Döbbenetes bukással kezdte az évet a Liverpool
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/5ZpxAKv3ME_DtiW-EiXyg7JIPqi7RubdnmSJ5fEKZ9k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyNGJlN2EyOTc3MDQ4N2Y4MjhkMWM0OWRmYjNlNWE5.webp)
Az utóbbi négy bajnoki meccsét egyaránt megnyerő Liverpool a Brentford otthonában lépett pályára a 19. fordulóban. Jürgen Klopp együttese már a 19. percben hátrányba került, egy szöglet után Konaté lábáról a saját kapujába vágódott a labda. Wissa révén ezután két lesgólt is szerzett a remekül játszó hazai csapat - mindkettőt elvették -, ám a 42. percben már
érvényes találatot szerzett a kongói csatár, akinek a fejesét csak a gólvonalon túlról tudta kiütni Alisson.
A második félidő elején Nunez lőtt gólt lesről, majd Oxlade-Chamberlain szépített az 50. percben. Ezt követően még nagyobb fölényben játszott a Liverpool, amely nagy erőkkel küzdött az egyenlítésért és a kapujához szögezte ellenfelét.
A 84. percben azonban újabb sokk érte Klopp együttesét, mert Mbeumo visszaállította a kétgólos különbséget Konaté hibája után.
A vendégcsapat hiába küzdött, az utolsó percekben már nem tudott gólt szerezni, így meglepő vereséggel kezdte az újévet.
A Liverpool jelenleg csak a hatodik pozíciót foglalja el a tabellán, tehát a bajnoki címről szinte már biztosan lemondhat és egyre távolodik a Bajnokok Ligája-indulást érő helyektől is.
2 ![]() |
9 ![]() |
19 ![]() |
42 ![]() |
50 ![]() |
57 ![]() |
72 ![]() |
84 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |