A Kisvárda kiütötte a Fehérvárt, újra vezet az NB I-ben
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/HJOhB-RGdfLjKe7m19DN0mUlKH6mYvSV9ddeic5CYfQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4YTY0NjNkYTFjYjQ0M2U4ZGQ5NWE2ZjAyMjc5Y2M1.webp)
A forduló előtt listavezető Kisvárda a legtöbb gólt lőtte (10) az idei szezonban, a mérlege pedig két győzelem és két döntetlen volt. Török László csapata három hazai bajnoki mérkőzéséből egyet megnyert, kettőn döntetlent játszott. A MOL Fehérvár gyengén kezdett a bajnokságban, bár csak három mérkőzést játszott eddig, otthon ugyan legyőzte a Honvédot, idegenben viszont még nem szerzett pontot.
A találkozó esélye a szabolcsi csapat volt, ugyanis a Vidi eddig csupán egyszer nyert bajnoki mérkőzést Kisvárdán, még 2019 decemberében.
A labdabirtoklást tekintve kiegyenlített első félidőt láthatott a közönség, a hazaiak azonban sokkal veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél. Több ziccert is kialakítottak, de Kovács kapus mindig bravúrral hárított. A csütörtökön még európai kupamérkőzést játszó Fehérvár támadásaiból sokáig hiányzott a lendület és az átütőerő, ám a játékrész utolsó perceiben már a vendégcsapat előtt is adódtak lehetőségek.
A szünet után Mesanovic és Camaj remek összjátéka után utóbbi megszerezte a vezetést a Kisvárdának, amely öt perc múlva megduplázta előnyét Makowski közeli fejesével. A házigazdák átadták a területet a fehérváriaknak, s egy újabb kontrával - ezúttal Camaj adta a gólpasszt Mesanovicnak - már a játékidő kétharmadánál bebiztosították győzelmüket. Bár a hajrához közeledve a vendégek értékesítettek egy kezezés miatt megítélt büntetőt, ez csak a szépségtapaszt jelentette a számukra, a Kisvárda magabiztosan őrizte előnyét.
Az előző szezonban második hazai csapat ezzel továbbra is őrzi veretlenségét és visszaugrott a tabella élére. A Fehérvár idénybeli harmadik idegenbeli meccsét is elveszítette.
50 ![]() |
55 ![]() |
63 ![]() |
69 ![]() |
74 ![]() |
92 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |