Ezt mondta a góljáról Varga Barnabás
![Magyarország, Szerbia, football, foci, mérkőzés, 2023.10.14.,](https://cdn.origo.hu/2023/12/ScaYRFRQ-qTpFfoVnP6M2ox4a-ymevn2MmZ3x2pLOTc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiMzVhZGZmODBlMTQ1MDI5OTQ0MDFlOWM1MDQ2OWE0.webp)
Nagyon hasonló gólt szereztem, mint a Fiorentina ellen, őszintén szólva teljesen ugyanaz volt az akció, már előre néztem, hogy vissza kell lépnem, mert a rövidre már nem lett volna jó a beadás. Szerencsére Nego észre vett, jól adta be, úgyhogy a befejezésnél nem volt nehéz dolgom. Persze, szerencsénk is volt, de a jobb csapatnak van szerencséje. A csapat mindent megtett ezért a győzelemért, és megérdemelten nyertünk 2-1-re. Nyilván belőlem is sokat kivett ez a meccs, már a 80. percben elkezdett görcsölni a vádlim, pár perccel később le is cserélt a mester, de igazság szerint
futottam volna még a végéig. Végig kompaktak voltunk, az oldalsó beadásokból voltak veszélyesek, azokból három-négy, de azon kívül játékban nem igazán tudtak áttörni minket, szóval jól álltuk a sarat és ez volt a legfontosabb" - mondta Varga, aki a harmadik gólját szerezte a selejtező sorozatban.