Kisvárdán nyert a Mezőkövesd, nagy lépést tett a bennmaradás felé
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/cMF0sNprtTlQzr3-OHJfx8w1QkXIY7QRsv5gT5gLHuo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3NzY3ZjM3MzYwMTRjMjRhNmVhNDAwYTZlOTlhY2E5.webp)
A szakadó esőben kezdődött mérkőzés elején egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, akik hamar vezetést is szereztek. A játékrész derekára rendezte sorait a hazai csapat, amely egy szögletet követően egyenlített a jó iramú találkozón. A szünetig hátralévő időben viszont visszaesett a tempó, így a felek döntetlennel vonulhattak az öltözőbe.
A folytatásban már nem futballozott mezőnyfölényben a második helyért harcoló Kisvárda, sokkal kiegyenlítettebb játék zajlott a pályán, ráadásul a bennmaradásért küzdő Mezőkövesd egy szépségdíjas akció végén ismét előnybe került.
Hátrányban ismét nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Kisvárda, amely hiába támadott többet, a szervezetten védekező vendégek biztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig.
Supka Attila vezetőedző együttese a sikerével kilenc pontra meglépett a kiesőhelyen álló Gyirmóttól és MTK Budapesttől.
8 ![]() |
15 ![]() |
27 ![]() |
31 ![]() |
67 ![]() |
92 ![]() |
94 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |