Vágólapra másolva!
Szerdán este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott a házigazda német csapattól, így Marco Rossi együttese két mérkőzés után pont nélkül áll az Európa-bajnokságon. A sikertelen kezdés ellenére a mieinknek még van miben reménykedniük, de ehhez olyan csodára lenne szükségük, ami az olasz mester kapitánykodása alatt eddig csak egyszer történt meg.

Nehezen csillapodó indulatok

Nehezen nyugodtak meg a kedélyek a szerda esti, németek elleni Eb-mérkőzést követően. A meccs sokáig emlékezetes marad - kinek így, kinek úgy. 

A holland bíró, Danny Makkelie teljesítményét nehezen feledjük el
Fotó: AFP 

A magyarok leginkább a holland bíró, Danny Makkelie borzalmas teljesítményéről beszéltek, de a németek is sokat foglalkoztak a magyarokkal és a bíróval is. A meccs után, az intejúzónában Niclas Füllkrug csodás performansza, amikor a német játékos a zsebéből előhúzott telefonján mutogatta, miért vezette jól a meccset a holland bíró, arra utalt, hogy a német csapat is tisztában volt azzal, milyen sokat köszönhetnek a játékvezetőnek.

Sokkal jobb a hangulat a táborban

Az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott táborában csütörtökön sokkal jobb volt a hangulat, ami annak is köszönhető, hogy a csapat a házigazda ellen sokkal jobban játszott, mint a nyitómeccsen Svájccal szemben. Bár a magyar csapat teljesítménye tényleg sokkal jobb volt, ez nem eredményezett győzelmet. 

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
Marco Rossi és Nagy Ádám a németek elleni meccsen
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A két meccs utáni 0 pont és az 1-5-ös gólkülönbség akár a kilátástalanság érzését is elhozhatná, de erről szó sincs, hiszen az Eb-n a 6 csoport első és második helyezettje mellett a négy legjobb harmadik is továbbjut a nyolcaddöntőbe. Erre pedig még minden esélye megvan Magyarországnak, igaz, a csapat piszok nehéz feladat előtt áll. És a csütörtöki sajtótájékoztatón Nagy Ádám szavai újra arra utaltak, lelkileg mennyire nehéz dolguk van a játékosoknak.

Következzen egy kis matekóra!

Nézzük akkor a tényeket! A magyar csapat jelenleg az A-csoport 4. helyén áll 0 ponttal, 1-5-ös gólkülönbséggel. A harmadik helyezett Skócia 1 pontos (2-6), a második a 4 pontos Svájc, az első pedig a már nyolcaddöntős Németország (6 pont).

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
A magyar válogatott remekül futballozott a német csapat ellen
Fotó: AFP/Lluis Gene

Az Európa-bajnokságon a 24 csapatból 16 továbbjut, ez pedig úgy jön össze, hogy a hat csoport első két helyezettje mellé bejön a négy legjobb csoportharmadik. 

Csak emlékeztetőül írjuk, hogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságot úgy nyerte meg a portugál válogatott, hogy nem nyert meccset a csoportjában, csak három döntetlent tudott összekaparni, így végül három ponttal, nullás gólkülönbséggel jutott tovább. 

Ez a harmadik 24 csapatos Európa-bajnokság, így az ezt megelőző két tornáról vannak adatok, ez alapján három ponttal még tovább lehet jutni, ehhez pedig győznünk kell majd az utolsó körben a skótok ellen.

A 2016-os Európa-bajnokság legjobb csoportharmadikjai:

  • Szlovákia 4 pont/0-s gólkülönbség
  • Észak-Írország 3 pont/0-s gólkülönbség
  • Írország 4 pont/-2-es gólkülönbség
  • Portugália 3 pont/0-s gólkülönbség 

2016-ban a szlovákok és az írek is négy ponttal jutottak tovább, míg a portugálok és az északírek hárommal, és mindkét csapatnak nullás volt a gólkülönbsége. A törökök és az albánok mínusz 2-es gólkülönbséggel estek ki.

A 2021-es Európa-bajnokság legjobb csoportharmadikjai

  • Svájc 4 pont/-1-es gólkülönbség
  • Ukrajna 3 pont/-1-es gólkülönbség
  • Csehország 4 pont/+1-es gólkülönbség
  • Portugália 4 pont/+1-es gólkülönbség 

2021-ben a portugálok, a csehek és a svájciak négy ponttal mentek tovább a csoportharmadikok közül, míg az ukránok három ponttal mínusz 1-es gólkülönbséggel léptek tovább. A finnek és a szlovákok három ponttal mínusz 2-es, illetve mínusz 5-ös gólkülönbséggel estek ki.

Az elmúlt évek számai alapján tehát legjobb esetben három pontra és mínusz 1-es gólkülönbségre van szükségünk, ami akkor jöhet csak össze, ha az utolsó körben 3-0-ra nyerünk Skócia ellen.

A helyzetünket sajnos nehezíti, hogy az A csoportban vagyunk, azaz elsőként végez majd ez a csoport, így a többi csapatnak lesz lehetősége majd számolgatni.

Miért lenne nagy csoda a 3-0-s magyar győzelem?

Nem mellesleg a magyar válogatottnak olyan csodára lenne szüksége, amire eddig csak egyszer volt példa Marco Rossi hat éve tartó kapitánykodása alatt. 

Az olasz mester irányításával eddig 65 meccset játszott a magyar válogatott, ezekből 32 találkozót nyert meg. Azonban a skótok ellen nem elég egy szimpla győzelem, a továbbjutáshoz nagyobb gólkülönbségű győzelemre lenne szükség, ezért megnéztük, hogy az elmúlt években hány csapat ellen aratott legalább háromgólos győzelmet a nemzeti csapat. 

Annyit elárulunk, hogy a helyzet nem egyszerű. Marco Rossi hatéves regnálása alatt a magyar válogatott hatszor tudott nyerni legalább három vagy annál több góllal. A képet azonban árnyalja, hogy a hat meccsből kettő a világ leggyengébb csapata, San Marino ellen volt, összejött még egy háromgólos győzelem egy Andorra elleni vb-selejtezőn, de az sem a világ legacélosabb csapata, ahogy a jelenlegi világranglistán elfoglalt 162. helyezése is mutatja. Ezen kívül van még egy bolgárok elleni hazai Eb-selejtezős, háromgólos siker 2023 márciusából és ott van még az Eb előtt szintén 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzés Izrael ellen. 

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
Marco Rossi csapatának óriási bravúrra lenne szüksége
Fotó: AFP/Lluis Gene

Nem nagyképűségből, de azért a fentebb említett csapatok korántsem tartoznak a világelithez, márpedig Rossi csapata többnyire csak az ilyen válogatottakat tudta megszórni. 

  • 2024. június 8., Izrael 3-0 (barátságos mérkőzés)
  • 2023. március 27., Bulgária 3-0 (Eb-selejtező)
  • 2022. június 14., Anglia 0-4 (Nemzetek Ligája)
  • 2021. november 12., San Marino 4-0 (vb-selejtező)
  • 2021. március 31., Andorra 1-4 (vb-selejtező)
  • 2021. március 28., San Marino 0-3 (vb-selejtező)

Komoly csapat ellen gólzáporos győzelmet csak egyszer ért el a Rossi-féle magyar válogatott, mégpedig 2022. június 14-én, amikor a mieink 4-0-ra kiütötték Wolverhamptonban az angolokat a Nemzetek Ligájában.

775817318
Két éve Wolverhamptonban csodát tettek a magyarok
Fotó: AFP/Adrian Dennis

Azzal a győzelemmel történelmet írt a magyar csapat, ugyanis a legendás 6:3 óta először verte Angliában az angol válogatottat, ráadásul az angol csapat az elmúlt 94 év legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el Rossi csapatától. 

A két évvel ezelőtti wolverhamptoni bravúr is bizonyítja, hogy csodák valóban léteznek a futballban, csak nem túl gyakoriak. Most abba kell belekapaszkodnunk, hogy két évvel az angliai szenzáció után Marco Rossi csapata újra világszenzációt okozhat majd. 

Nagyképű skótok?

Mindeközben a skótok teljesen begőzöltek attól, hogy a svájci csapat ellen 1-1-es döntetlent értek el. A maguk szempontjából persze igazuk van, hiszen az Eb nyitómeccsén, Németország ellen valóban borzalmasan játszottak és kaptak ki 5-1-re. A Skócia-Svájc mérkőzésen azonban teljesen más arcát mutatta leendő ellenfelünk. 

Azzal pedig, hogy 1 pontot szereztek, egészen biztosan vérszemet kaptak, mert tudják, hogy egy esetleges győzelemmel és 4 ponttal szinte biztosan nyolcaddöntősök lennének.

A The Herald című újságban csütörtökön elképesztő hurráhangulat uralkodott. Minden cikkben dicsérték azt a csapatot, amelyet az első meccs után még temettek. A józanabb hangú szakértők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy Skócia 1954 óta hiába vár arra, hogy egy világverseny csoportküzdelmeiből továbblépjen. 

1986 FIFA World Cup - Thomas Berthold
A kék mezes skótok 1954 óta sosem jutottak tovább semmilyen csoportból 
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az elszalasztott lehetőségek között voltak egészen drámai történetek. 

Az 1978-as argentinai világbajnokságon a skótok hiába verték meg 3-2-re a későbbi ezüstérmes hollandokat,

az Irán elleni 1-1 és a Perutól elszenvedett 3-1-es vereség megpecsételte a sorsukat. Négy év múlva, 1982-ben a szovjetek ellen játszott 2-2-es döntetlen után estek ki - csakúgy, mint 1978-ban: pontazonossággal, de rosszabb gólkülönbséggel. 1986-ban már ezt sem érték el, mert akkor csoportutolsóként esett ki a Sir Alex Ferguson által irányított skót válogatott.

Ezzel együtt a skótok most tényleg azt érzik, hogy eljött számukra a soha nem látott lehetőség, a nagy csoda, azaz bejuthatnak a legjobb 16 közé. Ezt kellene vasárnap este Szoboszlai Dominikéknak megakadályozniuk.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!