Az NB I-es meccs, amelyet 98 ezer néző látott a Népstadionban

A minőségi sport nézők nélkül egészen más, mint zsúfolt lelátok előtt. Ennek az elméleti tézisnek az igazságtartamát sajnos már egy éve a gyakorlatban tapasztalhatjuk. A mostani időszak semmihez sem hasonlítható, és már lassan nosztalgiával emlékszünk, azokra az időkre, amikor csak néhány ezren (sőt rosszabb esetben néhány százan!) lézengtek egy-egy bajnoki labdarúgó mérkőzésen hazánkban. És milyen jó felidézni azokat a találkozókat, ahol több tízezren hajszolták kedvenc csapatukat a győzelembe.

Azok a bizonyos kettős rangadók! – sóhajtanak ilyenkor a nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozó drukkerek. Természetes, hogy a Népstadion dupla mérkőzésein regisztrálták a magyar bajnokság legnagyobb nézőszámait.

Most arról a napról lesz szó, amikor a legtöbben gyűltek össze a mai Puskás Aréna helyén lévő, de annál nagyobb befogadóképességű stadionban.

Az indok egyszerű: március 27-én vívták azt a bizonyos találkozót. 1955-ben, vagyis néhány hónappal az ezüstérmet hozó világbajnokság után.

Puskás Ferenc is pályára lépett a 98 ezer néző előtt megrendezett összecsapáson Forrás: Wikimedia Commons/Rossem, Wim va/Anefo

Ezen a napon 13.45-kor kezdődött a Bp. Dózsa-Dorog előmérkőzés, majd 15.30-kor a fő mérkőzés. Gyönyörű, napos időt hozott az a vasárnap. A szocializmus alapjait heti hat napban, gőzerővel lerakó dolgozók közül így aztán sokan döntöttek úgy, hogy a pihenőnapjukat focimeccsen töltik. Akkor még csak bő másfél éves volt a Népstadion, sokan talán éppen ezen a nyárias napon jutottak el először oda.

1955-ben ez volt az első fociesemény ott.

Nem kellett regisztrálni a belépőkért, nem kellett különböző igazolványokat mutogatni, csak odaadni a pénzt a jegyárusítóknak. Természetesen hosszú sorbaállás után. A Képes Sport „verselője", Kolozsvári Gyula ezt így fogalmazta meg anno:

„Körös-körül, véges-végig
a Stadion tájékán
jegyvásárlók torlaszolták
az utcák forgalmát."

Maradjunk annyiban, ez pontosan olyan volt, mint anno a tévében a Szeszélyes évszakok című műsor koszorús költőjének, Glázser Bozsónak a műremeke.

Csak jöttek és jöttek az érdeklődök a szocialista betonmonstrumba. Mikor az újpesti és a dorogi csapat elkezdte a meccsét az állóhelyi részek már szinte teljesen megteltek, és az ülőhelyekre is érkeztek rendesen. Ez nagyjából 60 ezer nézőt jelentett. Majd a találkozó során a további helyek is megteltek.

Így az 1-0-ás dorogi győzelmet jelentő Molnár-gólt a 88. percben már 98 ezren látták.

A lefújás után a két csapat játékosai gyorsan lejöttek és azonnal átadták a helyüket a fő mérkőzés szereplőinek.

Közel 100 ezer néző zsúfolódott össze a lelátókon Forrás: Fortepan

Soha ekkora tömeg nem volt Magyarországon bajnoki találkozón, mint azon a Bp. Honvéd-Bp. Kinizsi rangadón! Mivel ma már mások a biztonsági előírások bizton állítható, hogy soha nem is lesz. A hatodik fordulóban vívták a találkozót, mert akkor éppen tavasz-ősz rendszerben zajlott a pontvadászat. A Honvéd rosszul rajtolt, 5 mérkőzéséből egyet elveszített, egyen döntetlent játszott. Az akkor Kinizsinek hívott Ferencváros viszont még veretlen volt, öt találkozójából négyet megnyerve második helyen állt a 100%-os, akkor Vörös Lobogónak nevezett MTK mögött. A Kinizsi szakosztályvezetője, Ónody Lajos a sajtón keresztül a következőket üzente csapata drukkereinek:

Szeretnénk győzni, de helytelen lenne, ha egyes szurkolóink megfeledkeznének magukról, akár örömükben, akár bánatukban. Ez épp' annyira elitélendő lenne, mint az, hogy egyesek máris bajnokságot várnak a csapattól.

A jobbtól kikapni sohasem szégyen és el kell ismernünk, hogy a Bp. Honvéd csapata jelenleg nagyobb tudású, mint a mienk."

A Kinizsi vezetőjének szavai mindent elárulnak az erőviszonyokról, a közönséggel kapcsolatban pedig érdemes egy dolgot megemlíteni.

Három olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes játékos, Budai László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a '40-es évek végén még a Ferencvárosban játszott,

de hatalmi szóval átigazolták őket a Honvédba. A fegyveres erők csapatának megerősítése a vezetői részéről érthető volt, ám a mesterségesen legyengített ellenfél szurkolói nyilván kicsit sem örültek ennek. Ettől lett még népszerűbb a „lerabolt" csapat, egyre többen álltak mellé. Olyan volt a Kinizsi, mint a mesebeli legkisebb fiú, aki esélytelenül harcol a nagyobb testvérei ellen. És a hatalommal való szembenállást is szimbolizálta, mert azért az '50-es években sem volt mindenki feltétlen híve a gyarmati sorba süllyesztett ország új uralkodóinak és az azok által képviselt eszméknek.

A Kinizsi tartotta a lépést a két kirakatgárdával, a Honvéddal és a mai MTK elődjével. Az 1954-es bajnokságban e két csapat mögött megszerezte a harmadik helyet. Ám mint a fenti esélylatolgatásból is kiderül, a vezetőség legmerészebb álmai között sem szerepelt a bajnoki cím. Viszont győzelem esetén kicsit leszakíthatta volna a címvédőt a bajnokság kezdeti fázisában.

Ebben reménykedett a majdnem százezres tömeg nagy része is. Mai ésszel elképzelhetetlen, hogy a végtelen padokon, abban a hatalmas katlanban milyen hangulat fogadhatta a két pályára lépő gárdát. Érdemes megemlíteni a két csapat összeállítását, mert a nevek többsége nem csak a magyar focirajongók előtt ismert.

Bp. Honvéd: Faragó – Rákóczi, Palicskó, Bányai – Bozsik, Kotász – Czibor, Kocsis, Tichy, Puskás, Babolcsay.

Bp. Kinizsi: Gulyás - Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Láng, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi.

A futball történelmét ismerőknek egyértelmű, amit a Kinizsi szakosztályvezetője mondott, vagyis a Honvéd ismertebb nevekből állt. Budai, Machos és Szojka még pályára sem került, pedig bármelyikük tökéletesen tudott volna teljesíteni a támadósor jobb oldalán. Ám nem véletlenül maradtak ki ezek a nagy játékosok, és került a papíron balszélső Czibor erre a posztra. Ugyanis akkoriban nem volt minden rendben a bajnoki címet védő csapat támadószekciójában.

Czibor Zoltán nem azon az 1955. március 27-i meccsen játszott élete formájában Forrás: Origo

És ezen a történelmi találkozón ezek a játékosok itták meg ennek a levét. Igaz, a pályán sem kis nevek szerepeltek. Igen, ezen a meccsen csak szerepeltek, és nem varázsoltak. Ugyanis a kispesti csatárok vesszőfutása ezen a mérkőzésen is folytatódott. Ehhez hozzájárult, hogy a Kinizsi edzője, Sós Károly egy korábban nem alkalmazott védekezéssel is megzavarta a világsztárokat. A mérkőzésen a Kinizsi volt a kezdeményezőbb, ezt bizonyítja a 11-2-es szögletarány. Ám hiába mondták akkoriban, hogy a szöglet fél gól, ezen a találkozón még ennyi sem született. Annak ellenére, hogy mindkét csapat offenzívan játszott, az akkori tudósítások a védőket dicsérték. Kocsis Sándor teljesítményét egy szakember külön is figyelte az akkori, nyilván számolós-strigulázós módszerrel, és egy mai szurkoló számára döbbenetes adatsort hozott nyilvánosságra.

Az előző évi vb gólkirálya 90 perc alatt összesen 1195 métert futott labdával és nélküle. Az utolsó negyedórában 40 métert lassan, 50-et tempósabban és mindössze 24-et gyorsabban.

Ezen adatot nyilvánosságra hozók Cziborét nem mérték így, de érzésük szerint ő még kevesebbet mozgott. Így aztán nem véletlen, hogy 0-0 lett a rangadó. Hegyek vajúdtak, de kisegér sem született. Vagyis a rekordszámú közönség a két mérkőzésen összesen egy gólt látott. Ez a meccs is bizonyította, hogy óriási közönség előtt, remek labdarúgó időben, világklasszisok sem mindig játszanak csúcsformában. A jegy árát persze senki nem követelte vissza, és nemcsak azért mert nem merte. A szaklap, a Népsport a forduló válogatottjába csak két játékost (Mátrait és Vilezsált) tett be a szuperrangadóról.

A Honvéd hamarosan összeszedte magát, és a folytatásban úgy szerepelt, ahogy játékosai képessége alapján az várható volt, és megvédte a bajnoki címét.

26 mérkőzésen 99-szer voltak eredményesek Puskásék.

24 meccsen lőttek gólt, ezen mérkőzésen kívül csak a Pécsi Dózsa elleni egyik mérkőzésen maradtak gólképtelenek. A Bp. Dózsa elleni két meccsen pl. 13-szor találtak a kapuba. A Kinizsi elleni júniusi „viszavágó" 4-4 lett. Azt a meccset viszont „csak" 65 ezer néző látta.