Vágólapra másolva!
Bő másfél hónappal azután, hogy a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC egyik edzésén Dárdai Pál vezetőedző összeszólalkozott Kevin-Prince Boatenggel, újabb játékossal került konfliktusba a csapat vezetőedzője – tudta meg a Bild. 

A Hertha nem teljesít jól az idény során, a sikertelenség okozta rossz hangulatnak pedig egy látható jele volt az, amikor októberben Dárdai Pál és Kevin-Prince Boateng összetűzött egymással az egyik tréning során. Az edző és a játékos utólag megbeszélte egymással és lezárta az esetet – ezúttal viszont újabb konfliktus adódott a Hertha edzőközpontjában.

A Bild beszámolója szerint a szerdai edzésen Dárdai Pál keményen hangot adott annak, hogy

véleménye szerint a csapat német utánpótlás-válogatott hátvédje, Jordan Torunarigha napok óta nem dolgozik megfelelő intenzitással

- írja az nso.hu.

Dárdai Pál nem nézi jó szemmel Jordan Torunarigha botladozásiat Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

A német lap úgy tudja, a magyar vezetőedző utasításokat adott egy gyakorlathoz, amelyeket játékosa nem tartott be.

„Nem figyelsz? Nem kifelé kell! Tönkreteszed az egész gyakorlatot! Három napja csak botladozol az edzéseken, pedig szükségünk van rád!"

– förmedt rá ekkor Dárdai játékosára, aki a cikk szerint ekkor dühében elrúgta a labdát, ám az edzés további részén már megfelelő intenzitással dolgozott.

A Hertha legközelebb szombaton javíthat eddigi szereplésén, a kék-fehér együttes – korlátozott nézőszám mellett – az Augsburgot fogadja majd az Olimpiai Stadionban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!