"Volt, amikor tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak.
Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, sokkal jobb lenne meghalni, mint élni
- ezzel a drámai felütéssel indul a norvég Marius Hulsrøj története.
A helyszín Dél-Norvégia, a fővárostól nem messze fekvő Fredrikstad városa. Itt él egy szobában a 28 éves Marius Hulsrøj. Minden reggele ugyanaz. Pirítós, üdítő, kávé, majd üldögélés a számítógép előtt, legtöbbször játszik a gépen.
Így megy ez minden reggel, napról-napra, hétről-hétre. És itt idézi fel életének legsötétebb napjait.
Marius Hulsrøj 1995-ben nyitott gerinccel született meg. "Anyám később azt mesélte, hogy egy hatalmas lyuk volt a hátamon.
Nem voltam még egynapos sem, 16 órája éltem, amikor azonnali műtétet kellett rajtam végrehajtani. Ha nem csinálják meg, már ott és akkor meghalok.
Onnantól fogva jöttek a komplikációk és az újabb kezelések. Életem során eddig 25 műtétet hajtottak rajtam végre."
Marius Hulsrøj gyermekkora a borzalmak jegyében telt el. Már az óvodában és az iskolában is rengeteget zaklatták, csúfolták.
Vagy azért csúfoltak, mert csúnyán beszélek, vagy azért, mert furcsán járok - kegyetlen volt mindezt átélni
- mondja. Azt is hozzáteszi, hogy a sok bántás miatt egyáltalán nem akart iskolába menni. Aztán a kerekesszék segített rajta. Hosszú évek óta csak ezzel az eszközzel tud közlekedni.
"Alig vártam, hogy felnőtt legyek. Úgy éreztem, hogy ekkor már saját magam dönthetem el, hogy mit akarok. 18 éves lettem és elkezdtem inni. Majdnem 9 éven át minden nap ittam és minden nap részeg voltam.
Többször az is előfordult, hogy eszméletlenre ittam magam. Utólag persze nagyon sajnálom mindezt, de nem tudtam, mi a kiút az én teljesen kilátástalan életemből.
Anyámmal mindig őszinte voltam. Neki sokszor mondtam el azt, hogy nem akarok élni. Sokszor úgy voltam vele, a legjobb lenne, ha halálra ihatnám magam. Aztán 2023. május 16-án valami megváltozott bennem. Akkor letettem a poharat. Azóta nem ittam alkoholt. Egy kortyot sem."
Két-három másodpercig csend ül a szobára. "Az én életem nem volt könnyű. És most sem az" - folytatja. "Ám mindig volt valami, ami életben tartott, amibe bele tudtam kapaszkodni. Egy egy focicsapat. A városé. A most a norvég első osztályban játszó Fredrikstad csapata. Ha mondhatok ilyet, ez a csapat tartotta bennem a lelket. Az életet.
Foci vagy halál? Én az előbbit választottam.
Nekem az FFK mindent jelent."
Marius Hulsrøj bármilyen állapotban is volt, az FFK hazai meccsein mindig ott volt a lelátón. "Ha foci volt, nem számított az ital. 2009 óta a csapat minden hazai meccsén jelen voltam."
2012 őszén a csapat kiesett az első osztályból.
Senki sem gondolta volna, hogy 11 évet kell várni a feljutásra.
2023 októberében jött el újra a csodálatos pillanat. Az FFK Bergenben az Åsane csapata ellen biztosította be a feljutást a legjobbak közé. Marius Hulsrøj ekkor otthon ült, s nem hitte el, ami történt. Úgy volt vele, hogy az ő életében már soha többet nem lesz első osztályú a kedvenc csapata.
"Nekem ez a csapat a megváltásom.
Nekik köszönhetem azt, hogy élek, hogy életben maradtam. Amikor kimegyek a stadionba, mindig megnyugszom, mindig önmagam lehetek. A foci a szerelem, a szenvedély, az élet.
A feljutás óta az FFK álomszerűen szerepel. Jelen pillanatban a negyedik helyen állnak, csak egyszer kaptak ki. Május elsején hazai pályán győzték le 1-0-ra a norvég foci ikonikus csapatát, a Rosenborgot. De nyertek már idegenben, Bergenben, egyetlen vereségüket a Bodø/Glimt ellen szenvedték el.
"Furcsa lesz, amit mondok, de nem az érdekel, hogy nyerünk-e vagy sem. Hanem az, hogy mindig ott lehessek a stadionban. Hogy örömömet lelhessem az életben."