Köpködés a gyepen, petárdabotrány a lelátón - a világ búcsúzik egy legendás futballstadiontól

Szinte biztosra vehető, hogy Olaszország egyik legendás stadionját, a San Sirót lebontják a jövőben, és a helyére egy modernebb, környezetbarátabb sportkomplexumot építenek. A közel százéves létesítmény számtalan ikonikus mérkőzésnek adott otthont, világsztárok tucatjai léptek pályára benne, szinte alig akad olyan klasszis, aki ne fordult volna meg itt legalább egyszer. Milánóban azonban úgy döntöttek, hogy kezd eljárni felette az idő, ideje egy korszerűbb arénát felhúzni a helyére. A 2021-es Nemzetek Ligája-sorozat döntőjét ugyan még itt fogják játszani, de nemsokára már csupán emlék marad belőle. Az alábbi összeállításban a világhírű stadion történetét, és a benne megrendezett legendás futballmérkőzéseket mutatjuk be.

Jelenleg minden jel arra utal, hogy Olaszország egyik leghíresebb futballstadionját, a San Sirót lebontják. A legendás létesítmény - amely a Serie A két milánói gigásza, az Internazionale és az AC Milan otthona - helyére egy modernebb, gazdaságosabb és környezetbarátabb sportkomplexum kerül majd.

Az új arénát továbbra is a két sztárcsapat fogja közösen használni, és többek között a 2026-os téli olimpia egyik látványos helyszíne lesz, a nyitóünnepséget is ebben tartják majd.

Ugyan az építészek egy csoportja próbálta megóvni legalább részben a csaknem 83 ezer ember befogadására alkalmas stadiont, az olasz kormány sem műemlékvédelmi, sem építészeti szempontból nem találta megmentésre érdemesnek, és elutasította a szakemberek beadványát.

Mivel a szurkolók sem szeretnék, ha teljesen eltűnne a régi stadion, ezért elképzelhető, hogy egyes elemek, mint például a „kanyar" és a tribün egy része megmaradna az utókor számára, mint a múlt egy értékes darabja.

Nagy valószínűség szerint lebontják a legendás San Siro stadiont Forrás: robertharding via AFP/Frank Fell/Frank Fell

Mindenesetre az Inter és a Milan korábban már közösen bemutatta az új létesítmény látványterveit.

Többek között kevesebb férőhely (mintegy 60 ezer), csökkentett zajszennyezés, több zöldterület és egész évben látogatható élményközpont szerepel az ambiciózus projekt célkitűzései között, az építési költség várhatóan meghaladja az 1,2 milliárd eurót.

A leendő komplexum a hírek szerint az év 365 napján nyitva tart majd. Mindemellett a legtöbb szolgáltatás ingyenes lesz a milánói lakosoknak - így nem kell belépőt fizetniük a sportolási és pihenési lehetőségek, például a gördeszkapark, a futópálya, a nagy kerékpárút, az öt kisebb futballpálya és a futballmúzeum igénybevételéért.

Jelen állás szerint valóban úgy néz ki, hogy a milánói városvezetés rábólint a két klub elképzeléseire, tehát az 1926-ban épített San Siro már csupán emlék marad a futballszurkolók számára.

Egy legendás stadion története

1925-ben az AC Milan elnöke, Pietro Pirelli megelégelte azt, hogy csapata csupán egy hagyományos pályán játssza a mérkőzéseit, ezért úgy döntött, hogy egy modernebb stadiont kíván megépíttetni. A Pirelli gumiabroncsgyártó cég alapítója nagy rajongója volt az angol futballnak, és olyan komplexumot szeretett volna, amelyben a futball kapja a legnagyobb szerepet, ezért atlétikai pálya nélkül készült el a sportlétesítmény.

A munkálatok 120 munkásnak köszönhetően mindössze 13 és fél hónap alatt véget értek, 1925 augusztusa és 1926 szeptembere között építették.

Az "első" San Siro még egy tipikus angol rendszerű futball-létesítmény volt, az oldalakon négy lelátóval, melyek összesen körülbelül 35 ezer ember befogadására voltak alkalmasak. A felavató barátságos mérkőzést a városi rivális Inter ellen játszotta az AC Milan 1926. szeptember 19-én, a végeredmény 6-3 lett a kék-feketék javára.

Az 1934-es olaszországi világbajnokság után, amely során természetesen a San Siróban is rendeztek mérkőzéseket, 1935-ben a város tulajdonába került a stadion, és döntés született a bővítésről. A futball ez idő tájt egyre inkább tömegjelenséggé vált mind szerte a világon, mind Olaszországban. Az emberek tízezrével tódultak a stadionokba, és a San Sirónak alkalmazkodnia kellett ehhez. A lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret. Az "új stadion" felavatása 1939. május 13-ára esett, az olasz és az angol válogatott csapott össze (2-2) közel 60.000 néző előtt.

Az 1947/1948-as idény óta a San Siro az Inter otthona is,

amely azelőtt a Sempione Parkban, az Arena Civicában játszotta hazai találkozóit.

Az 1947/1948-as szezon óta napjainkig az Inter otthona is a legendás stadion Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

1954-ben újabb átépítések történtek, így ennek következtében

1955-re 85.000 férőhelyessé vált a stadion,

majd az évek múltával tovább modernizálódott. 1957-ben kiépítették a világítási rendszert az esti mérkőzésekhez, 10 évvel később pedig az első elektronikus eredményjelzőt is felszerelték. 1979-ben korszerűsítették a világítást, és a második gyűrűt is rekonstruálták.

1980. március 3-án új nevet kapott a létesítmény: az Inter ikonikus játékosa (aki a Milanban is megfordult), Giuseppe Meazza tiszteletére, aki az azt megelőző évben halt meg.

A Milan-szurkolók egyébiránt manapság is szívesebben hívják San Sirónak a stadiont.

1990-ben Olaszország ismét világbajnokságot rendezhetett, és a város vezetése úgy döntött, hogy az idő rövidsége és a költségek miatt a San Sirót renoválják egy esetleges új létesítmény felhúzása helyett. Ekkor alakult ki a stadion mai arculata. Megépítették a harmadik gyűrűt, emiatt veszi az épületet körül az a 11 jellegzetesen barázdált vasbeton oszlop, melyek közül négy a rácsos tetőszerkezetet is tartja. Az oszlopok azonban nemcsak a stabilitást biztosítják, hanem feljáróként is funkcionálnak a lelátókra, valamint lifteket és egyéb létesítményeket tartalmaznak.

1990 óta kevesebb változáson esett át a San Siro Forrás: AFP/Miguel Medina

Ahhoz pedig hogy teljes körű kényelmet biztosítsanak a nézőknek, mindenhová számozott polikarbonát székeket telepítettek, és szektorokra bontották az arénát. De nemcsak a lelátók újultak meg ekkor, ismét új világítást szereltek be, valamint a pályafűtés is kiépítésre került. Az átalakítás végeztével a San Siro 85.700 ülőhellyel rendelkezett. 1990. június 8-án a világbajnokság nyitómérkőzését Argentína és Kamerun között már ebben a modern létesítményben tartották.

Az utóbbi 30 évben kevesebb átalakítás történt az arénán, de kisebb-nagyobb módosítások azért bevezetésre kerültek.

A különböző UEFA-szabványok miatt 2008-ban a nézőtéri befogadóképességet 80.018 férőhelyre csökkentették.

Az egyik legjelentősebb beavatkozás a pálya gyepszőnyegével kapcsolatban történt. A stadion mikroklímája nem túl alkalmas a fű növekedésére, gyors kopást okoz, ami a hosszú évek során újratöltési beavatkozásokat tett szükségessé, ez azonban nem oldotta meg a problémát. 2012-ben ezért úgy döntöttek, hogy a természetes füvet 30 százalékban szintetikus fűszálakkal dúsítják.

A gyepszőnyeg különleges kezelést igényel Forrás: DPPI via AFP/Kieran Mcmanus

Legendás mérkőzések

A stadion az elmúlt közel 100 esztendő alatt temérdek fantasztikus, mára legendásnak számító futballmérkőzésnek adott otthont, továbbá az olasz nemzeti rögbicsapat mérkőzései, bokszmeccsek és zenei koncertek számára is népszerű helyszínnek számít.

A szurkolók által gyakran csak "szentélynek" becézett sportcsarnok két labdarúgó-világbajnokság idején, 1934-ben és 1990-ben is a világ legnagyobb futballeseményének színtere volt.

A '34-es vb-n három mérkőzést rendeztek meg benne: a Svájc-Hollandia nyolcaddöntőt, a Németország-Svédország negyeddöntőt, valamint a későbbi világbajnok Olaszország számára kedves emlékű elődöntőt, amelyet a válogatott az argentin származású Enrique Guaita góljával nyert meg 1-0-ra Ausztria ellen.

Az 1990-es világbajnokságra később szintén Olaszországban került sor, ekkorra a stadion már több mint 80 ezer ember befogadására volt alkalmas,

a 24 csapatos tornán összesen hat meccset játszottak le benne.

Legendásnak mondható maga a nyitómérkőzés, amely a címvédő, Diego Maradonát is a soraiban tudó Argentína, és a vb meglepetéscsapata, a Roger Milla vezette Kamerun összecsapása volt.

Az afrikai csapat óriási szenzációt okozva Francois Omam-Biyik góljával 1-0-ra legyőzte a dél-amerikai együttest, majd később csoportelsőként jutott tovább, és egészen a legjobb nyolcig menetelt.

A '90-es vb másik öt, San Siróban rendezett mérkőzését rendre a német válogatott játszotta a stadionban, gyakorlatilag teljesen otthon érezhette magát benne a torna későbbi győztese. Már csak azért is, mert

a nemzeti csapat tagja volt akkoriban az Inter három játékosa, Lothar Matthäus, Andreas Brehme és Jürgen Klinsmann is.

Az NSZK legemlékezetesebb mérkőzése a hollandok ellen 2-1-re megnyert nyolcaddöntő volt a hivatalos nevén Giuseppe Meazza Stadionban. A rangadó pikantériáját adta, hogy a németek interes futballistái az AC Milan friss BEK-győztes játékosaival (Ruud Gullit, Marco Van Basten, Frank Rijkaard) találták szembe magukat.

Az ikonikus összecsapás mégsem Brehme csodaszép gólja, hanem Rijkaard és Rudi Völler köpködős különmeccse miatt maradt emlékezetes, amely során mindkét csapat klasszisa a kiállítás sorsára jutott.

Akadt furcsaság a '90-es világbajnokság negyeddöntőjében is, ahol Beckenbauer csapata Csehszlovákiát búcsúztatta egy vitatható tizenegyessel

– a hátvéd, Frantisek Straka ugyanis hozzá sem ért a felbukó Klinsmannhoz.

Az NSZK öt mérkőzést is játszott a San Siróban a vb-győzelem felé vezető úton Forrás: AFP/Staff

Európa-bajnokságot két alkalommal rendeztek eddig Itáliában. Az 1968-as tornán Milánó nem kapott szerepet, a szintén nyugatnémet győzelemmel végződő

1980-as rendezésű viadalon azonban már igen, és a mitikus aréna három csoportmérkőzés helyszínéül szolgált akkor.

A Bajnokcsapatok Európa-kupája és utódja, a Bajnokok Ligája 65 éve tartó történetében is jelentős szerepet kapott az ikonikus stadion, összesen 4 döntőnek adott otthont. 1965-ben az Inter hazai pályán világbajnok brazil játékosa, Jair da Costa góljával 1-0-ra legyőzte a Benficát. Öt évvel később, 1970-ben is a San Siróban rendezték meg a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét, akkor a Feyenoord 2-1-re verte meg a Celticet, és szerezte meg története eddigi egyetlen BEK/BL-serlegét.

A modern érában, a Bajnokok Ligájában is volt már két finálé a Guiseppe Meazzában. 2001-ben a Bayern München hosszabbítás után 11-esekkel múlta felül a Valenciát, majd 2016-ban szintén büntetőpárbaj döntött a Real Madrid javára az Atlético Madrid elleni spanyol házi döntőben.

A BEK/BL szezonjaiban természetesen számos legendás mérkőzés volt ebben a stadionban, közülük is kiemelkedik az 1988/1989-es sorozat elődöntőjének visszavágója.

Akkoriban a Milan uralta az európai klubfutballt, és az Arrigo Sacchi-éra egyik legtökéletesebb meccse volt a Real Madrid elleni visszavágó, amelyet a madridi 1-1 után 5-0-ra nyertek meg a vörös-feketék.

Ebben a meccsben testesült meg az a taktikai és stílusbeli felsőbbség, amelyet Sacchi mester kitalált és meghonosított a Milannál. A mérkőzésen a Realnak esélye sem volt az ihletett formában futballozó hazai együttes ellen, az olasz sztárcsapat megsemmisítő vereséget mért a spanyol gigászra.

Nemzetközi kupadiadalnak örülhetett a másik milánói óriás, az Inter a San Siróban, ugyanis az Európa-liga elődjének számító UEFA-kupában 1991-ben és 1994-ben is diadalmaskodott.

A sorozat fináléja akkoriban kétmérkőzéses volt még, az egyik mérkőzést értelemszerűen hazai pályán játszhatta a döntős. Az Inter '91-ben a Roma és '94-ben az osztrák Casino Salzburg ellen is elhódította a kupát. Érdekesség, hogy 1997-ben is döntős volt, azonban akkor a Schalke nyert végül hosszabbítás után 11-esekkel, a második meccsen emelve magasba a trófeát, éppen az olasz klub stadionjában.

Ritkaságnak számít az európai klubfutballban, hogy két sztárcsapat is ugyanazt a stadiont használja hazai pálya gyanánt, az Inter és a Milan esetében azonban ez teljesen megszokott és normális, ha az új aréna majd felépül, ez a továbbiakban is így lesz.

A két klub eddig összesen 226 hivatalos mérkőzést játszott egymás ellen, ennek jelentős részét a San Siróban.

A Derby della Madonnina a futballtörténelem egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező városi rangadója, a hosszú évek, évtizedek során számos legendás összecsapással megajándékozta, vagy éppen elszomorította a szurkolókat.

A Bajnokok Ligájában nem sűrűn kerültek össze, csak két alkalommal, mégis mindkét párharc kifejezetten emlékezetesre sikeredett.

A 2002/2003-as évadban az elődöntőben néztek farkasszemet egymással. A gól nélküli döntetlent hozó első meccs után a visszavágón sem nyert egyik csapat sem, azonban az 1-1-es eredmény a Milan továbbjutását jelentette, mert az Inter volt a pályaválasztó.

Carlo Ancelotti csapata voltaképpen idegenbeli góljának köszönhette a fináléba kerülést,

ahol aztán minden idők egyik legunalmasabb BL-döntőjében győzött szintén olasz ellenfelével (Juventus) szemben.

A 2004/2005-ös idényben a legjobb nyolc között találkoztak. Az első meccsen a Milan nyert 2-0-ra, a visszavágó azonban félbeszakadt a 72. percben, ugyanis

a vereséget nehezen viselő Inter-drukkerek görögtüzeket dobáltak a gyepre, így nem lehetett folytatni a játékot.

A meccset az UEFA 3-0-s Milan győzelemként hagyta jóvá, természetesen Paolo Maldiniék jutottak tovább ebből a párharcból is.

Szó szerint parázs összecsapást vívott egymással a két milánói csapat Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A bajnokságban is vérre menő csatákat vívott egymással a két topklub, akadt jó néhány nagy gólkülönbségű siker. A Milan-győzelmeknél maradva mindenképpen idekívánkozik a 2001 májusában megrendezett rangadó a Serie A-ban.

Az Inter játszott papíron hazai pályán, de megsemmisítő 6-0-s verést mért rá az Andrij Sevcsenko vezette városi rivális.

A meccsen az ukrán támadó két gólt szerzett, és ő tartja a mai napig a rekordot, a legtöbb gólt szerezte az Inter-Milan derbiken, szám szerint 14-et.

Sevcsenko kellemes emlékeket őriz az Inter elleni meccsekről Forrás: AFP/Paco Serinelli

Persze akadt jó néhány fölényes Inter-győzelem is a múltban, például 1967-ben egy 4-0-s, 1974-ben egy 5-1-es, vagy éppen a legutóbbi, a 2020-as évben született 4-2-es siker.

Ez azért is lett emlékezetes, mert a kék-fekete alakulat 2-0-s hátrányból fordította meg a találkozót.

Az első félidőben még a Milan vezetett két góllal, de a második játékrészben szenzációs teljesítménnyel rukkolt elő az Inter, és végül megszerezte a három pontot.

A legtöbb gól egyébként az 1949-es Serie A-meccsükön esett, akkor 6-5-re győzött az Internazionale.

A két milánói gigász legutóbbi rangadóját a jelenleg bajnoki éllovas Milan nyerte meg 2-1-re, legközelebb az Olasz Kupa negyeddöntőjében játszanak egymással, majd egy hónapra rá a bajnokságban is újra találkoznak.

Mindezt továbbra is a San Siro, illetve Giuseppe Meazza Stadionban.

De már valószínűleg nem sokáig. Lehetetlen vállalkozás volna minden jelentős meccset szóba hozni, amelyet a legendás San Siro gyepszőnyegén játszottak, de kétségtelen, hogy a milánói szentély a futballtörténelem egyik leghíresebb és legikonikusabb sportcsarnoka, amelyben a közel 100 éves fennállása során világklasszis futballisták tucatjai léptek pályára.

Nyilvánvalóan az új létesítmény is fantasztikus lesz, és sok lehetőséggel kecsegtet majd a milánói lakosok számára, hiszen a tervek szerint egész évben nyitva tart majd, valamint rengeteg ingyenes és egyben hasznos szolgáltatással fogja várni a látogatókat, és továbbra is magas színvonalú labdarúgó-mérkőzéseknek ad otthont.

Akármilyen csodálatos is lesz az új aréna, a régi stadion mindig is a futballvilág pótolhatatlan, utánozhatatlan és legendás csarnoka lesz, amely rengeteg emlékezetes sporttörténeti pillanattal ajándékozta meg a labdarúgás szerelmeseit.