Folytatódik a Kecskemét összeomlása, egyre nagyobb a baj
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/OXwaQ4N0u5xOvGyWCB4U5IiMMR8-47thgRwX1U7DYBM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlMDMzZjliN2FlYTQyOTViMWQzNzYzYzI4M2QzNDQw.webp)
A Diósgyőr az első hazai bajnokiját elveszítette, a másodikon döntetlent játszott, azóta viszont kétszer is nyert a DVTK Stadionban. A Kecskemét nagyszerűen rajtolt, de a legutóbbi öt fordulóban négyszer kikapott. Ráadásul Szabó István csapatnának gyenge az idegenbeli mérlege, május eleje óta ötből ötször veszített, még gólt sem szerzett ezeken a mérkőzéseken.
A Diósgyőr kezdte jobban a meccset, és már a találkozó elején megszerezte a vezetést.
A hatodik percben Holdampf Gergő tört be a tizenhatoson belülre, majd összeesett Zeke Márió mellett, Káprály Mihály játékvezető viszont nem ítélt büntetőt. Ez után továbbment a játék, de a VAR-szobából szóltak a bírónak, hogy nézze vissza az esetet, majd videózás után megállapította, hogy Zeke rálépett Holdampf lábára, így jöhetett a diósgyőri büntető. A labda mögé a szlovén Rudi Pozeg állt oda, is magabiztosan a bal alsóba lőtt a jobbra mozduló Varga Bence mellett (1-0).
A folytatásban is támadásban maradt a Diósgyőr, amely a 18. percben egy gyönyörű góllal növelni tudta az előnyét. A brazil José Vitor jobb oldali beadására Gera Dániel robbant be középen, aki védhetetlen gólt fejelt a jobb felső sarokba (2-0).
A második gól után a Diósgyőr kontrollálta a meccset, a Kecskemétnek így nem nagyon voltak helyzetei.
A miskolciak aztán a 45. percben a meccset is eldönthették volna.
Egy jobb oldali szöglet után Holdampf ollózott akrobatikus mozdulattal a kapu elé, az érkező Álex Vallejo pedig öt méterről kapu fölé fejelt.
A második félidőre egy teljesen más Kecskemét jött ki,
amely folyamatosan alakította ki a helyzeteket a Diósgyőr kapuja előtt. Az 58. percben majdnem szépítettek is a vendégek, de Matheus Leoni közeli ziccerét hatalmas bravúrral védte a Diósgyőr kapusa, Artem Odyntsov.
A folytatásban kiegyenlített volt a játék, majd a 70. percben a Diósgyőr lezárta a mérkőzést. Egy szép támadás végén az első gólt lövő Rudi Pozeg játszott középre, az érkező Marin Jurinának pedig csak az üres kapuba kellett passzolnia (3-0).
A hajrában a Kecskemét még ment előre a szépítésért, ami a 86. percben össze is jött Horváth Krisztofer tizenegyese után, amivel kialakult a 3-1-es végeredmény.
Győzelmével a Diósgyőr feljött a tabella harmadik helyére, míg a Kecskemét sorozatban a negyedik meccsét veszítette el az NB I-ben, és a nyolcadik helyen áll.
8 ![]() |
17 ![]() |
36 ![]() |
50 ![]() |
70 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |