Villámrajtot vett a Paks, a tolnaiak ugyanis Szabó János nagyszerű indítása után a Lundot lebirkózó Könyves Norbert már a 2. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. A korábban Diósgyőrben is megforduló csatár a két csapat szezonbeli harmadik összecsapásán is bevette a piros-fehérek kapuját.
Ezt követően szinte rögtön átvette a játék irányítását a DVTK, és nem is kellett sokat várni az egyenlítésre. A 19. percben Pozeg Vancas legurítása után a saját nevelésű Jurek Gábor sebészi pontossággal lőtte ki 18 méterről a jobb alsó sarkot (1-1).
A fiatal csatár a 34. percben akár duplázhatott is volna, ha kicsivel ügyesebben veszi át a labdát szlovén csapattársa kiugratása után, így azonban kissé kisodródott helyzetből leadott lövését Simon kispárgázta.
Kicsit váratlan volt, hogy a második félidőre leült a meccs,
az első félórában jószerével még csak egy kisebb helyzetet sem tudtak kilakítani a csapatok.
A két edző próbálta is frissíteni a támadójátékot, a hazaiaknál érkezett az előző két diósgyőri bajnokin eredményes Edomwonyi és Acolatse, míg a vendégeknél a hosszú kihagyás után visszatérő Silye Erik és a korábbi gólkirály, Böde Dániel állt be.
15 ![]() |
29 ![]() |
50 ![]() |
96 ![]() |
![Football Pálya](/assets/images/football-pitch.png)
A 72. percben aztán megtört a jég a percekkel korábban beálló Pernambuco passzát a vele egy időben pályára lépő Klimovics fejelt hat méterről a paksi kapu jobb oldalába, azaz fordított a hazai csapat (2-1).
Bognár György Hahn János személyében még egy korábbi gólkirályt pályára küldött, és meg is élénkült a paksi támadójáték, hirtelen ismét jó lett a meccs. A Paks mindent megtett az egyenlítésért, a ráadásban Böde Dániel egy védőn megpattanó lövése volt a legnagyobb vendég esély, de végül nem jött össze az egyenlítés, így a remek formában lévő, legutóbbi négy meccsén 10 pontot gyűjtő DVTK megnyerte a rangadót, és fellépett a tabella negyedik helyére.
Eredmény, NB I, 25. forduló:
DVTK - Paks FC 2-1 (1-1)
Diósgyőr, DVTK Aréna, v.: Erdős J.
gól: Jurek 18., Klimovics 72., ill. Könyves 2.
Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |
Kapcsolódó cikk:
Mindent egy helyen az Eb-ről
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17406857_auto_resized.jpg)
Alig takarja valami a TV2 plasztikafüggő sztárjának hatalmas melleit - kép
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17406959_auto_resized.jpg)
Ezek a baloldali hollywoodi sztárok hergeltek Trump ellen
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17407156_auto_resized.jpg)
A Jóbarátok sztárját megvádolta Jennifer Aniston
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17406462_auto_resized.jpg)
Érik az újabb botrány: A Coca-Cola elismerte, hogy az idehaza forgalmazott Fantában fele annyi narancs van, mint a külföldön kaphatóban
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17403412_auto_resized.jpg)
Kiverte a biztosítékot Sarolta hercegnő beszólása, szülei is belepirultak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17408307_auto_resized.jpg)
Ki az a J. D. Vance, akit Trump az alelnökjelöltjévé választott?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17405688_auto_resized.jpg)
Harry Kane és az angol válogatott bukásán röhög a világ a foci-Eb után - itt vannak a legjobb mémek!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17407199_auto_resized.jpg)
Friss Eb-győztes középpályást szerződtet a Manchester City – sajtóhír
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17406555_auto_resized.jpg)
Kiderült mit csinált a rendőr, aki már a merénylet előtt tudott a fegyveresről
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17404318_auto_resized.jpg)
Ő az elmúlt tíz év legszebb magyar szépségkirálynője az Origo olvasói szerint
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17407933_auto_resized.jpg)
Paudits Béla: miért nyomorogva halt meg a korábbi nagy sztár?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17407431_auto_resized.jpg)