Vágólapra másolva!
Kórházba került a Videoton korábbi legendás focistája, Szabó József. Az 1985-ös UEFA-kupa döntős gárda csatáraként megannyi örömöt szerzett a szurkolóknak, akik most aggódnak kedvencükért.

Meg kellett műteni Szabó Józsefet

A 68 esztendős korábbi kiváló csatár a múlt héten bélfájdalmakra panaszkodott, emiatt Székesfehérváron kórházba szállították. 

Szabó Jószef, Videoton
Szabó Jószef kórházba került
Fotó: Dömötör Csaba

Ott haladéktalanul megműtötték, majd a sebészi beavatkozást követően egy rövid időre mélyaltatásban tartották

 - írja a Bors.

Jelenleg az intenzív osztályon kezelik, a lap információi szerint 

állapota pillanatnyilag nem ad okot aggodalomra.

Tagja volt az UEFA-kupa döntős csapatnak 

Szabó a Dorog együttesében mutatkozott be az NB I-ben, 1977-től a Videoton csatáraként bizonyított, Fehérváron 236 bajnokin 111 gólt szerzett, két bajnoki bronzérem kiharcolásában volt főszereplő, egy magyar kupadöntőben szerepelt. Az 1983-1984-s NB I gólkirálya 19 találattal. Legnagyobb sikere az 1984-1985-ös UEFA-kupa döntő, melyben a Real Madrid szerezte meg a trófeát úgy, hogy a spanyolok 3-0-s székesfehérvári győzelmét követő visszavágón a Bernabéu-stadionban a néhai 

Májer Lajos góljával 1-0-ra nyert Kovács Ferenc edző tizenegye. Szabó a 12 mérkőzésből csak a döntő székesfehérvári összecsapását hagyta ki.

E sorozatban hét gólt lőtt: egyet a Dukla Prahának, kettőt Párizsban a PSG-nek és mesternégyest a Partizan Beogradnak. 

A Manchester United elleni, tizenegyesekkel kiharcolt győztes visszavágón értékesített egy büntetőt, az UEFA Kupa akkori kiírásának gólkirálya volt.

1985 végén Görögországba szerződött az Iraklisz Szaloniki csapatához, de megsérült és így idő előtt visszatért, először a Videotonhoz, majd az 1987-1988-as idényre a Dorog csapatához. 1988 és 1995 között Ausztriában játszott alsóbb osztályú csapatokban. 1988 és 1991 között az ASK Bruck, 1992-ben az Oggau, 1992 és 1995 között az USC Krumbach játékosa volt.

1984-től középfokú sportvezetői és edzői végzettséget szerzett. Edzőként a Videoton és a Gázszer FC csapatainál dolgozott, előbb az utánpótlás nevelése terén, majd a felnőtt csapatnál. 1998-tól vezetőedzőként dolgozott a Videotonnál, 1999-től a Gázszer pályaedzője volt.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!