Ha egy lelkiismerettel rendelkező játékvezetőnek vannak rémálmai, akkor bizonyára abban az szerepel, hogy egy világbajnoki döntő hosszabbításában elkövet egy olyan hibát, mellyel eldönti a találkozó sorsát. És még több mint 50 év múlva is beszélnek róla. A svájci Gottfried Dienst ilyen orbitális hibát követett el, és
az emiatt született találatnak még nevet is adott az utókor: Wembley-gólnak hívják.
A történet ismert: az Anglia-NSZK világbajnoki döntő hosszabbításának 11. percében, 2-2-nél Nobby Stiles passzolta a labdát Alan Ballnak, ő pedig Geoff Hurstnek. Hurst lövése túljutott a német kapuson, Hans Tilkowskin, a felső lécről a gólvonalra pattant, majd onnan kifelé, és a berobbanó német játékos, Wolfgang Weber a kapu fölé fejelte a labdát.
Nagy gólszerzési lehetőséget hagyott ki Anglia.
A találkozó svájci játékvezetője, Gottfried Dienst szögletet ítélt.
Az esethez legközelebb álló angol játékos, Roger Hunt azonban gólt ünnepelt, és ez elbizonytalanította a bírót. Kiment partjelzőjéhez, Tofik Bahramovhoz, aki azon az oldalon lengetett. Az esetnél egyébként nem emelte a zászlóját. Az emlékirataiban később azt írta, hogy az angolok reakciója és a németek riadt viselkedése miatt lett biztos abban, hogy a labda teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon. Ezek szerint tényleg érdemes teátrális jeleneteket előadni a focipályán, mert „meg lehet hatni velük" a játék irányítóit.
Wolfgang Weber, aki talán a legjobb szögből látta a dolgot, 50 évvel később ezt mondta erről:
Miután szögletre fejeltem a labdát, láttam, hogy a körülöttem lévő angolok ünnepelve felemelték a karjukat. Nem értettem, mert bizonyára ők is látták, hogy nem volt a gólvonal mögött a labda. Mondtam is Bobby Charltonnak, aki közvetlenül mellettem volt: fejezd be a bohóckodást, szó sem lehet gólról. Erre ő le is rántotta a karját levegőből."
Az oxfordi (tehát angol!) egyetem mérnökei -- amikor a technika ezt lehetővé tette -- mindenre kiterjedő számítógépes szimulációt készítettek a lövésről az esetet rögzítő két kamera felvételét felhasználva. Számításaik szerint hat-kilenc centiméter hiányzott ahhoz, hogy a labda teljes terjedelmével túljusson a gólvonalon.
Vagyis nem lett volna szabad gólt ítélni!
Az 1966-os angliai világbajnokság után legközelebb 1982-ben volt lehetősége a magyar válogatottnak, hogy továbbjusson a csoportkörből. Ehhez a harmadik fordulóban le kellett győznie Belgiumot. A két évvel korábbi Európa-bajnokság döntősét.
Erre minden esély megvolt, ugyanis a 28. percben Varga József góljával vezetést szerzett a Mészöly-csapat. Ez az előny sokáig megmaradt, sőt
a 67. percben eldőlhetett volna a továbbjutás!
Fazekas László középen teljesen egyedül kiugrott, a kapujából a 16-oson kívülre kifutó Jean-Marie Pfaff kapus azonban kíméletlenül leterítette. Egyértelmű gólhelyzetben történő durva szabálytalanság volt ez. Az angol bírónak, Clive Bradley White-nak mérlegelés nélkül piros lapot kellett volna adnia, de ő megelégedett egy sárga lappal.
Egyébként az akkori szabályok szerint nem azért járt volna a kiállítás, amiért manapság. Vagyis nem nyilvánvaló gólhelyzet szabálytalan meggátolásáért (akkor még a gólvonalon kezező mezőnyjátékos is pályán maradhatott), hanem egy másik passzus miatt. E szerint, ha egy szabálytalanság intenzitása meghalad egy szintet, akkor fel kell mutatni a piros lapot.
Ez a brutalitás kétségtelenül meghaladott minden elképzelhető szintet.
Fazekas László is tudta ezt, amikor évekkel később így nyilatkozott erről az esetről:
Ha ez manapság történne, egyértelmű a piros lap, akkor viszont csak szabadrúgást kaptunk érte, 20-22 méterről, amiből nem lett semmi.
Pfaff-fal egyébként elég közel lakunk egymáshoz Antwerpenben, ahányszor csak találkozunk, mindig nevetve mondja, hogy mennyire rendes volt, mert vigyázott, nehogy eltörje a lábamat, és tulajdonképpen én tartozom neki köszönettel."
Ebben a megmozdulásban nem volt semmi köszönet. Ugyanis a belgák már kihasználták az összes cseréjüket (ez akkor kettő volt), így
10 emberrel, mezőnyjátékossal a kapuban kellett volna folytatniuk.
Ám a találkozó játékvezetője, Clive Bradley White csak a sárga lap mellett döntött, és Belgium 11 játékossal (köztük a világ egyik legjobb kapusával) folytathatta. Kilenc perccel később pedig Alex Czerniatynski egyenlített. Döntetlenül végződött a találkozó, ezzel Magyarország befejezte szereplését az 1982-es világbajnokságon.
Aligha van, aki nem látta azt a bizonyos jelenetet az 1986-os világbajnokság Argentína-Anglia negyeddöntőjéről. Nyilván nincs ember, aki ne értene egyet azzal a kijelentéssel, hogy itt megmagyarázhatatlan hibát követett el a játékvezető. Ám aki annak idején élő közvetítésben szemlélte az eseményeket, emlékezzen vissza, hogy
hányadik lassítás után vette észre a turpisságot!
Peter Shilton, az angol kapus volt a leghitelesebb tanú, a legközelebb lévő és a leginkább érintett. Ám miért hitt volna neki a játékvezető? Aki ráadásul rutintalan volt, olyan helyről érkezett, ahol nem vezetett hétről hétre magas hőfokú találkozókat, minden hájjal megkent „csibészeknek".
Maradona nagyon becsapta őt.
Ám becsapta az egész világot. Igazából senki nem akarta elhinni, hogy egy világsztárnak „van képe" az egész világ előtt kézzel beütni a labdát a kapuba. Pedig megtette.
A kevesek kedvéért és a történeti hűség miatt az eset pontos leírása: Maradona a második félidő hatodik percében megindult, szép cselek után kényszerítőzni akart Jorge Valdanóval. Ám a csatártárs helyett az angol Steve Hodge lábáról pattant a labda a lesen álló Maradona felé. Érkezett a kapuból Peter Shilton, de az apró argentin őt megelőzve kézzel a hálóba juttatta a játékszert.
Majd kicsit riadtan a partjelző, utána a vezetőbíró felé tekintett, és utána elkezdett látványosan ünnepelni.
A tunéziai játékvezető, Ali Bennaceur Nasser gólt ítélt. Természetesen össztűz alá került. Érthetően a legvehemensebben az angol újságírók támadták. Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy mit érez majd, ha visszanézi a mérkőzés felvételét és szembesül óriási hibájával, széttárta a karját és cinikusan ezt válaszolta:
Soha nem nézek televíziót. Miért éppen most ülnék készülék elé? A bíró joga és tragikus kötelessége, hogy a pályán a történés pillanatában ítélkezzék, és én ezt már akkor elfogadtam, amikor a bírói vizsgát letettem."
Egy olyan bíró neve, aki sokadrangú volt a szakmájában, örökre fennmaradt. Ahogy a legendás gól idején azon az oldalon lengető bolgár Bogdan Docsevé is.
Maradonát sokan ezért megkövezik, van, aki még halála után sem tudta neki megbocsátani ezt a mozdulatot.
Kevés focista élt és fog élni, akinek nem egy ilyen tett lenne a legismertebb produktuma a focipályán. Neki nem ez volt, ezért kell kalapot emelni előtte. Mert Maradonának ez csak egy mozdulata volt pályafutása során. Érthető, hogy az ezt elszenvedők örökre kárhoztatják őt. Ha akkor odamegy a bíróhoz, és beismeri, hogy csalt, akkor szabadrúgás kifelé, a világ összes fairplay-díját bezsebeli, és szobrot kap abban a mexikói stadionban.
És lehet, hogy 1986-ban nem lesz világbajnok Argentína.
Így Maradona másért, „halmazati cselekményekért" kap szobrot, és ez a kezezős gól nem teszi őt kisebb focistává. Ám ez is bizonyítja, hogy nem volt Isten, csak egy (nagyon) gyarló ember. Akinél nem sokan tudtak jobban focizni a történelemben.
Az 1998-as vb-n játszott Kamerun-Chile találkozó nemcsak a sportág történetébe vonult be, de a politikai rovatoknak is adott és ad témát jócskán.
Egy magyar játékvezető lett a céltábla a veszteseknél,
pedig ő csak tette a dolgát, többnyire nem is rosszul. Ám a kameruniak úgy gondolták, az őket sújtó ítéletek nem a véletlennek köszönhetőek.
Vágner László ugyanis két kamerunit kiállított, és kétszer nem ítélt gólt, amikor az afrikai csapat játékosai az ellenfél kapujába juttatták a labdát.
Ám az esetek többségében igaza volt. A kameruni Rigobert Bahanag Song kiállítása nem volt kérdés. Nagyon durva szabálytalanságért kapta az első sárga lapját a 8. percben, majd a 20. percben újabb brutális megmozdulása után megköszönhette Vágnernek, hogy nem küldte le. Ám ő ettől sem fogta vissza magát. Az 52. percben belekönyökölt Salas arcába, ezért kapta a piros lapot. A 89. percben Lauren Etámé csúnyán rátartott Salas térdére, ezért kellett neki is hamarabb az öltözőbe menni társainál.
Ő 7 perc játék után követett el piros lapot érő szabálytalanságot,
és ez is sok mindent elárul.
A két piros lap mellett még két kameruni gólt is érvénytelenített a magyar bíró, és ez így együtt sok(k) volt az afrikaiaknak. A kameruni Omam-Biyik kétszer betalált a chilei kapuba, először egyértelműen lesről, ezért sem lehet kárhoztatni Vágnert. A másik eset már vitathatóbb, mert úgy került hozzá a labda, hogy a passz előtt Mboma szabálytalankodott Reyesszel szemben. Illetve lehet, hogy nem szabálytalankodott.
Ez olyan szituáció volt, hogy van bíró, aki lefújja, és van, aki tovább engedi.
Vágner lefújta, 1-1-nél, és ez döntötte el, hogy Chile bejutott a legjobb 16 közé, Kamerun pedig kiesett.
Jozef Marko, az UEFA Játékvezetői Bizottságának szlovák tagja egyetlen hibát sem látott a játékvezetésben, és ezt mondta:
A meccsen a taktikázás, szimulálás és a szabálytalanságok játszották a főszerepet, mert a csapatok élet-halál harcot vívtak a továbbjutásért.
Csapkodó játékot, koncepció nélkül rohanó csapatokat láthattunk egy nagyon nehéz mérkőzésen. Nem tudok olyan szituációt említeni, amelynél nagyot hibázott volna a játékvezető, egyedül a kameruniak második meg nem adott góljáról nem merek állást foglalni, mert a televízió közvetítése alapján nem lehetett megállapítani, hogy milyen szabálytalanság előzte meg a találatot."
Ezt persze nem hallották az afrikai ország fővárosában, Yaoundéban, ahol több száz fékezhetetlen szurkoló kövekkel és üvegekkel dobálta meg a külföldiek házait, szétverték a kocsijaikat.
Az európaiakat „rasszista disznóknak" titulálták,
és követelték azonnali távozásukat az országból. Egy külföldiek által használt bevásárlóközpont parkolójában tömegverekedésre került sor, a rendőrség vízágyúkkal és gumibotokkal oszlatta szét a tömeget. Az európaiak által lakott városrészekben a biztonsági szervek alakulatait készültségbe helyezték.
A labdarúgó világbajnokságok történelemkönyve tele van brutális szabálytalanságokkal. Meg „véres mérkőzésekkel". Bizonyára nem a 2006-os „nürnbergi csata" volt a legdurvább. Ám ez azért maradt meg mindenkiben, mert
Valentyin Ivanov nevű játékvezető négy piros lapot, továbbá 16 sárgát osztott ki 90 perc alatt.
A tragikus az, hogy néhány durva szabálytalanság még így is megtorlatlan maradt. Meg az, hogy ezt az egész világ látta. Ismétlésekkel, lassításokkal, sok-sok kameraállásból. Portugália és Hollandia a legjobb 16 között találkozott, és utóbbi játékosai a mérkőzés elejétől mindent elkövettek, hogy
fizikailag megsemmisítsék Cristiano Ronaldót.
Ez így nagyon durván hangzik, de sajnos ennél finomabb kifejezést erre nem lehet használni. Az akkor ifjú sztárnak a 34. percben sírva el is kellett hagynia a pályát, és Marc van Bommelnek és Khalid Boulahrouznak akkor már régen nem kellett volna ott lennie.
Már ekkor kicsúszott a bíró kezéből a mérkőzés, majd az 59. percben Luis Figo is „megdolgozott" egy piros lapért, amikor nagyon gusztustalanul arcon fejelte Boulahrouzt. Ezekben az esetekben nem jöttek a kiállítások.
Később viszont mindenért villogtak a fegyelmező kártyák. Akinek „összejött a pár", mehetett az öltözőbe.
Ivanov két külön ügy miatt is támadható:
először az elmaradt fegyelmezések miatt, később a túlzásba vitt okán.
Száz szónak is egy a vége: minden idők egyik legrosszabb bíráskodását mutatta be az orosz sporttárs. A második félidőben negyedórát volt játékban a labda, ez is sokat elárul erről a találkozóról.
A „háború" után a FIFA akkori elnöke, Sepp Blatter ezt mondta egy portugál tv-nek:
A játékvezető magának is adhatott volna sárga lapot. Ahogy kinézett és ahogy teljesített, nyugodtan mondhatjuk róla, hogy maga is egy sétáló sárga lap volt."
Ezek után érdeklődéssel várjuk, mit hoz majd a 2022-es katari vb, ami a bírók teljesítményét illeti.