A hurrikán elsöprő erejével a Bundesligába betörő Harry Kane-nek van egy furcsa szokása: ha mesterhármast szerez, akkor elkéri a rendezőktől a meccs labdáját, aláíratja csapattársaival, és elviszi emlékbe. Erre mondta a hétvégén csapattársa, Thomas Müller, miután Dortmundban megint hármat vágott Kane:
Lassan nem fér el a szállodai szobájában a sok meccslabdától."
Ugyanis Harry Kane továbbra is egy szállodában lakik Münchenben, és pontosan
így kezdte (nyugat)németországi karrierjét a nagy honfitárs-előd, Kevin Keegan is.
A különbség azonban jelentős, míg Kane luxus körülmények között él, addig Keegan alig elviselhetők közé került 1977-ben Hamburgban: egy hotel 19. emeletén kapott helyet feleségével, és juhászkutyáival, és a szobához még egy erkély sem tartozott.
Pedig Kevin Keegan akkor már volt valaki! Negyvenhat évvel ezelőtt, 1977. május 25-én azt ünnepelte, hogy csapatával,
a Liverpoollal megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját,
a mai Bajnokok Ligája elődjét. Akkor 26 éves volt, vagyis a legjobb focistakorban ténykedett.
Mégis elhagyta a világ akkori legjobb csapatát, sőt hazáját is, és külföldre igazolt, pedig ez akkoriban nem volt annyira megszokott, mint manapság. Már a BEK-győzelemmel végződő szezon elején biztos volt, hogy egy évvel később távozik Liverpoolból,
az eladási árát is ismerte a focivilág: 500.000 font.
Harry Kane-ért ennek kb. a 200-szorosát fizette ki a Bayern München idén. Az árváltozásokat, az arrafelé csekély inflációt alapul véve
nagyjából 30-40-szeresét éri ma Kane, mint érte Keegan 1977-ben.
Ennyit változtak a focisták értékei, fizetései majdnem fél évszázad alatt, de ezek összehasonlítása csak játék a számokkal, messzemenő következtetést levonni belőlük nem lehet.
Ahogy az akkori focit sem lehet összehasonlítani a maival, de a mondás örök:
mindig az adott időben, adott körülmények között kell a legjobbnak lenni."
Ami biztos, ezt a félmillió fontot szinte senki nem akarta kifizetni Keeganért 1977-ben. A Bayern München (mely a Liverpool győzelme előtti három szezonban elhódította BEK-serleget) nevetségesnek tartotta ezt az árat, a döntőben legyőzött Borussia Mönchengladbach sem volt hajlandó kifizetni, és a '70-es években a kontinens közvetlen élvonalától kissé hátralépő olasz és spanyol élkluboknak sem ért ennyit Keegan.
A nagy terveket szövögető (nyugat)német Hamburger SV lett végül a befutó.
Az északi klubnak Dr. Peter Krohn személyében volt egy ambíciózus elnöke, aki a világ legjobb csapatává szerette volna tenni a HSV-t. Ez a terv nem légből kapott dolog volt, mert
abban az évben a csapat megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját,
ami a másodikszámú klubsorozatnak minősült. Viszont a bajnokságban csak a hatodik helyen végzett, vagyis volt hová javulni.
A terv zseniális volt, ám Krohn elkövetett egy óriási hibát: valahogy kiszivárgott Keegan fizetése.
Az évi 100.000 font „kiverte a biztosítékot" a hamburgi focistáknál.
Ráadásul a világuralomra törő Hamburg elnöke, megvált a KEK-et nyerő népszerű edzőtől, Kuno Klötzertől, és a helyére Rudi Gutendorf került. Ő később azt mondta a kezdeti időkről:
A játékosok bejöttek a szobámba, és azt mondták, nem kell nekünk ez az angol. Megnyertük nélküle a KEK-et, nincs szükségünk rá, és nem is szeretjük. Ha berakod a csapatba ezt a kis angol srácot, mi ellene fogunk játszani."
Világos beszéd, és ne feledjük, abban a csapatban olyan klasszisok szerepeltek, mint Manni Kaltz, Felix Magath, Peter Nogly, Rudi Kargus. A német sztárok be is váltották a fenyegetésüket, és erre így emlékszik az edző:
Én nagyon nagy csapatot akartam építeni, olyat, mint a Bayern München, és Keegannel ez lehetséges volt. Ma már biztos vagyok benne, hogy a játékosok szabotázst hajtottak végre ellenem. A szezon első meccsén 5-2-re kikaptunk, és láttam, hogy a játékosaim szándékosan veszítettek."
Keegant tehát nem fogadták el, de ő sem tett semmit azért, hogy közelebb kerüljön a „lázadókhoz". Erre beszédes bizonyíték egy apró kis eset, melynek semmik köze a focihoz, de jellemzi az angol mentalitását.
A feleségével egy boltban biztosítékot próbált venni, de a nagy mutogatás csak annyit ért, hogy az eladó mindenáron egy villásdugót akart rájuk sózni. A Keegan-házaspár erősködött, hogy "nein, nein", ezt az eladó Weihnachtsbaum-nak értette, és kihozott a raktárból egy karácsonyfát.
Emiatt a sztori miatt is gúnyolták társai "Der faulte englander"-nek (lusta angolnak),
mert az volt a véleményük a szigetországból érkezettekről (nemcsak a focistákról), hogy azok az anyanyelvükön kívül alapszinten sem hajlandóak elsajátítani annak az országnak a nyelvét, melyben hosszabb időt eltöltenek. A '70-es években még nem volt ez a világot elborító „angolnyelv-őrület", így teljesen természetes volt, hogy egy bolti eladó, egy pénztáros, vagy egy taxisofőr csak az anyanyelvét beszélte.
Ami a „lusta angol" hozzáállásánál is bosszantóbb volt, az a pályán nyújtott teljesítménye. Persze ilyen közegben nem volt könnyű neki.
Keegan a bajnokságot rosszul kezdte, a negyedik meccsén talált először az ellenfél kapujába, első 15 Bundesliga találkozóján két gólt szerzett.
Harry Kane ugyebár 10 után tart most 15-nél!
A Hamburg szenvedett Keegan-nel a bajnokságban, címvédőként még az ősszel kiesett a KEK-ből, az angol válogatott 1974 után az 1978-as vb-re sem jutott ki. És 1977 végén jött az igazi arculcsapás!
Keegannak az Európai Szuperkupában volt csapata, a Liverpool ellen kellett pályára lépnie, és a hamburgi 1-1 után (akkor ez még kétmeccses döntő volt)
Liverpoolban 6-0-ra ütötte ki volt csapata a jelenlegit.
A liverpooli szurkolók gúnyosan azt énekelték neki:
Mindannyian egyetértünk: Dalglish jobb, mint Keegan!"
Három góllal zárta az őszt, a téli felkészülési meccsek egyikén megütött egy lübecki játékost, ezért kiállították, és a pénzbüntetésen kívül még eltiltást is kapott.
A tavasz ugyanolyan lidércnyomásos volt Keegannek, mint az ősz, a bajnokság végén
a Hamburg 10. lett, ő hat bajnoki góllal zárta első ottani szezonját.
A vb-n csak szakkommentátorként ténykedhetett a Nottingham Forest edzőjével, Brian Clough-fal. Ő megkérdezte, hogy nincs-e kedve csatlakozni csapatához, de Keegan nemet mondott.
Azért tért vissza Hamburgba, mert Krohn helyét egy fiatalember vette át, aki nemrég még a világ egyik legjobb focistája volt: Günter Netzer. Ő új edzőt is hozott, Branco Zebecet, és
a kőkemény „jugo" pillanatak alatt rendet tett az öltözőben,
és tudatosította Magathékkal, hogy itt a jövőben az ő szava fog dönteni, és nem a focistáké.
A Hamburg az 1978-79-es bajnokságban története során először lett bajnok a Bundesligában. Teljesítményének elismeréseként
Kevin Keegan mind 1978-ban, mind 1979-ben elnyerte az Aranylabdát.
A „Lusta angolból" „Mágikus egér" lett Hamburgban. Második szezonjában 17 gólt szerzett a Bundesligában, ez az adat annak ismeretében igen szép, hogy idén májusban 16 találatos gólkirály(oka)t ünnepelhetett a német elsőosztály.
1979 nyarán lejárt a szerződése Hamburgnál, és szerződtetni akarta a Real, a Juventus, míg az európai focival akkor ismerkedő Amerikából
a Washington 250.000 fontot kínált négyhónapos szereplésért.
Netzer erre hajlott volna, ám ebben az esetben csak a tavasszal játszhatott volna a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Az üzlet nem jött létre. Az amerikai főváros csapata így kénytelen volt „beérni" Johan Cruyffal, míg Keegan a Hamburggal is BEK-et szeretett volna nyerni.
Erre minden esélye megvolt, mert az őt (parancsra, vagy saját jól felfogott érdekükből) elfogadó német sztárok sora Ditmar Jakobs-szal és Horst Hrubesch-el bővült. Nagyszerűen menetelt is csapat, az elődöntő első meccsén ugyan 2-0-ra kikapott Madridban a Real-tól, de a visszavágón elképesztő parádét produkálva
5-1-re gázolta el a spanyol csapatot.
Vicente del Bosque-t, a Real későbbi edzőjét a hajrában kiállították, mert megütötte Keegant.
A Hamburg a döntőben – a sors fura játéka! – kikapott 1-0-ra Brian Clough Nottingham Forestjétől.
Kevin Keegan három évet töltött a Bundesligában, az utolsó szezonjában annyira népszerű volt, hogy
még egy kislemezen is énekelt.
A Head Over Heels In Love című dalt az akkor csúcson lévő Smokie főnöke, Chris Norman írta, és 220.000 példányban kelt el Németországban, míg Angliában a slágerlista 29. helyéig kúszott fel.
Keegan 90 bajnoki találkozón lépett pályára a Bundesligában, ezeken 32 gólt szerzett. Nem rossz statisztikai mutató, bár
ha Harry Kane idén nem sérül meg, akkor valószínűleg ennél bemutatkozó idényében többet szerez,
de – mint már szóba került – semmilyen téren nem hasonlítható össze a mostani foci a '70-es évek végén, a '80-as évek elején tapasztaltakkal. Ahogy a játékosok sztárolása sem. Amikor 1980 nyarán Lawrie McMenemy, a Southampton akkori főnöke azzal hívott össze sajtótájékoztatót, hogy
„bemutat valakit, aki nagy szerepet játszik a klub jövőjében",
akkor a meghívottak azt hitték, hogy egy építésszel találkoznak, aki új stadiont tervez. Ehelyett megjelent előttük a kétszeres aranylabdás, BEK-győztes, slágert éneklő foci-sztár, akiről kiderült, hogy a BEK-döntős Hamburgtól a Southamptonba igazol. Ezzel gyakorlatilag 29 évesen elvette magától az esélyt, hogy további sikereket érjen el.
Kevin Keegan 63-szor szerepelt az angol válogatottban, de mindössze egy mérkőzésen,
összesen 26 percet játszhatott világbajnokságon:
1982-ben Spanyolország ellen a 64. percben érkezett csereként, Toni Woodcock helyére. Ez a legjobb 12 között volt, és azon a mérkőzésen dőlt el, hogy Anglia nem jut az elődöntőbe.
Mert a háromfős csoportból Németország került oda.
Horst Hrubesch-sel, Manni Kaltzcal, Felix Magathtal.
A Hamburger SV pedig Keegan távozása után három évvel, 1983-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, Felix Magath döntőben szerzett góljával, és a fináléban a kezdőcsapat tagja volt a „Mágikus egér" egykori társai közül Magathon kívül Manni Kaltz, Ditmar Jakobs, Holger Hieronymus, Bernd Wehmeyer, Jürgen Milewski és Hrubesch Horst.