Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi a labdarúgó-Európa-bajnokság árnyékában, magyar idő szerint egy júliusi éjszakán búcsúzik el a világversenyektől az argentin fociválogatottban. Árnyékában, ugyanis a dél-amerikai kontinenstorna megrendezésétől hiába várnak rekordnézettséget, a vele egyszerre futó Eb-t bizonyosan többen követik majd. Milyen esélyekkel vág neki a tornának az örök favorit Brazília és Argentína? Tényleg a 28 hónapja veretlen Kolumbiát kell legyőznie annak, aki el akarja hódítani a trófeát? A házigazda Egyesült Államok vagy a szupersztárokkal felálló Uruguay mindenkit meglephet? A következő szűk egy hónapban ezekre is figyelhetünk, magyar idő szerint pénteken hajnalban ugyanis kezdődik a Copa América 48. kiírása!

Ha meg szeretnénk határozni, hogy a Copa América milyen gyakorisággal és hány csapattal kerül megrendezésre, nehéz dolgunk lenne. A létszám volt már 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10, 12 és 16 csapat is; a gyakoriság pedig évente, kétévente, háromévente és négyévente – mindez ráadásul nem valamilyen sorrendben, hanem lényegében össze-vissza. Idén negyedik alkalommal fordul elő, hogy az Európa-bajnoksággal azonos évben rendezik meg Dél-Amerika kontinensviadalát, de az első kettő során (2004-ben és 2016-ban) volt néhány hét elcsúszás, hogy az érdeklődők mindkét tornából bőven tudjanak szemezgetni. 2021-ben és idén nyáron azonban nem ez a helyzet: lényegében egyszerre van a két viadal kezdése, és a döntőre éppen ugyanazon a napon kerül sor.

Copa América, Lionel Messi, argentin válogatott, trófea
A Lionel Messi (10) vezette argentin válogatott lett a 2021-es Copa América győztese, így a későbbi világbajnok címvédőként várja az idei tornát
Fotó: CARL DE SOUZA / AFP

Az idei Copa Américának 2016 után másodjára az Egyesült Államok ad otthont június 20. és július 14. között. Ez pedig még érdekesebb lehet a 2021-eshez képest abból a szempontból, hogy míg három éve csupán a dél-amerikai régióba (CONMEBOL) tartozó 10 csapat vett részt a tornán, addig most mellettük hat további válogatott lesz ott az észak- és közép-amerikai (CONCACAF-)zónából. Utóbbi hat együttes (megnevezve az Egyesült Államok, Mexikó, Jamaica, Panama, Kanada és Costa Rica) a térség Nemzetek Ligájának legutóbbi szezonjából kvalifikálta magát. Lássuk, milyen csoportokat sorsoltak ki, és az egyes kvartettekben ki, milyen előjelekkel indul!

A 2024-es Copa América csoportbeosztása

  • A csoport: Argentína, Chile, Kanada, Peru
  • B csoport: Ecuador, Jamaica, Mexikó, Venezuela
  • C csoport: Bolívia, Egyesült Államok, Panama, Uruguay
  • D csoport: Brazília, Costa Rica, Kolumbia, Paraguay

A csoportokból az első két-két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, az egyenes kieséses szakaszba. Az Argentína–Kanada nyitómérkőzést magyar idő szerint június 21-én hajnali 2 órától az atlantai Mercedes-Benz Stadionban, a finálét pedig magyar idő szerint július 15-én hajnali 2 órától a miami Hard Rock Stadionban (Lionel Messi csapatának, az Inter Miaminak a városában) rendezik meg.

A csoport: Lionel Messi utolsó tornája jön az argentin válogatottban?

2021 nyaráig Lionel Messi semmit nem nyert a felnőtt válogatottal, azóta viszont Argentína a Copa Américán és a világbajnokságon is aranyérmes lett. Három évvel ezelőtt veretlenül, a házigazda és legnagyobb rivális brazilok ellen megnyert döntővel ért fel a csúcsra az azóta már nyolcszoros aranylabdás focista, aki most címvédésre készül – elképzelhető, hogy az utolsó világversenyén az argentinokkal. Arról ugyanis továbbra sincsen hivatalos bejelentés, hogy ott lesz-e a 2026-os világbajnokságon. A két év múlva esedékes vb-n már 39 éves játékos ezzel kapcsolatban korábban így nyilatkozott:
„Tudva, hogy hány éves leszek, nehéznek tűnik számomra, de meglátjuk, hogyan érzem magam fizikailag.”

Lionel Messi
Lionel Messi búcsútornája jön az argentin válogatott színeiben?
Fotó: ERNESTO BENAVIDES / AFP

Az viszont már most biztos, hogy Messi nem kerül be túlkorosként Javier Mascherano párizsi olimpiára készülő keretébe, azaz csak a Copára kell koncentrálnia a nyáron. Lionel Messiről szinte havonta változó hírek érkeznek, hogy az idei Copa América után búcsúzik-e a válogatottól vagy sem, a legutóbbi interjújában sem mondott konkrét időpontot a visszavonulásával kapcsolatban, csak rébuszokat. Akárhogy is lesz, az Inter Miami focistája biztosan sikeres tornát akar zárni az argentin nemzeti együttessel. 

A címvédő a 2021-es elsőségével már 15-ször nyerte meg a kontinensviadalt, ezzel a sorozat történetében a legeredményesebb csapattá vált, Uruguay-jal holtversenyben. A két válogatott közül egyértelműen Argentína várja esélyesebbként az egyesült államokbeli tornát, még ha a két csapat novemberi, vb-selejtezős összecsapását az uruguayiak nyerték is meg. Lionel Scaloni szövetségi kapitány együttesében hemzsegnek a katari világbajnokok és az európai topligában játszó játékosok, és az összeszokottság abban is jól látszik, hogy 

a franciák ellen megnyert vb-döntő óta az imént említett Uruguay elleni 2-0-s vereséget leszámítva mind a 13 meccsét megnyerte Argentína, közülük 11-en ráadásul gólt sem kapott, és a másik kettőn is csak egyet-egyet!

Az argentinok az egyedüliként újonc Kanada ellen kezdenek, majd Chile és Peru következik, és ugyan a chileiek többször lepték már meg Messiéket az elmúlt évek Copa Américáin, nem igazán lehet kérdés, hogy a csoport második pozíciójáért lesz inkább harc az A jelű négyesben. Argentína pedig ebben az esetben várhatja, ki lesz a B csoport második helyezettje, akivel megmérkőzhet július elején, a texasi negyeddöntőben.

B csoport: a leggyengébb négyesben lehet a legnagyobb csata a továbbjutásért

Ha van csoport, ahol nehéz megjósolni a két továbbjutót, az biztosan a B jelű. A legutóbbi világbajnokságon hosszú idő után a csoportkörben ragadt Mexikó a tavalyi Arany-kupa megnyerése miatt került az első kalapba, ám a Honduras ellen megnyert Nemzetek Ligája-büntetőpárbajnak köszönheti, hogy egyáltalán meghívták a most induló tornára. Később az NL-döntőt elveszítette Jaime Lozano együttese, amely az elmúlt hetekben Uruguay és Brazília ellen is vereséggel hangolt. 

Mexikó már ötször is volt érmes Copa Américán, de a legutóbbi három szereplése közül kétszer a csoportkör, egyszer pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást, 

ráadásul csupán a keret két játékosa (Johan Vásquez és Edson Álvarez) játszik európai topligában, ami szintén nem volt megszokott az elmúlt években.

Santiago Gimenez, Edson Álvarez, mexikói válogatott, Mexikó
Edson Álvarez (4) és Santiago Giménez a mexikói válogatott két legértékesebb játékosa
Fotó: Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Egy erősebb kvartettben tehát a továbbjutásra sem lenne nagy esélye Mexikónak, de így bőven odaérhet a legjobb nyolc közé. Ecuador, Jamaica és Venezuela közül legalábbis egyik sem mondható nála nagyobb favoritnak erre. 

Jamaica eddig kétszer szerepelt Copa Américán, mindkétszer szerzett gól és pont nélkül búcsúzott, 

és az izlandi Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány érkezése óta sem igazán tűnik veszélyesnek a karibi együttes. Venezuela és a legutóbbi vb-n csoportkörös Ecuador pedig ugyan a dél-amerikai világbajnoki selejtezőcsoportban jelenleg Brazília előtt áll, ez mégsem feltétlenül őket dicséri. A világranglista alapján tehát Mexikó és Ecuador számít esélyesnek a negyeddöntőbe jutásra, de egy közhellyel élve ebben a négyesben tényleg bármi megtörténhet. A csoportelső pedig minden bizonnyal a Chile, Kanada, Peru trió egyikével csap majd össze az elődöntőbe jutásért, szóval egy meglepetéscsapat szinte bizonyosan lesz a legjobb négy között, ahová Argentína kis túlzással begyalogolhat.

C csoport: az Egyesült Államok az első Copa-érméért küzd, de Uruguay a négyes favoritja

A katari vb-nyolcaddöntő után távozó, ám nem sokkal később a kispadra visszaülő Gregg Berhalter együttese, az Egyesült Államok negyedik alkalommal vehet részt a Copa Américán. Legutóbb 2016-ban, szintén házigazdaként 4. lett a csapat, előtte pedig szintén egy 4. hely volt a legjobbja a csapatnak.

2021-ben is egy napon volt az Eb és a Copa döntője, akkor előbbit 64, utóbbit mintegy 36 millió ember figyelte. Szinte biztos, hogy idén mindkét szám emelkedik, 

utóbbihoz pedig nem feltétlenül szükséges az Egyesült Államok döntős szereplése, vagy egy Argentína–Brazília finálé. Az biztosan elég, ha a házigazda vagy Argentína bejut, ugyanis előbbi esetben a hazai kedvencek, utóbbi esetben pedig Messi miatt tulajdonképpen garantált a nézőcsúcs – nem csupán a televízió-képernyők előtt, de a miami stadionban is.

Christian Pulisic
A Milanban légióskodó Christian Pulisic vezérletével az amerikai válogatott az első Copa-érméért küzd
Fotó: Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Az USA döntős szereplése azonban annak ellenére nagy szenzáció lenne, hogy a hazai pálya mellettük szól, és hogy a katari vb-búcsú óta tétmeccsen nem kapott ki a válogatott. A Copa-hangolódás tudniillik nem alakult a legjobban Kolumbia (vereség) és Brazília (döntetlen) ellen sem, így Christian Pulisicéknak a csoportból való továbbjutás elvárás lehet, onnan viszont minden bónusznak tűnik.

Az amerikai együttesnek a csoportban Argentínára, Spanyolországra és Brazíliára kell figyelnie – ám csak az ellenfél kispadját illetően, ugyanis Uruguay-nak argentin, Panamának spanyol, Bolíviának pedig brazil a szövetségi kapitánya. Az USA legnagyobb kihívójának egyértelműen Uruguay tűnik, amelyről ugyan eleinte olyan hírek is érkeztek, hogy amatőr focistát is tesz a keretbe, Marcelo Bielsa végül ezt mellőzte, és a lehető legerősebb csapatot vitte az Egyesült Államokba. Edinson Cavani már visszavonult, de José María Giménez, Ronald Araújo, Rodrigo Bentancur, Federico Valverde, Luis Suárez és Darwin Núñez is ott vannak a keretben a világ legjobbjai közül – csak hogy minden posztról megemlítsünk két-két mezőnyjátékost. Uruguay a 2011-es győzelme óta nem tudott Copa América-elődöntőbe jutni, de talán azóta nem is volt ilyen erős csapatuk.

Uruguay, válogatott, fociválogatott
Uruguay a C csoport nagy esélyese a Copa Américán
Fotó: JUAN MABROMATA / AFP

Bolívia egyértelműen sötét ló a C csoportban, Dél-Amerika jellemzően leggyengébb válogatottja az elmúlt három tornához hasonlóan most is könnyedén pont nélkül zárhat. Panama pedig ugyan a tavalyi Arany-kupa elődöntőjében tizenegyesekkel legyőzte az akkor is házigazda Egyesült Államok válogatottját, azóta hasonló siker közelében sem járt, így még egy ilyen eredmény abszolút a bravúr kategóriába tartozna.

D csoport: Kolumbia veretlenségi sorozatát a brazil válogatott próbálhatja megszakítani – kétszer is?

Ha nem tudnánk az elmúlt évek eredménysorát, egyértelműen a 9-szeres győztes brazilokat mondhatnánk a D jelű négyes topfavoritjának. Ha tudjuk, akkor is abszolút az esélyesek közé lehet sorolni Dorival Júnior együttesét, hiszen Brazília a legutóbbi két Copa házigazdájaként 2019-ben meg is nyerte a tornát, 2021-ben pedig a finálét veszítette el az argentinok ellen. A katari világbajnokságon a Horvátország elleni negyeddöntős büntetőpárbaj volt a végállomás, azt követően pedig egy kis visszaesés mutatkozott, hiszen 

a 2026-os vb-selejtező első hat fordulójában csupán 7 pontot szerzett a csapat. 

Ám egy olyan válogatott, amely BL-győztes sztárokkal, és a topligás csapatuk legjobbjaival van tele, egyértelműen a végső győzelem fő esélyesének mondható.

Vinícius Júnior, brazil válogatott, fociválogatott
A brazil válogatottban jellemzően visszafogott Vinícius Júnior a Copa Américára is átmentené a Real Madridban mutatott formáját
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

Ahogyan az is nehezen vitatható, hogy Kolumbia az egyértelmű esélyes még a továbbjutásra a csoportból. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy a másik két ellenfél, Costa Rica és Paraguay a torna leggyengébb együttesei közé tartozik (a forma és a világranglistás hely alapján is talán csak Jamaica és Bolívia sorolható mögéjük), hanem inkább az, amilyen formában a kolumbiaiak vannak. A 2001-es győztes válogatott az elmúlt 23 évben nem járt a Copa América fináléjában, de legutóbb, és a szintén egyesült államokbeli 2016-os tornán is bronzérmes lett. Ami pedig 2022 februárja óta történik, az annak ellenére elképesztő, hogy a katari világbajnokságon nem szerepelt a csapat.

Amíg tartott a magyar válogatott veretlensége, az Írország elleni meccs előtt kizárólag Kolumbia állt Marco Rossi legénységének 14-es sorozata előtt. Ám a dél-amerikaiak nem kevéssel állnak a lista élén, hiszen immáron 23(!) mérkőzés óta, 28 hónapja nem találtak legyőzőre. Az argentin nemzetiségű 

Néstor Lorenzo szövetségi kapitány 2022 nyarán vette át a kolumbiai csapatot, az ő irányításával 15-5-0 a kolumbiai válogatott mérlege. Ezen időszakban többek között Németországot, Spanyolországot, az Egyesült Államokat és Japánt is legyőzte a csapat, 

a mostani csoportellenfelei közül pedig Brazília és Paraguay is kapitulált Kolumbia ellen. A válogatott sokszínűségét pedig jól mutatja, hogy a legutóbbi 15 gólját 12 különböző játékos szerezte.

Kolumbia, szurkolók, kolumbiai válogatott, fociválogatott, gólöröm
A kolumbiai focisták és szurkolók mostanában jellemző öröme – június elején például az Egyesült Államok ellen ötször is volt rá példa
Fotó: Getty Images via AFP/2024 Getty Images

A csoportkör utolsó fordulójáig ez a sorozat jó eséllyel kitart még, akkor viszont a brazilok következnek Kolumbia számára. Ekkorra minden bizonnyal már mindkét csapat továbbjut, és tudni fogja a C csoport végeredményét, azaz adott esetben számolgathat, hogy éppen kivel szeretne játszani a negyeddöntőben. Ám akárhogy is alakul, a Brazília–Kolumbia mérkőzést érdemes lesz követni. Legalábbis az elsőt, mert az előzetes erőviszonyok alapján alighanem az egyik elődöntőt is ez a két csapat vívja egymással. Hogy aztán annak a párharcnak a győztese ellen játssza Lionel Messi az utolsó válogatottbeli meccsét?

Egyelőre ne szaladjunk ennyire előre. Inkább élvezzük, hogy míg délutánonként és esténként Európa sztárjai, addig éjszakánként Dél-Amerika legjobb focistái szórakoztatnak minket a következő szűk egy hónapban.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!