A Barcelona is megegyezett az amerikai befektetővel, januárban már igazolhat játékost Xavi
![Xavi Hernández](https://cdn.origo.hu/2023/12/0Bt_AknqQ3w6bWGxBdvBR7EbOc9qJPJhTtFoYbEhqMI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYzA0YzhiOTMyZTQwNTU4MjBkOTVhZmQ0ZTliZTJh.webp)
Mint azt mi is megírtuk, a spanyol első és másodosztály csapatait tömörítő Liga a hétvégén megegyezett a CVC-vel egy 2,1 milliárd dolláros üzletről. A megállapodás értelmében a befektető 50 évre megkapja az audiovizuális jogok 8,2 százalékát. Az érintett 42 klub közül 37 szavazott igennel - legalább 32 egylet támogatását kellett elnyerni a szerződés megkötéséhez -, míg egy tartózkodás mellett négyen nemmel szavaztak. Utóbbiak között volt a spanyol klubfutball három emblematikus együttese, a Real Madrid, a Barcelona és az Athletic Bilbao, továbbá az Ibiza.
A Sport című spanyol lap szerint most a rendkívül komoly gazdasági nehézségekkel küzdő katalánok is megegyeztek a CVC-vel, amelyik a szintén amerikai Goldman Sachs 595 millió eurós befektetése után újabb jelentős összeget ígér a közel 1,3 milliárd eurós adósságot görgető Barcelona számára.
A Sport kiemeli: a CVC-vel kötött megegyezés azért különösen jelentős, mert a Barcelona így teljesíteni tudja a Liga pénzügyi szabályait, és januárban már igazolhat játékosokat a keret megerősítésére.