Szívmegállása óta először edzett újra a válogatott csapattársaival Christian Eriksen - képek
![Christian Eriksen, dán fociválogatott, Dánia](https://cdn.origo.hu/2023/12/Lovp6oFc1y1v2ptGRzGKKhv5a8p8vLAUvdBq_JctM7I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NTg3OWUxMmU2NzRjYWE5M2Y5MDk3ODJlMGExNDUz.webp)
A 109-szeres válogatott Eriksen a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én, Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.
A 29 éves Eriksen decemberben kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert az idei katari világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni, majd január 31-én az angol Premier League-ben szereplő Brentford csapatába igazolt, ahol eddig három mérkőzésen lépett pályára.
A dán középpályás, aki beültetett szívritmus-szabályozóval játszhat csak, csütörtökön ismét újra edzett válogatottbeli csapattársaival, erről pedig a hivatalos Instagram-oldalán osztott meg egy lapozható bejegyzést.
Micsoda érzés visszatérni"
- olvasható a dán futballista posztjában.
A dán válogatott szombaton Hollandia, március 29-én pedig Szerbia ellen lép pályára barátságos mérkőzésen.