Luiz Adriáno. Kelet-európai védelem, szín brazil támadósorral.

Fernandinho 2013. július 6-án, a donyecki búcsúmeccsét követően pózol Mircea Lucescu mellett. A brazil 284 meccset játszott az ukrán klubban Forrás: AFP/Alexander Khudoteply

A brazilok közül a Corinthianstól 14 millió euróért vett Williant 35 millióért adták el az Anzsinak, majd ugyanennyiért vette meg az oroszoktól a Chelsea. Fernandinho ma szinte kihagyhatatlan a Manchester Cityből, őt 7,8 millióért vették 2005-ben, majd 40 millióért adták el 2013-ban. Luiz Adriáno 2007-ben 3 millióért jött, nyolc idénnyel később 14-ért ment az AC Milanhoz.

A 2005-ben már brazil válogatottként érkező Elano leigazolása pedig csak tovább növelte a klub reputációját a brazil piacon. Elano két szezon után szintén a Manchester Citybe igazolt.

"A Sahtar kész volt sokat költeni ezekre a játékosokra. A megfigyelőhálózatuk nem kutatott rejtett kincsek után, inkább a legtöbbre tartott fiatal tehetségekre vadásztak, akik a korosztályos válogatottakban remekeltek.

A Sahtar állta a versenyt a legnagyobb európai klubokkal is a játékosokért folyó alkudozásban. Nagyon jó fizetést kínáltak, és megígérték a fiataloknak, hogy minden róluk fog szólni.

Nagyon sok brazil van a Sahtarnál, és mindannyian boldogok, szinte otthon érezhetik magukat, ha oda igazolnák, mondták a kiszemelteknek" – írta le a klub technikáját Olekszandar Tkacs, a Tribuna című lap egykori főszerkesztője.

És valóban: a Willianért folytatott harcban a Paris Saint-Germainre, míg a Douglas Costa aláírásáért folyó csatában a két ajánlatot is letevő Manchester Unitedra tudtak ráígérni. De ugyanígy elhozták Alex Teixeirát a Liverpool orra elől, hogy aztán 50 millió euróért adják el a kínai élvonalba. A dollármilliárdos Rinaht Ahmetovnak azonban a pénz csak másodlagos.

Ahmetov azt szerette volna, hogy a Sahtar az egész Donbass régió büszkesége legyen, egy igazi attrakció. Egy csapat, amelyik gyönyörű focit játszik és sikeres a Bajnokok Ligájában.

A brazil játékosok, a Donbass Aréna, az óriási marketing, mind ennek a koncepciónak a része" – mondta a már idézett Tkacs, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb sztárok eladása sohasem volt kiemelt cél, de, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a klub, akkor nem mondott rá nemet.

Polgárháború és egy új kezdet

Az üzlet és a Sahtar virágzott, egészen 2014-ig, amikor a szomszédos Oroszország néhány nap leforgása alatt elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet, majd kihasított egy nagyobb területet az ország keleti feléből, benne a Donyeck központú Donbass régióval. A virágzó ipari központ hirtelen polgárháborús terület lett, ahol mindenféle fegyveres alakulatok igyekeztek úgy tenni, mintha komolyabb hatalmuk lenne, ellehetetlenítve a több millió ember mellett a Sahtar életét is.

A Donbass Arena 2014 óta üresen áll Forrás: Sputnik via AFP/Igor Maslov

A 2009-ben átadott ultramodern, a 2012-es ukrán-lengyel Európa-bajnokság egyik központi helyszínéül szolgáló Donbass Arénát is tüzérségi támadás érte, a csapatnak pedig költöznie kellett.

A kelet-közép európai régió legjobb futballcsapata tehát hontalan,

az elmúlt hat évben játszott már Lvivben és Harkivban, legújabban pedig a kijevi olimpiai központ az otthonuk.

És egy időre elfogytak a brazilok. Aki még a klubnál volt, nem akart maradni (Alex Teixeira és Douglas Costa), miközben az új kiszemelteket már nemigen lehetett meggyőzni arról, hogy számukra a Sahtar a létező legjobb opció. 2016-ban távozott Mircea Lucescu is, igaz a helyére kinevezett Paulo Fonsecánál nagyon sokat nyomott a latban a portugál anyanyelv, mutatva, hogy a klub nem kíván letérni a jól ismert ösvényről. 2018-ban aztán sikerült elcsábítani a brazil U20-as válogatott jobbhátvédjét, Dodót, és ahogy egyre kevesebb hír érkezett a frontvonalból, úgy tértek vissza a brazilok is – ha nem is Donyeckbe, de a Sahtarhoz.

2002 óta Dodó volt a 29. brazil focista a klubnál, és bár félő volt, hogy ő lesz az utolsó, nem így történt. A régi kontingenshez – Marlos, Taison, Bernard, Ismaily, Dentinho és Alan Patrick – érkeztek új fiúk, mint Teté, Marcos António, Maycon, Marquinhos Cipriano, Vitao és Fernando.

A nehéz helyzet pedig még jobban összekovácsolta Európa legbrazilabb klubjának játékosait, akik október 21-én a BL csoportkörének első fordulójában koronavírustól tizedelve is 3-2-re verték idegenben a Real Madridot.