Az utolsó játéknap előtt csak négy csapat helyezése dőlt el a Bundesligában, 14 együttes még mozoghatott a tabellán. Igaz, a leglényegesebb pozíciók gazdára találtak,
a Bayern már a 31. játéknapon biztosította sorozatban 10. bajnoki címét,
a Dortmund második, a Leverkusen harmadik helye is kőbe lett vésve egy hete. Az újonc Greuther Fürth pedig leparkolt az utolsó helyen.
Ez nagyjából a bajnokság elején is így volt várható. Talán a Leipziget lehetett még elképzelni a képzeletbeli dobogó alsó fokára, de a szezon elején a szász gárdát irányító amerikai edző, Jesse March akkora károkat okozott a csapatnak, hogy azokat már csak részben tudta elhárítani a tehetségesnek tartott utódja, Domenico Tedesco. Talán a három magyar válogatott, Gulácsi Péter, Willi Orban és Szoboszlai Dominik társulata volt az összes gárda közül a legszerencsésebb a sérülések és betegségek terén, de mégis látszatra úgy elfáradt a végére, hogy azt rossz volt nézni a Bundesligában, és az Európa-ligában is.
És az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is csak egy félidőben tud teljesíteni értékelhető szinten. Ha Sallai Roland csapata, a Freiburg a 33. játéknapon nem omlik össze otthon az Union Berlin ellen, akkor komoly esélye lett volna a BL-szereplésre. A Fekete-erdei csapat bukása után a Leipzig úgy lépett pályára a 34. fordulóban Bielefeldben, hogy elég neki az egy pont, hogy önerőből elérje a negyedik helyet.
Ezt úgy szerezte meg, hogy Willi Orban a 93. percben egyenlített.
Vagyis olyan lett a végjáték is, mint az egész bajnokság: szenvedős, küszködős, de a minimális cél teljesítve!
A Freiburg egyébként elégedett lehet a hatodik hellyel, mert senki nem várta ezt tőle, ráadásul jövő szombaton nemcsak virtuális párbajt vívhat a Leipziggel, hanem valódit is, a Német Kupa döntőjében.
Vajon három, vagy egy magyar játékos ünnepelhet majd az egyik legcsúnyább focikupával Berlinben? Ez még a jövő kérdése, a közelmúltban viszont a létező legizgalmasabb formában kaptunk választ egy lényeges, alsóházi feladványra: ki játszik osztályozót?
Az évad során három edzőt is foglalkoztató berlini Hertha kispadjára azért érkezett a hajrában a 68 éves, játékosként világraszóló, edzőként pedig komoly sikereket elérő Felix Magath, hogy virtuális korbácsának suhogtatásával „kiverje" a gyenge játékosállományból a bennmaradást. Nagyon közel is került hozzá.
Egy másik sportból vett hasonlattal élve: három mérkőzéslabdája is volt.
Sőt, inkább hat. Ugyanis három játéknappal a vége előtt négy pont előnye volt az osztályozós helyen álló Stuttgarttal szemben. Ha nyer Bielefeldben, akkor megvan, de 1-0-ás vezetés után a 91. percben eldobott két pontot. Majd otthon kikapott a Mainztól egy 81. percben kapott góllal. Két meccslabda elment. De elérte volna célját, ha a Stuttgart kikap a Wolfsburgtól, de a 89. percben pontot mentett, és óriási meglepetésre ponttal távozott Münchenből is.
Egy olyan meccsről, mely előtt a Bayern játékosainak jelentős része Ibizán bulizott, és igaza volt Magáthnak, hogy sportszerűtlenséggel vádolta a régi-új bajnokot. Ám a fővárosi alakulatnak még a zárónapra is maradt két meccslabdája. És szinte hihetetlen, hogy végül mégis elbukott. Mert vezetett Dortmundban, miközben a Stuttgart döntetlenre állt a Köln ellen.
Ekkor a virtuális tabellán öt ponttal vezetett sváb vetélytársa előtt.
Ám Haaland egyenlített, Moukoko pedig földre küldte az öreg Magath által irányított Herthát, de még ez is belefért volna, ha nem győz a Stuttgart. Ám a japán Wataru Endo a 92. percben megnyerte a meccset a Stuttgartnak, így néhány perc alatt az ötpontos különbségből pontegyenlőség lett. A Stuttgart jobb gólkülönbségével megszerezte a túlélést jelentő 15. helyet.
A Hertha pedig osztályozón biztosíthatja a jövő évi helyét a legjobbak között. Valószínűleg a Hamburggal játszik majd, és ez lehet minden idők egyik legpikánsabb német találkozója.
Ugyanis Magath hamburgiként aratta világraszóló sikereit, melyek közül hely hiányában csak kettő kerüljön most szóba: 1983-ban BEK-et (a mai Bajnokok Ligája elődje) nyert úgy, hogy ő lőtte a döntő egyetlen gólját, míg 1980-ban Európa-bajnok lett a válogatottal. Inkább előbb, mintsem utóbb szobra lesz az északi város stadionjában,
de ha létrejön ez a csata, akkor a berliniek irányítójaként kellene kivégeznie kedvenc klubját.
A szezon most 17 gárda számára véget ért, ám néhány hét múlva kezdődik a felkészülés minden idők legkülönlegesebb pontvadászata. Melybe a 2022-es év utolsó heteiben beleszól majd egy világbajnokság. Na, ez lesz majd egy igazán kiszámíthatatlan szezon!