Mindkét csapat óvatosan kezdett, így a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A kevés kockázatvállalás mellett a rengeteg technikai hiba is gátolta az akciók befejezését.
A Mezőkövesd viszont az első sikeres kontrájából szép gólt szerzett Marin Jurina révén, erre 335 perc elteltével volt újra képes.
A hazai vezetés sem változtatott a játék képén, többnyire mezőnyben zajlott a játék a szünetig.
A folytatásra is kifejezetten alacsony színvonalú maradt a mérkőzés, így a kapusoknak alig akadt dolguk.
A vendégek az utolsó szűk félórára emberhátrányba is kerültek Zeke utolsó emberként elkövetett szabálytalansága miatt.
Emberelőnyben már mezőnyfölényben futballozott a Mezőkövesd, de csak néhány távoli lövésig jutott, komoly helyzetig nem, viszont minimális előnyét biztosan megőrizte a lefújásig.
A hazaiak öt kör után gyűjtötték be ismét a három pontot, így
hat pontra eltávolodtak a kieső helyen álló riválisuktól, amely immár hat forduló óta nyeretlen.
7Róbert Pillár |
20Marin Jurina |
22Denis Ventura |
24Cornel Ene |
33Dániel Vadnai |
54Dániel Farkas |
63Márió Zeke |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |