5-0-s vereség Münchenben, 6-0-s Lipcsében. Ezek nagyon rosszul hangzanak.
Nem a vereség ténye, hanem a gólkülönbség. Továbbá az a játék, amit a Hertha produkált ezeken a találkozókon. Ám azt mindenki pontosan tudja, hogy egy szoros mérkőzésen elszenvedett egygólos, balszerencsés vereségért ugyanúgy nem adnak pontot, ahogy a 0-6-ért és a 0-5-ért sem. Továbbá: egy érdemtelenül megszerzett, szerencsés 1-0-ért három pontot írnak fel a tabellára. Mindenkinél jobban tudja ezt a Hertha vezetőedzője, a sokat tapasztalt, ravasz, Dárdai Pál.
Akinél senki nem játszott több első osztályú találkozót a berlini csapatban. Jelenleg a Hertha-ranglistán már edzőként is csak Helmut Kronsbein van előtte. 39 mérkőzéssel.
Vagyis Dárdai jövő ősszel trénerként is listavezető lehet a főváros legnagyobb klubjánál.
Ha akkor még ezen a poszton lesz – jegyezhetik meg a rosszmájúak. Ezt természetesen nem lehet most még tudni, ám az biztosnak tűnik, hogy a magyar szakember addig irányíthatja a Herthát, ameddig ő akarja. Igazi legenda ő ott, nem lehet elmozdítani, ha nem akarja.
Egyébként sem ég a ház Berlinben jelenleg, és ha előretekintünk a bajnokság folytatására, akkor sem valószínű, hogy égni fog. Kiesési gondjai aligha lesznek a csapatnak, bár ennél azért komolyabb eredményekben gondolkozik a klub megújult vezérkara. Erről majd később, előtte tekintsünk a jelenre, és a tabellára.
Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor a jelenlegi mezőnyben nyolc csapat is kisebb értékű kerettel rendelkezik, mint a Hertha.
Persze a pénz önmagában nem szerzi meg a bent maradáshoz szükséges pontokat. Ám van idén egy nagyon fontos tényező: ennyi gyenge csapat talán még soha nem volt a Bundesliga élvonalában, mint idén. Magyarországról teljes felelősséggel véleményt mondani persze csak ez elmúlt 20 évről lehet, amióta heti több mérkőzést is követhetünk.
A Bundesliga kiegyensúlyozottságáról való elmélkedést érdemes a 2000-2001-es évaddal kezdeni. Ebben az évben a Bayern úgy lett bajnok (és nemzetközi szinten Bajnokok Ligája-győztes), hogy kilenc meccset elveszített.
Az egyik kiesőnek, az Unterhachingnak csak hattal volt több veresége.
Az a München melletti kis település csapata ráadásul szinte csak német játékosokat alkalmazva kimondottan stílusos gárda volt. A Herthának pl. ötöt rúgott, erre Dárdai is emlékezhet, hisz akkor már ott játszott. Ám a másik két kieső, a Frankfurt és a Bochum sem lógott ki nagyon lefelé. Utóbbinál pl. Yildiray Bastürk szerepelt. A két jobbik kieső 35-35 pontot szedett össze. Csak összehasonlításként: tavaly a Hertha ennyi ponttal a 14. helyen végzett.
Ha már a Bochum szóba került, érdemes megemlíteni, hogy 2003-ban Thomas Christiansen, 2007-ben Theofanisz Gekasz személyében ez a csapat adta a gólkirályt. Mindkétszer újoncként. Manapság teljesen elképzelhetetlen, hogy ilyen focisták legyenek ilyen „kis" csapatoknál, és ilyen jól teljesítsenek a mezőny második felébe tartozók. 2005-ben a nürnbergi Marek Mintal lett a gólkirály, és ezzel is éppen csak bent tudta tartani csapatát. 2007-ben a Duisburg 29 ponttal lett utolsó, úgy, hogy a második helyezett Bremen, és a negyedik Hamburg otthonában nyert, míg a bajnok Bayerntől is ponttal tért haza. Akkor még ilyenekre volt képes a 18. helyen végző.
Ezt követően kezdett valami megváltozni.
A szinte csak külföldiekből álló Energie Cottbus ismertette meg a Bundesligát egy új mentalitással: egyik-másik meccsére feltartott kézzel érkezett.
Akkor kezdett kettéválni a mezőny: jobbakra és alsóháziakra. Elkezdtek „beszivárogni" a gyökértelen klubok a legjobb 18 közé: Mainz, Hoffenheim, Augsburg, Paderborn, Ingolstadt, RB Leipzig, Union Berlin, Greuther Fürth. Közülük hatan most is a legjobbak között vannak.
Persze különbséget kell tenni a pénzeszsákok által kreált két gárda, a Hoffenheim és a Leipzig, valamint a többi között. Mert az utóbbiak semmit nem tesznek hozzá a német élvonalhoz, csak foglalják a helyet a történelmi klubok elől.
Amikor az ideit megelőző egyetlen kirándulását tette a legjobbak között a Greuther Fürth, a 2012-13-as szezonban, akkor 34 találkozójából 4-et tudott megnyerni. Otthon egyet sem, ahol valami kreativitás is kellett volna. Nyert Nürnbergben, Stuttgartban, Mainzban és Gelsenkirchenben. A valahogy túlélt védekezés közepette egy jól sikerült „portyázással" az ellenfél térfelére gólt szerzett, és ez elég volt.
Mára odáig jutottunk, hogy alul annyi gyenge csapat van, hogy aki egy kis pluszt hozzá tud tenni (természetesen ezen a szinten) az alaphoz, az a 10-12. helyre is odaérhet.
Erre éppen a Hertha volt a bizonyíték tavaly. Amikor veszélyes helyzetbe sodródott a csapat, és mindenféle Dárdainak adott ultimátumról beszéltek arrafelé, akkor megverte az Augsburgot, a Freiburgot, a Schalkét, nem kapott ki a Mainztól, a Kölntől, a Bielefeldtől. Az ultimátumnak ugyan nem felelt meg a magyar szakember, de bent tartotta a társaságot, és szerencsére rájöttek Berlinben, hogy Dárdaira nagyobb szükség van, mint több felette álló vezetőre.
Komoly változások történtek a nyáron a Herthánál. Michael Preetz helyét Fredi Bobic vette át, aki rögtön közölte a sajtóval, hogy két év alatt 224 millió eurót teljesen koncepció nélkül szórtak szét elődei. Logikusan felépített rendszert ígért a jövőre, és az eddig működésképtelen struktúra átalakítását. Majd hozzátette, hogy ő sváb ember, és mint ilyen, egyetlen centet nem ad majd ki feleslegesen.
10 új ember került a vezetésbe.
Dirk Dufner felelős a keret összeállításáért. Ő korábban az 1860 Münchennél, a Hannover 96-nál és a Freiburgnál ténykedett. Erre a Bundesligát ismerők azonnal rávágják, hogy ezek nem éppen csúcsjátékosokkal dolgozó klubok. Ez így is van, és az „új seprő" első húzása volt hazacsábítani a Berlinből származó Kevin-Prince Boatenget, majd elengedni Dodi Lukebakiot, Jhon Cordobát és a brazil olimpiai bajnokot, Mattheus Cunhát. Anyagilag jó húzás volt, mert utóbbi kettőért 50 milliót kapott a klub, de kérdés, hogy tudja-e őket pótolni Suat Serdar vagy Jurgen Ekkelenkamp.
Új még a technikai vezető és a játékosmegfigyelő-hálózat feje. Ők együtt dolgoztak Bobiccsal Frankfurtban, és ott ez a közös munka jól működött. Az akadémia vezetője a diplomatagyerekként Németországba került Pablo Thiam lett, akit elsősorban Wolfsburgból ismerhetnek a Bundesliga rajongói. Az ő munkája természetesen majd csak hosszú távon kamatozhat.
Bobic elképzelése (álma?), hogy a Hertha folyamatosan a mezőny első harmadába tartozzon, emelkedjen a nézőszám, és egyértelmű identitása legyen a klubnak.
Mert jelenleg még ez utóbbit is keresik a sokmilliós, multikulturális városban. Nem egyértelmű a Hertha helyzete. Ellenben a város egykoron NDK-hoz tartozó részének csapatával, az Unionnal.
A „vasasok" mögött ugyanis fanatikus tízezrek állnak. Az a munkások gárdája, apáról fiúra szálló rajongástól kísérve. Ha a Hertha évről évre a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutásért harcolna, akkor nyilván sokan állnának mellé-mögé. Igaz, hogy divatszurkolók lennének, de szívesen látnák őket Bobicék. Ám ez nagyon messze van, és azt is csak a jövő dönti el, hogy a hangzatos mondatok túllépnek-e az üres jelszavak szintjén, vagy sem.
Amíg ez eldől, addig ki kell vezetni a gárdát a kiesőzóna közeléből. Ez Dárdai jelenlegi feladata. Ezzel nem lehet gond.
Mert a második első osztályú kirándulásán lévő Greuther Fürth jelenleg nem üti meg ennek az osztálynak a szintjét.
A Bochum, a Bielefeld és az Augsburg is nagyon gyenge. A Stuttgart és az Union sem rendelkezik a Herthánál jobb állománnyal, továbbá a rajtot remekül elkapó Mainz és Freiburg sem valószínű, hogy hosszú távon úgy tud teljesíteni, mint az első hat fordulóban. Ezzel nagyjából a mezőny fele szóba került, mint Dárdaiék számára megelőzhető csapat. A baj csak az, hogy a Hertha sem túl acélos. És ez nemcsak a fővárosi gárda, hanem az egész Bundesliga gondja.