Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában az újonc Kecskemét 2-2-es döntetlent játszott a Debrecen csapatával a Széktói Stadionban, ezzel Szabó István együttese hét mérkőzés óta veretlen az NB I-ben, és továbbra is a tabella második helyén áll.

A Kecskemét a mezőny legrégebb óta veretlen csapata a legutóbbi hazai meccsén 3-3-s döntetlent játszott a Kisvárdával, előtte sorozatban négyszer nyert otthon. Szabó István csapata a forduló előtt a tabellán a második helyen állt, és csak a bajnoki címvédő Ferencváros kapott nála kevesebb gólt. A Debrecen a nyolcadik helyről várhatta a meccset, viszonylag régen, október 9-én, a Groupama Arénában játszott legutóbb vendégként az OTP Bank Ligában. A Lokinak idegenben gyenge a mérlege, a legutóbbi négy mérkőzésén nem szerzett pontot.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést és egy szép góllal korán vezetéshez jutottak. A folytatásban mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de a szünetig nem változott az állás.

A Kecskemét továbbra is szenzációsan teljesít az NB I-ben Forrás: Réti Attila/kecskemetite.hu

A fordulást követően szinte azonnal növelte előnyét a házigazda és eldőlni látszott a mérkőzés, ám a vendégek fokozni tudták a tempót és alig tíz perc után szépítettek, majd komoly nyomás alatt tartották a hazai kaput. A Dzsudzsák Balázs vezette vendégek több nagy lehetőséget is kidolgoztak, de a hajráig nem tudták ledolgozni hátrányukat. A 87. percben aztán sikerült bevenni a kecskeméti kaput, majd a ráadásban a fordításhoz is közel állt a DVSC, de Varga Bence bravúros védésének köszönhetően egy pontot otthon tartott a KTE, amely pontszámban beérte az éllovas Ferencvárost, igaz, a címvédő három mérkőzéssel kevesebbet játszott nála.

A kecskemétiek a győzelmet nem tudták megszerezni, de így is hét meccsesre növelték veretlenségi sorozatukat, amely során négy siker mellett ez volt a harmadik döntetlenjük.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Kecskeméti TE-Debreceni VSC 2-2 (1-0)
Kecskemét, v.: Görög
Kecskemét: Varga B. - Szalai, Belényesi (Rjasko 36.), Szabó A. - Nagy K., Banó-Szabó (Sági 68.), Vágó, Szuhodovszki, Zeke - Tóth, Katona (Szabó L. 58.)
Debrecen: Gróf - Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Varga J., Neofitidisz (Manrique 62.) - Bódi (Sós 72.), Babunski (Bárány 80.), Dzsudzsák - Szécsi (Kiziridisz 72.)
gólszerzők: Nagy K. (12.), Banó-Szabó (48.), illetve Szécsi (56.), Varga J. (87.)
sárga lap: Rjasko (52.), illetve Bódi (2.), Neofitidisz (6.), Legator (25.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!