Az új edző, Domenico Tedesco azonnal taktikát váltott, és ettől láthatóan jobb lett a gárda. Bár szombaton az első negyedórában a Mainz nagyon meglepte, amikor nem engedte kibontakozni már a saját térfelén sem.
Sajnos Szalai Ádám a karácsony előtti (könnyűnek mondott) műtétje után még nem tudott csapata rendelkezésére állni. Ő sajnálhatja, hogy manapság már nem hat hét a téli szünet a Bundesligában,
mint korábban. Ez van, most ehhez kell alkalmazkodni, remélhetően a magyar csatár inkább előbb, mintsem utóbb visszatér.
A Leipzigben viszont Szoboszlain kívül Gulácsi Péter és Willi Orban is játszott. Nem róluk szólt ez a mérkőzés, hanem elsősorban Szoboszlairól és André Silváról.
Meg a mainzi Alexandrer Hackról, aki a 19. percben felkarral ütött ki egy kapura tartó labdát, amiért Deniz Aytekin játékvezető (aki vonzza az ilyen jeleneteket) azonnal kiállította. A büntetőhöz nem az a Szoboszlai állt oda, aki a PSG ellen fontos pillanatban berúgta a Bajnokok Ligájában, de kihagyta bajnokin a Leverkusen ellen, hanem Silva.
Így nem szerzett két gólt a magyar támadó, csak egyet, továbbá adott egy gólpasszt és egy „majdnem gólpasszt". Ezzel aligha kell szégyenkeznie!
A gólja gyönyörű volt a 47. percben, és annak köszönhető, hogy van videobíró. Ugyanis Aytekin és asszisztense elsőre lest jelzett, ám a lassítások után kiderült, hogy nem volt az. Tyler Adams indításakor ugyanis a labdát kapó Nkunku még nem volt lesen, ám amikor arra felugrott fejelni a magyar játékos, akkor már igen. Nkunku továbbvitte a labdát, majd visszatette Szoboszlainak, aki 11 méterről a hálóba lőtt. A játékvezető segítője, Christian Dietz lest ítélt, mert úgy látta, hogy a magyar játékos fejjel megcsúsztatta a labdát, de a videószobából meggyőzték, hogy kb. félmilliméterrel a feje fölött ment el az, így szabályos és érvényes lett a gól. A mérkőzés után Szoboszlai mosolyogva mondta a Sky riporterének, hogy szerencsére előző nap volt fodrásznál, ha ezt nem teszi, akkor eléri az ívelést, és nincs gól.
Valószínűleg a labdarúgás történetben először járult hozzá egy borbély ilyen módon egy focipályán született találathoz! Lehet, hogy neki kellene beírni a gólpasszt?
Ez az eset a Leipzig második találatánál történt, ezt követőn a Mainz egyetlen kapuralövéséből szépített, ezzel elrontva Gulácsi és Orban mérkőzését. Utóbbi kissé bizonytalanul hagyta, hogy a vendégek ketten kiránduljanak a lipcsei 16-oson belülre,
előbbinek meg ezzel nullszázalékos lett a védési hatékonysága a találkozón. Dühítő lehet, de a győzelmet nem befolyásolta,
mert a kapott gól után másodpercekkel Szoboszlai gólpasszt adott Nkunkunak, majd a negyedik találatnál előzékenyen félre állt a labdával érkező társ, Silva elöl, egy fél asszisztot ez is megérne.
Ahogy az is megér néhány mondatot, ahogy Domenici Tedesco egy szűk hónap alatt „összekapta" a Leipziget.
A még most is csak 36 éves Domenico Tedesco 30 évesen irányított először Bundesliga1-es csapatot. Méghozzá óriási sikerrel.
A 2017-18-as szezonban a jelenleg másodosztályban szenvedő Schalket a második helyre vitte, és szerepelhetett vele a Bajnokok Ligájában. Ott is viszonylag sikeresen, mert továbbjutott a csoportkörből, és csak a Manchester City tudta megállítani. Igaz, az nagyon, ugyanis 7-0-ra mosta le a gelsenkircheni gárdát, és ezzel ért véget Tedesco ottani szerepvállalása. Viszont fiatalos, újszerű ötleteivel másfél évig nagyon meglepte a Bundesligát, és kicsit a világot is.
Ezt a stílust próbálja most alkalmazni Lipcsében is, és ehhez talán még jobb focistái is vannak ott. A lényeg, hogy a Leipzig lényegesen hátrébb védekezik, mint a korábbi edző, Jesse March idején. Gyakran nyolcan szállják meg a pálya közepét, és az ellenfelet a szélekre terelik. Ha labdát szereznek, akkor nagy terület van a játékosok előtt az ellenfél kapuja felé. Ha vannak kellően gyors játékosok, akkor ezzel nagyon gyorsan mattolni lehet az ellenfél kissé „szétszakadt" védekezését. Ezzel a taktikával jobban ki lehet használni Christopher Nkunku és André Silva gyorsaságát, és Szoboszlai Dominik technikáját, mintha feljebb védekezne a csapat, és egy tömör védelemmel találná magát szemben. Nkunku nem teljesített rosszul az amerikai edző idején sem, de Silva a december elején érkezett új tréner taktikájával visszanyerte Frankfurtban mutatott remek formáját. Szoboszlai pedig tökéletesen megérti magát ezzel a két játékossal.
Szoboszlai egyébként a mérkőzés után elmondta, hogy az elmúlt félév a várakozásoknál gyengébbre sikerült, de a csapat ezen a mérkőzésen megmutatta, hogy tud focizni. A negyedik hely gond nélkül elérhető, és ezzel ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhetne a Leipzig az ősszel is.
A Freiburg viszont az ősszel a várakozásokat jócskán túlteljesítve a BL-indulást érő, harmadik helyen karácsonyozott. A mindössze három győzelmet aratva kiesőhelyen „telelő" Bielefeld ellen akár őrizhette is volna ezt a pozícióját a 2022-es nyitófordulóban, ám hiába vezetett hazai pályán már 2-0-ra is, a vége 2-2 lett.
Sallai Roland a kezdéstől a 70. percig pályán volt, amikor lehozta edzője még vezetett a Fekete-erdei csapat. Aztán a hajrában jött számára a „fekete leves", így lecsúszott a negyedik helyre.
A két vasárnapi mérkőzésen egy olyan csapat játszott, melynek van magyar labdarúgója, de ezúttal nem kapott lehetőséget. A Hertha-Köln mérkőzést ugyanis Dárdai Márton a kispadról nézte végig.
A fővárosi csapat mindössze három ponttal gyűjtött többet, mint az osztályozós helyen álló, és néggyel, mint a kiesőn szomorkodó.
Az újonc Bochum kettővel gyűjtött tőle többet, és eggyel kevesebbet a Mainznál, kettővel a Leipzignél. Ez a négy csapat irígykedve néz fel a tabellán Sallai Roland Freiburgjára.