25 éve a trófea nem került német vitrinbe. Ma már a sorozatot sem UEFA Kupának hívják, hanem Európa-ligának. Most a Bundesliga reprezántánsai régen nem látott erős „hadsereggel" indulnak a tavaszi hadjáratra. Szeretnének méltóak lenni a dicső elődökhöz.
Az UEFA Kupa ugyanis valamikor a németek játszótere volt. A csúcs természetesen az 1979-80-as kiírás, amikor a legjobb négy között csak Bundesliga-csapat volt. Az elődöntőben a Gladbach a Stuttgartot, a Frankfurt a Bayernt ütötte ki. Majd a döntőben az Eintracht Frankfurt diadalmaskodott a címvédő Borussia Mönchengladbach ellen. Olyan módon, ahogy manapság duplán nem lehetne. A kétmeccses finálét ugyanis idegenben szerzett több góljával nyerte.
Utóbbi, vagyis a Gladbach volt az első német gárda, mely elhódította a kupát, 1975-ben. Ez akkor természetesnek tűnt, hiszen a Német Szövetségi Köztársaság uralta a világ futballját. 1972-ben Európa-bajnokságot, 1974-ben világbajnokságot nyert, és
akkoriban egy válogatott sikere az országa bajnokságának erejét tükrözte. Illetve, a német elitklubok annyival voltak a vetélytársak előtt, hogy az ottani gazdasági csoda hatására a kevés légiós előszeretettel igazolt a Bundesligába.
Innen lett például aranylabdás a Gladbach dánja Allan Simonsen és a Hamburg angolja Kevin Keegan. Azóta sem nyerte el Bundesligában szereplő külföldi a France Football értékes díját.
1975-ben, amikor a Gladbach játékosai először emelhették fel az UEFA Kupát a dán légiós is nagy szerepet vállalt a sikerben. Ám nem nagyon tudtak örülni neki a „csikók". Vigaszdíjnak tekintették.
Ugyanis Jupp Heynckes és társai a világ második legjobb csapatának tagjaiként más trófeára vágytak. A Bajnokcsapatok Európa-kupájára.
Ezt egyebek mellett azért nem tudták megszerezni, mert a földgolyó akkori legjobb csapatával, a Bayern Münchennel egy bajnokságban szerepeltek, és akkor még egy bajnokságból csak egy csapat indulhatott a bajnokok vetélkedésében. A Gladbach 1974-ben a hajrában lemaradt a BEK-szereplésről, így amikor a bajorok BEK-sikert ünnepeltek, neki maradt a vigaszdíj. És 1979-ben (8 év alatt öt bajnoki címmel a háta mögött) szintén többre vágyott ennél a trófeánál.
Mit nem adnának ma a Mönchengladbach szurkolói és játékosai egy végső diadalért az Európa-ligában. A Schalkéban játszók, és az értük szorítók meg azért, hogy legalább esélyük legyen ott indulni. Az utóbbi csapat ugyanis jelenleg a német másodosztályban szenved.
A többi német UEFA Kupa-győztes viszont jövő tavasszal akár ünnepelhet is nemzetközi téren. Az 1996-ban hódító Bayern München már végérvényesen kinőtte ezt a sorozatot, utoljára 2007-ben nevezett ide. Ám az 1980-ban diadalmaskodó Eintracht Frankfurt és az 1988-ban drámai döntőt követő büntetőpárbajban kupagyőztes Bayer Leverkusen akár ennek a sorozatnak a végén is csúcsra érhet. Az újfajta lebonyolítású Európa-ligában már mindkettő ott van a legjobb 16 között.
A Leverkusen, mint annak a csoportnak a győztese, melyben a Ferencváros is szerepelt. Van fantázia abban a csapatban, és most ne a tartalékgárdára gondoljunk, amely csütörtökön tét nélküli mérkőzésen Budapesten játszott, hanem a legjobbra. A támadópotenciálja kimondottan erős, a tinédzser Florian Wirtz-cel és a múlt héten a bajnokságban mesternégyest szerző cseh Patrik Schickkel. Rajtuk kívül komoly minőséget képvisel Moussa Diaby, Karim Bellarabi, Kerem Demirbay. Ha az argentin Lucas Alario és a francia Amine Adli is elkapná a ritmust, akkor még válogathatna is a svájci edző, Gerardo Seoane.
Hátul a német válogatott Jonathan Tah egészen tűrhetően irányítja a védelmet. Van egy remek kapusa a finn válogatott, Lukas Hradecky személyében, ám ő olyan, mint a Leverkusen évtizedek óta. Egyik-másik hibája alacsonyabb szinten is megmagyarázhatatlan. És ezt csinálja a csapat is már időtlen idők óta, és úgy tűnik soha nem fogja maga mögött hagyni a lúzer-mentalitást.
Az Eintracht Frankfurt volt az elmúlt években a legsikeresebb német csapat ebben a sorozatban. 2019-ben a legjobb négy között volt. Ha az elődöntőben jobban rúgja a 11-eseket a Chelsea ellen, akkor döntőt vívhatott volna. Csak zárójelben: amióta Európa-ligának hívják ezt a vetélkedést, még soha nem volt fináléjában német csapat. Még UEFA Kupa néven futott, amikor utoljára képviselte ott a Bundesligát egy társaság. 2009-ben a Werder Bremen, amely akkor 2-1-re kapott ki a Sahtar Donyecktől. Idén meg a Schalkéhoz hasonlóan a Bundesliga2-ben szerénykedik. A Frankfurt idén aligha jut a végjáték közelébe, bár ha komolyan veszi, akár ez is összejöhet neki.
Tavaly a Bundesliga hajrájáig biztos BL-indulónak tűnt, ám az utolsó mérkőzéseken kicsúszott a legjobb négy közül. A nyáron a legfontosabb változás a kispadon történt, ugyanis az edző, Adi Hütter Mönchengladbachba ment dolgozni, és a helyére a Wolfsburgot éppen a sasok kárára a BL-be vezető Oliver Glasner érkezett. Sokáig úgy tűnt, hogy a nyári furcsa edzőkeringő legrosszabb helyváltoztatásaiban éppen Glasner és a Frankfurt érintett.
A Glasner által ott hagyott farkasok ugyanis olyan rosszul szerepeltek az új trénerrel, Marc van Bommellel, hogy a holland azóta már nincs is Wolfsburgban.
A Frankfurttól távozó Hütter lassan a kiesőzónába kormányozza a Gladbachot, ahol a hétvégi, hazai 0-6 után már a fejét követelték. Glasner meg nyögvenyelősen indult az Eintrachtnál. Ha ismernék arrafelé a P. Mobil-örökzöldet, énekelhetnék: „Megszokott helyem, miért hagytam el?" Ám Glasnerrel lassan kezd összeállni a Frankfurt, és most nem a Münchenben aratott teljesen véletlen győzelemről van szó, hanem az elmúlt hetek elfogadható teljesítményéről. Sokáig a nyáron Lipcsébe igazoló csatár, André Silva távozása miatt keseregtek, az ő pótlása valóban nincs megoldva.
Amennyire hiányzik Silva Frankfurtban, annyira nincs rá szükség Lipcsében.
A szász társaságban Jesse Marsch ténykedése idején egyáltalán nem találta a helyét. Mi ennek persze örülhettünk, mert amíg ő bukdácsolt, addig Szoboszlai Dominik nélkülözhetetlenné tette magát. A támadók közül senki sem jobb Szoboszlainál, nagy kérdés, hogy az új edző milyen formátumot választ majd, mert igazi nemzetközi klasszis nélkül csak akkor lehet sikeres, ha az állományra szabott taktikával játszik. Ahogy tette azt Julian Nagelsmann, akiről most (a távozása után) derült ki igazán: milyen sokat tett hozzá a csapat teljesítményéhez.
Az RB Leipzig a Bajnokok Ligájából érkezik, csoportharmadikként, vagyis a legjobb 16 közötti szereplés lehetőségéért (ellentétben a Leverkusennel és a Frankfurttal) még kell egy párharcot vívnia. Elvileg csalódott, hisz tavaly nyár végén a Bajnokok Ligája rapid-végjátéka során elődöntőt vívott. Most meg mehet az Európa-ligába vigasztalódni. Ám azt a csapat legvérmesebb szurkolói sem gondolhatták, hogy a PSG-Manchester City duóból valamelyiket megelőzheti. Reálisan a két Bruges elleni sikerben bízhattak, és talán egy-egy pontban a két nagytól. A francia és angol óriás elleni négy találkozót tulajdonképpen túl is teljesítette a csapat, hisz' a párizsiak ellen meglett a pont, és a 180 perc teljesítménye alapján szerencsével több is lehetett volna. A manchesterieket otthon legyőzte, idegenben szerzett három gólt, pechére hatot kapott válaszként. Ha ezek mellé megszerzi a hatot pontot a belgáktól, tízzel akár tovább is mehetett volna. Ám ezen rész nem csak matematika, a Bruges elleni hazai vereség az őszi legnagyobb blamája volt, pedig abból adódott a bajnokságban is jócskán. Ezért kell vezekelnie az El-ben. Ráadásul még a 16 közé jutásért is vár rá egy párharc. Ha meg akarja szerezni a kupát, akkor négy párosmecsből kell győztesen kijönnie, és az egymeccses döntőből. Ha elkerülik a sérülések és a betegségek, akkor bírhatja a két-, a Német Kupával háromfrontos harcot.
A Borussia Dortmundra ez hatványozottan igaz, mert vannak klasszisai. Ám
talán a legnagyobb meglepetés a BVB kiesése a BL-ből az Ajax-szal és a Sportinggal szemben. Talán annál is nagyobb, hogy a Barcelona a Benfica mögé szorult.
Nagyon Erling Haaland-függő, ezt látjuk, ha hiányzik a norvég csodagyerek. Giovanni Reyna a szezon kezdete óta sérült, sokszor nem lehetett számítani Thorgan Hazard-ra, és Donyell Malen egyelőre még nem hozza azt a szintet, amit vártak tőle. Az említett négy támadó mellett van Jude Bellingham, Julian Brandt, Axel Witsel és az idén ősszel nem sérült Marco Reus. Lehet még számítani a nem ügyetlen Steffen Tiggesre és az épp'csak 17 éves Youssoufa Moukokora. Ez a tíz játszani, színezni, és gólt lőni képes játékos végigroboghat az Európa-liga mezőnyén tavasszal.
Főleg ebben az ötcserés szisztémában, mert egy fáradó ellenfélre, három-négy minőségi támadót is rá tud küldeni Marco Rose. Ez még Mats Hummelsék hátsó kisebb bénázásait is tudja kompenzálni. Nagyobbakat viszont nem, mert amit a világbajnok védő (és társai) csináltak a Bayern ellen, azt nincs csatársor, mely helyrehozhatja.
A Dortmund 1993-ban a Juventus, 2002-ben a Feyenoord ellen bukott UEFA Kupa finálét.
Viszont nyert Kupagyőztesek Európa-kupáját és Bajnokok Ligáját. Vagyis Európa-liga diadallal egy nagyon szűkkörű elittársasághoz csatlakozhatna, melynek tagjai mindhárom nagy európai sorozatot megnyerték. Ennek motiválnia kellene a sárga-feketéket, mert hiába jó ez a keret, a Bayern München megelőzése (ezzel a bajnoki cím) úgy tűnik továbbra is csak álom.
Ahogy az is álom, hogy 1980-hoz hasonlóan csak német csapat legyen az elődöntőben. Viszont a négyből egy most akár hosszú idő után Németországba viheti a trófeát.