Dzsudzsák Balázs csereként lépett pályára a Haladás ellen

Debreceni VSC - Pécsi MFC, Merkantil Bank Liga, NB II, 10. forduló, 2020.09.28., Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázs egyelőre nem tud kiemelkedni az NB II-ből
Vágólapra másolva!
A DVSC 0-0-s döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás otthonában az NB II 19. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén.

A hazaiak legutóbbi mérkőzésükön a másik feljutó helyen álló Budaörstől négy gólt kaptak, ám a listavezető idegenbeli formája miatt mégis bizakodva várhatták a mérkőzést. Kondás Elemér csapata legutóbbi négy idegenbeli fellépésén csupán egyszer tudta győztesen elhagyni a pályát.

Dzsudzsák Balázs csak a kispadon hagyott a helyet a Debrecenben. Az első félidőben a Haladás volt a veszélyesebb a kapura. Gróf Dávidnak már a 9. percben védenie kellett Tóth Dávid éles szögből leadott lövésénél. Pár perccel később Németh Márió távoli lövésénél jóval nagyobb bravúrral kellett hárítania.

A vendégek kapusa a 19. percben tehetetlenül nézte, ahogyan Rácz Ferenc szabadrúgása a felső lécet találja el. A 29. percben Németh szabadrúgásánál már Grófnak is közbe kellett avatkoznia. Ezt sikerrel tette, azonban a debreceniek nem tudtak helyzetbe kerülni a túloldalon. Mégsem kerültek hátrányba az első félidőben, amiben nem született gól.

A szünet után is Mátyus János együttese volt az aktívabb. A 48. percben ismét egy kiváló támadást vezetett a Haladás, Medgyes Zoltán alig maradt le a Rácz által középre tett labdától. A Loki ekkor már valamivel nagyobb erőt fejtett ki a három pont megszerzéséért.

Dzsudzsák Balázs a hajrában kapott lehetőséget Szombathelyen Fotó: Polyák Attila - Origo

A 71. percben Dzsudzsák is lehetőséget kapott. A 108-szoros magyar válogatott játékos Bévárdi Zsombor helyén lépett pályára az utolsó húsz percre. A hajrában nem ő, hanem Tischler Patrik volt az egyetlen, aki helyzetbe tudott kerülni, azonban nyolc méterről nem találta el a kaput.

A DVSC 0-0-s döntetlent játszott a Haladás otthonában.

Kondás Elemér csapata továbbra is első helyen áll a másodosztályban, a szombathelyieknek pedig szintén maradt még esélyük a feljutásra.

Merkantil Bank Liga NB II, 19. forduló:
Szombathelyi Haladás-Debreceni VSC 0-0
Aqvital FC Csákvár-Szolnoki MÁV FC 2-2 (1-2)
Kolorcity Kazincbarcika SC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-FC Ajka 1-2 (0-1)
korábban:
Soroksár SC-Pécsi MFC 2-2 (0-1)
Szentlőrinc-BFC Siófok 1-0 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Gyirmót FC Győr 0-1 (0-0)
WKW ETO FC Győr-Vasas FC 0-1 (0-0)
Dorogi FC-Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (0-0)
Debreceni EAC-Budaörs 2-3 (1-0)

Az állás: 1. DVSC 42 pont, 2. Budaörs 39 pont, 3. Pécsi MFC 36 pont (+13-as gólkülönbség), 4. Vasas 26 pont (+12-es gk.), 5. Gyirmót 35 pont, 6. Haladás 30 pont

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!