1965. május 12-én az angol bajnok Liverpool meggyőzőnek tűnő 3-1-es előnnyel érkezett a címvédő olasz Internazionale ellni Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntő visszavágójára.
Nem annyira mellékesen azért leírjuk, hogy a másik elődöntőben hat nappal korábban a Benfica a Győri Vasas ETO-t fogadta.
De vissza Milánóba, ahol Mario Corso már a 8. percben vezetést szerzett a hazai csapatnak, két perccel később pedig Joaquín Peiró révén már le is dolgozta kétgólos hátrányát. A 62. percben a legendás Giacinto Facchetti révén pedig a döntőbe jutást érő harmadik gólt is megszerezték (2-0-s Inter-győzelem ebben az idényben még egy semleges helyszínen rendezett harmadik meccset jelentett volna, az idegenben lőtt gól szabályát éppen az 1965-66-os idényben vezették be).
Csakhogy az angolok már a meccs alatt is érezték, hogy valami nincs rendben, a szokásosnál is jobban lejt a hazai pálya. Az első gól ugyanis szabadrúgásból született, amit Corso egyből a kapuba tekert, holott csak közvetett szabadrúgás járt az Internek, azaz a lövést legalább egy passznak meg kellett volna előzni. Az angolok szerint a második olasz gól sem volt szabályos, amikor Peiró kirúgta a labdát az azt pattogató angol kapus, Tommy Lawrence kezéből.
Tenni azonban nem tudtak semmit, az Inter továbbjutott, majd a döntőben Jair góljával 1-0-ra legyőzte a Benficát is.
A Pool elleni elődöntőn történtek tisztázásához közel egy évtizedre volt szükség. Ekkor jelent meg a Sunday Times című angol lap munkatársának, Brian Glanville-nek a cikksorozata, amiben szépen levezette, hogy milyen "jól ment" az Internek azokon a meccseken, amikor a spanyol José María Ortiz de Mendíbil vezette a meccseiket. Mint azt bizonyos '65 májusi elődöntőt.
Az Internek már az előző szezonban is voltak gyanús meccsei, különösen a Borussia Dortmund elleni elődöntő, amelyet a jugoszláv Branko Teszanics botrányos ítéletei árnyékoltak be (a dortmundi 2-2 után Milánóban 2-0-ra nyert az Inter, majd a döntőben 3-1-re legyőzte a Real Madridot is). Teszanincs a fáma szerint azon a nyáron az Inter költségén nyaralt egy cimborájával együtt Olaszországban.
Közvetlen bizonyíték arra, hogy az olaszok megvesznek, vagy legalábbis megpróbálnak megvenni játékvezetőket, az 1965-66-os idényben került elő. És itt jön be a történetbe a vaskos magyar szál is. Mint a Guardian cikke idézi, Borenich Péter újságíró 1983-ben megjelent Csak a labdán van bőr című könyve igen nagy alapossággal mutatja be, hogy lett az 1960-as, '70-es és '80-as években Magyarország az európai futballt is behálózó bunda és fogadási csalások központja. Az teljes kép megrajzolása ideheza kezdődött, amikor a szerző 1981 nyarán elkezdett nyomozni a Totóban egyre gyakrabban előforduló több mint gyanús hazai eredmények után.
"A totócsalók tizenhárom megyében működtek és ötven játékhetet manipuláltak. Ezek során mintegy ötven csapatot vesztegettek meg. A bűncselekményben több, mint kétszáz labdarúgó és tizenhárom játékvezető vett részt. A számadatok és a nyomozati iratok alapján megállapítható, hogy mintegy százhatvan esetben ment el a tisztelt néző úgy a budapesti és a vidéki lelátókról, hogy a mérkőzést manipulálták, vagyis hogy a közönséget és a totózókat becsapták" - írja kedvcsinálójában a szerző.
A csalások epicentrumában egy Solti Dezső nevű ember állt, aki nem riadt vissza, hogy a legjobb magyar és külföldi játékvezetőknek is ajánlatot tegyen.
Mint például az elismert FIFA-játékvezetőnek, Vadas Györgynek, akinek annyi pénzt ígért, ha az Inter az idegenbeli 1-0-s vereség után legyőzi a Real Madridot, hogy a bíró "öt-hat Mercedest is vehetett volna a pénzből". Vadassal azonban nem volt szerencséje, ő megvesztegethetetlen volt, hibátlanul vezette le a visszavágót, ami 1-1-es eredménnyel és a Real továbbjutásával zárult. A csalódott Solti a meccs után az MLSZ főtitkáránál, Honti Györgynél elérte, hogy Vadast levegyék a FIFA játékvezetői listájáról, és soha többé nem vezetett nemzetközi meccset, sem válogatott, sem klub szinten.
Solti neve nem csak idehaza és Olaszországban csengett ismerősen, de Európa-szerte jól ismerték a "munkásságát". Különösen az angolok, ahol például egy 1973-as eset miatt haragudtak rá nagyon: az akkor történelme legszebb időszakát élő Derby County a BEK elődöntőjében egy több mint gyanús mérkőzésen kapott ki 3-1-re a Juventus otthonában. Solti a második meccs játékvezetőjét, Francisco Marques Lobót is megkereste 5000 dollárt és egy autót kínálva neki, ha tesz a Juve győzelméről. Lobo jelentette az esetet, a meccset korrektül levezette (0-0 lett), Soltit pedig végre elzavarták a foci közeléből.
Solti a második világháború után - amelyben a Steinberger Dezső néven 1912-ben született fiatalember a teljes családját elveszítette Auschwitzban, miközben őt kényszermunkára fogták - visszatérve Magyarországra belekeveredett a nagypolitikába, majd Olaszországban rendezkedett be, és látott munkához.
Solti Dezső találkozása Mengelével és az ÁVH-val
Az auschwitzi munkatábort nem akármilyen körülmények között élte túl Solti. Először nem küldték gázkamrába, mert a jó fizikuma miatt alkalmasnak találták a tábori munkára, szabadidejében pedig még arra is volt módja, hogy kapusként szerepeljen az egyik tábori csapatban. Egy alkalommal megcsinálta az egyik tiszt makacskodó autóját, aki ezután maga mellé vette a talpraesett magyart, amolyan mindenesnek. A tisztet Joseph Mengelének hívták... Az orosz csapatok közeledtével azonban Solti is bekerült az egyik halálmenetbe, amely végül az amerikaiak karjaiban kötött ki, így több száz sorstársával együtt ő is megmenekült. Hazatérve a kommunisták vetették ki rá a hálójukat, miután tudták, hogy Veres Péterhez, a Nemzeti Parasztpárt elnökéhez hasonlóan ő is balmazújvárosi. Feltehetően a Soltitól kapott információk is hozzájárultak Veres eltávolításához a hatalom felsőbb köreiből. Solti cserébe útlevelet kapott, amivel Olaszországba ment.Milánóban találkozott az 1951-53 között másfél szezonon át az AC Milant irányító legendás magyar edzővel, Guttmann Bélával, akivel egy nagyon súlyos bűntársi közösség kötötte össze. Guttmann ugyanis jogosítvány nélkül vezetve Solti drága amerikai autóját halálra gázolt egy 17 éves diáklányt. Solti addig húzta az időt a hatóságoknál, amíg Guttmann el nem hagyta az országot. Solti számos futballklubbal állt kapcsolatban, mint játékosügynök és kijáró ember.
"Az olasz klubok szabályos hálózatot építettek ki bírók befolyásolására. Ennek egyik láncszeme Solti Dezső, magyar származású argentin állampolgár, aki Olaszországban él. Sikerült kideríteni azt is, hogy 1964-től az olasz válogatott és a klub csapatok „saját" bíráikat jelöltették meccseikre. (...) Hatni tudtak az UEFA játékvezetői bizottságára. Tíz esetből kilencszer mérkőzéseiket az ő jelöltjük vezette" - mondta Borenich-nek Charles Coutts, a Magyar Rádió egykori angol szekciójának vezetője. A megvehető bírók között volt nyugatnémet, spanyol és magyar is.
Solti, ha nem is mondta ki, hogy meccseket ad-vesz, azért egy 1990-ben, a dokumentumfilmes Szobolits Bélának tulajdonképpen elismerte, hogy így tesz.
"A futball az apró különbségek játéka. Mi csak biztosak akarunk lenni benne, hogy ezek a különbségek az Inter mellett fognak szólni. Ha szabadrúgást ítél a bíró, akkor mi legyünk azok, akik az áldozatot játsszák, nem pedig a bűnöst" - festette le tevékenységét, ami szerinte kimerült annyiban, hogy olykor-olykor egy aranyórával gazdagodott a segítőkész játékvezető.
Szerdán jön a harmadik Inter-Pool BL- (BEK) párharc, immár jó messze Solti és a hozzá hasonlóak árnyékától.
