Június 3-án, a Bundesliga1 32. fordulójában München akkor már elsőszámú csapata, a Bayern még nem vehette birtokba azt, ekkor még a Grünwalder Strassén található, mindössze 28 ezres Városi Stadionban győzte le az Eintracht Frankfurtot.
Ám a zárófordulóban már beengedték az új létesítménybe, ami érthető, mert a Bundesliga történetének egyik legfontosabb találkozójára került sor akkor.
Ugyanis az élen álló Bayern az egy ponttal mögötte lévő Schalkéval mérkőzött. Hamisítatlan bajnoki döntő: aki nyer, azé a Salátástál. A Bayern akkor még csak egy Bundesliga-arannyal rendelkezett, így érthető, hogy a város elöljárói nem tagadták meg a klub vezetőinek kérését, hogy ez a sorsdöntő találkozó legyen az első komoly focimeccs az új helyszínen.
A jegybevétel miatt nem panaszkodhatott a rendező klub, ugyanis 79.000 néző jött össze az Olimpiai Stadionban.
És az eredmény miatt sem lehettek szomorúak a rendezők és a hazai szurkolók: a Bayern 5-1-es diadallal söpörte el az üldözőjét, és szerezte meg a bajnoki címet.
Ráadásul összesen 101 gólt szerzett a bajnokságban, ennél többet azóta sem ért el egyetlen csapat sem a Bundesliga1-ben. A történeti hűség kedvéért: a századikat az az Uli Hoeness szerezte, aki tavaly köszönt el az elnöki címtől, a 101-iket pedig az elnöki székben elődje, Franz Beckenbauer, a német labdarúgás császára.
Ezzel a nagyszerű győzelemmel egy fantasztikus sorozatot indított el a Bayern ebben a csodálatos létesítményben. Pontosabban egy elképesztő sorozatot folytatott egy új, világverő terveket dédelgető csapathoz immáron méltó helyszínen.
Ugyanis akkor már 26 hónapja, 1970. március 28. óta veretlen volt hazai pályán.
Akkor a Stuttgarttól kapott ki 2-1-re. Ám utána egészen a költözésig nem szenvedett vereséget otthon. Vagyis a jó öreg Grünwalder Strassén az utolsó 36 bajnokiján nem talált legyőzőre. És ezen idő alatt 6 Német Kupa, és 7 nemzetközi kupameccsén sem.
Majd ezt a fantasztikus menetelését folytatta az új csodastadionban is.
Az első két ott töltött szezonjában nem kapott ki bajnoki találkozón.
Egészen hihetetlen szériát produkált! Négy egymást követő bajnokságban maradt veretlen Münchenben. Közben nyert Bajnokcsapatok Európa-kupája mérkőzésen mások mellett az Ajax, a Galatasaray, a Dynamo Dresden és az Újpesti Dózsa ellen. Hat játékosa szerepelt az NSZK-Hollandia 2-1-es világbajnoki döntőn ugyanitt.
Kis túlzással az egész sportvilág azt találgatta, hogy meg lehet-e állítani ezt a Bayernt Münchenben.
Aztán az lett ennek a sorozatnak is a sorsa, mint mindegyiknek: egyszer csak véget ért. Az 1974-es BEK-győzelmet (és hét játékosa a világbajnoki aranyat is) kicsit sokáig ünnepelte. Közben elfeledkezett tisztességesen felkészülni az új bajnokságra.
Az első bődületes pofont már a nyitónapon megkapta: 6-0-s idegenbeli vereséggel kezdte a pontvadászatot.
Arra a büszke csapatra, mely így mosta le a kontinens legjobbját, még visszatérünk, de előtte rögzítsük, hogy otthon azért sikerült megnyerni az első két bajnokit. Ám a harmadikon összetört az Olimpiai Stadion bevehetetlenségének mítosza.
1974. szeptember 28-án a Schalke 2-0-ra nyert ott. Az a Schalke, amely a stadionavatón csúnya verést kapott azon a fontos mérkőzésen. Most történelmet írt München. Egy remek játékosokból álló csapattal, melynek kapujában Norbert Nigbur állt, és olyanok szerepeltek a mezőnyben, mint Klaus Fichtel, Hannes Bongartz, vagy Klaus Fischer. Akik azért lehettek csak másodhegedűsök a válogatottban, mert a Bayern sztárjai, Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Uli Hoeness és Gerd Müller vitték ott (is) a prímet. Ettől volt ez egy igazi presztizsrangadó. A gelsenkircheniek már évek óta fenték a kést, hogy ledöfjék a szupercsapatot. Ez ekkor megtörtént. Elsősorban a védelmének köszönheti a sikert a vendégcsapat, mind Nigbur-kapus, mind Helmut Kremers a legjobb osztályzatot, az 1-est kapta a mérkőzés után.
Ezzel ért véget egy fantasztikus csapat lenyűgöző sorozata.
Négy és fél éven keresztül nem kapott ki otthon a Bundesligában a Bayern. Összesen 72 bajnokin maradt veretlen.
Ám ha egyszer kivernek néhány tartópillért egy házból, akkor az huzatossá, sőt esetenként romossá válik. A Bayern ugyanis még abban a bajnokságban kikapott otthon a Hamburgtól, a Kaiserslauterntől és az Offenbachtól is. A Német Kupában pedig a Duisburgtól.
Az 1970. március 28-tól 1974. szeptember 28-ig tartó nagy hazai sorozat idején a Bayern a bajnoki meccseken kívül 7 BEK-, 3 KEK- és 4 UEFA Kupa találkozón sem talált legyőzőre.
Továbbá 11 Német Kupa meccsen. Viszont ezen időszak alatt az utóbbi sorozatban becsúszott egy váratlan vereség. Így csak a bajnoki veretlenséget húzta az említett Schalke elleni csatáig, az Olimpiai Stadiont egy másik sereg vette be először.
Kickers Offenbachnak hívják, és jelenleg a Regionalliga délnyugati csoportjában szenved, amely a negyedik (már amatőr) osztály Németországban.
Ám ez a bizonyos Offenbach akkor elsőosztályú volt és Német Kupa mérkőzésen nyert az akkor már világverő csapatot kialakító Bayern otthonában.
Az 1972-73-as szezonban, a hazai kupában minden párharc két mérkőzéses volt. A Bayern a legjobb 32 között csatlakozott a mezőnyhöz és a negyeddöntőben sorsolták össze az Offenbachhal. Az első találkozóra 1973. április 14-én a Frankfurttól nem messze található településen került sor, és 2-2-es döntetlent hozott. A Bayern a létező legjobb csapatával állt fel, de kérdéses mennyire vette komolyan a találkozót, ugyanis mindkét gólját a középhátvéd, az egész pályafutását Beckenbauer kiszolgálásával töltő Hans-Georg Schwarzenbeck szerezte. Négy nappal később, április 18-án, egy szerdai napon jött a visszavágó. Az idegenbeli kedvező eredmény miatt, továbbá azért mert akkoriban még fix munkaidő volt a divat arrafelé, mindössze 15 ezren lézengtek a kor egyik legszebb stadionjában. Ekkor is legjobb összeállításában küldte pályára a bajorokat Udo Lattek edző, ám egy óra játék után már 3-0-ra vezettek a vendégek. 3-2-re még felzárkóztak a hazaiak, de a vége 4-2-es vendégsiker lett. A vendégedző nagyon túljárt hazaiak eszén.
Ezt a bizonyos trénert Lóránt Gyulának hívták, és aktív korában a magyar Aranycsapat oszlopos tagja volt.
A Kickers Offenbach összesen hét szezont töltött a Bundesliga1-ben. Ezek közül négyben kiesett. Vagyis túlzás azt állítani, hogy a német labdarúgás meghatározó gárdája. Ám ezzel a müncheni győzelemmel bevonult a focitörténelembe. Majd 1974. augusztusában ismét megviccelte a Bayernt.
Ugyanis ő az a csapat, mely az 1974-75-ös szezon 1. fordulójában 6-0-ra gázolta el az uralkodó bajnokot és BEK-győztest.
Melyben hat új világbajnok játszott, továbbá a fiatal Karl-Heinz Rummenigge. Ekkor már Otto Rehhagel irányította, és egy olyan lejtőre küldte a Bayernt, melynek alján a 10. helyen landolt az évad végén. 16 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a bajnok Mönchengladbach. Pedig akkor még csak két pontot adtak a győzelemért. A négy hazai bajnoki vereség mellett 10-szer kapott ki idegenben. Az Offenbach és a Schalke is előtte végzett a bajnokságban.
Így ért tehát véget a Bayern első nagy szárnyalása! – vélik azok, akik kevésbé ismerik a kor labdarúgásának történetét. Akik emlékeznek ezekre az időkre, azok viszont tudják, hogy csak az Olimpiai Stadion mítosza foszlott szerte, ugyanis a Bayern München az 1974-75-ös „horrorbajnokság" végén másodszor is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, majd egy évvel később harmadszor is. 1976-ban ráadásul elhódította az Interkontinentális Kupát is, a mai Klubvilágbajnokság elődjét.