Kiesett a Gyirmót, továbbra is veszélyben a Budapest Honvéd
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/WGwQPFTU1DWCtiJkGxFWiWzRNVtp3H38H9t2XV8dYSg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiYTMxZjA5ZTU4NDQ1YzQ5OGNiMGVmN2JjYjhiYzlm.webp)
A hazai pályán játszó Budapest Honvéd a Bozsik Stadionban a legutóbbi három mérkőzésén nyeretlen maradt. A Mezőkövesd a legutóbbi öt meccsén két győzelmet tudott felmutatni, a többi találkozón vereséget szenvedett.
Az első félidőben nem igazán alakult ki nagyobb helyzet, a legnagyobb veszélyt Drasics lövése jelentette a meccs elején, de Szappanos védése után csak a kapufán csattant a labda. Zinédine Machach Cseri felrúgásáért megkapta a második sárga lapját is, ezért a bíró kiállította. Az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget.
A második félidőben aktívabb volt mindkét csapat támadásban. Az 56. percben Bőle hat méterről a kapu fölé fejelte Doka beadását. Tíz perc múlva a Mezőkövesd veszélyeztetett: Cseke passza után Farkas elé pattant a labda, aki kapásból, tíz méterről a hazaiak kapujának jobb felső sarka mellé rúgta a labdát.
Az utolsó percekben nagy lendületettel támadt a hazai csapat, de nem sikerült megszereznie a Budapest Honvédnak a győztes gólt a Mezőkövesd ellen. A meccs döntlennel ért véget,
így az már biztos, hogy a Gyirmót búcsúzik az első osztálytól.
A Honvéd pedig a Puskás Akadémiával játszik az utolsó fordulóban.
OTP Bank Liga, 32. forduló
26 ![]() |
33 ![]() |
63 ![]() |
83 ![]() |
86 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |