Klublegendát vesz maga mellé a kispadra a Manchester United új edzője
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/HKBfm51ZrSz3U8eWeUjxOiWKgeB7sPpYfzx7KM3akU4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiYThlOWYyYTBlYTQ3ZWE4MjU2ZTU3MDVlNmRiOWZk.webp)
Ten Hag választása nem jelent igazán nagy meglepetést, ugyanakkor több szempontból is érdekes. Egyrészt, mert az edzősködést 2001-ben kezdő 61 éves angol mögött sokkal nagyobb szakmai múlt áll, angol, német és holland csapatok mellett közel két évig, 2006 januárjától a következő év decemberéig az angol válogatottat is irányította. Másrészt a két szakember fordított felállásban már dolgozott együtt, mégpedig akkor, amikor McClaren irányításával a Twente 2009-ben megszerezte fennállása egyetlen holland bajnoki címét.
És nem mellékesen az is mellette szól, hogy jól ismeri a klubot és az Old Traffordot, hiszen 1999 és 2001 között a legendás manchesteri menedzser, Sir Alex Ferguson segítője volt, azaz már kivette a részét a klub történetének egyetlen triplázásából, amikor Beckhamék a bajnokság és az FA-kupa mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerték a legendás barcelonai döntőben.