A 21 éves támadó jelenleg izomsérülés miatt egy ideig még nem léphet pályára, de az edzéseken már részt vehet. A fiatal csatár az egyik tréningen egy kreatív gyakorlattal bizonyította be, hogy tűpontosan képes célozni a bal lábával. Haaland a büntetőpontra helyezett egy labdát, amelyre két másikat is rárakott és célba vette a kapu jobb felső sarkába akasztott céltáblát. A norvég játékos mindhárom labdával eltalálta a célpontot, a harmadik kísérlettel az utolsó "maradványt" is eltávolította a helyéről.
A Dortmund szurkolói minden bizonnyal alig várják, hogy a csapat legnagyobb sztárja visszatérjen a pályára. Haaland ebben a szezonban eddig minden sorozatot figyelembe véve 8 meccsen 11 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott.