Vágólapra másolva!
Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Szerencsejáték Zrt., Puskás Ferenc leszármazottainak társaságában. A nemzeti lottótársaság a foci-Eb-re egy különleges, sporttematikájú termékkel készült: a termékportfólióban egyedülálló sorsjegypárt vezetett be, Puskás Ferenc előtt tisztelegve. Az ünnepélyes sajtóesemény keretében bemutatott új, kaparós sorsjegypár két tagján a legendás magyar labdarúgó portréja és autogramja mellett a karrierje legfontosabb pillanatai is visszaköszönnek.

A budapesti Bozsik Arénában tartott sajtótájékoztatón Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke is megszólalt. Rajtuk kívül a Puskás, a musical kapcsán a rendező Szente Vajk és a szereplő Veréb Tamás is jelen volt, továbbá az eseményen Puskás Ferenc leszármazottai, valamint Bozsik Péter, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Puskáshoz hasonlóan az Aranycsapatban és Kispesten futballozó Bozsik József fia is részt vettek. Szente Vajk a sajtóesemény elején kiemelte, hogy Puskás Ferenc a mai napig milyen nagy hatással van a magyar futballra és egész Magyarországra, amely ösztönözte is a Jászai Mari-díjas rendezőt a Puskás, a musical létrehozásában.

Puskás, Puskás Ferenc, sorsjegy, Szerencsejáték Zrt.
Puskás Ferenccel kapcsolatos sorsjegyet bocsátott ki a Szerencsejáték Zrt.
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Puskás Ferenc ihlette a Szerencsejáték Zrt. legújabb termékét

Mager Andrea nagy megtiszteltetésnek ítélte, hogy Puskás Ferenc két unokája és két dédunokája is megjelent a rendezvényen. Az elnök-vezérigazgató az esemény lényegét hangsúlyozva elárulta, hogy 

a Szerencsejáték Zrt. 14 éve nem látott módon sport, pontosabban labdarúgás tematikájú sorsjegyet bocsát ki, méghozzá Puskás-sorsjegy néven, a leszármazottak beleegyezésének köszönhetően. 

Az árucikk két árkategóriában, 500 és 1000 forintért is kapható. Az ötszáz forintért beszerezhető kaparóssal 25 millió forintos főnyeremény mellett négy 1 milliós jutalom is elvihető, míg az ezer forintért értékesített sorsjegy két 50 millió forintos főnyereményt és tíz egymilliós jutalmat kínál a megannyi kisebb értékű nyeremény mellett. (További részletek a Szerencsejáték Zrt. oldalán.)

Európa-bajnokság, Szerencsejáték Zrt., sajtótájékoztató, Bozsik Aréna, sport tematikájú termék, Mager Andrea, Szöllősi György, Bozsik Péter, Szente Vajk, Veréb Tamás, Puskás Ferenc leszármazottai, 2024. 06. 13.
Mager Andrea (középen) és Puskás Ferenc leszármazottai
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az Európa-bajnokság kezdetének napján (pénteken) kibocsátásra kerülő kaparós sorsjegyet különleges grafikával és kivitelezési formával látták el, és Mager Andrea a reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben ez lesz a Szerencsejáték Zrt. kínálatának egyik legkeresettebb terméke, mert nem csupán a futball és a sorsjegyek szerelmesei fogják megvásárolni. Hangsúlyozta, hogy 

a társaság számára fontos volt, hogy az új termék méltó módon elevenítse meg a sportikon alakját, és azt az üzenetet közvetítse, hogy "a legenda bennünk él".

Európa-bajnokság, Szerencsejáték Zrt., sajtótájékoztató, Bozsik Aréna, sport tematikájú termék, Mager Andrea, Szöllősi György, Bozsik Péter, Szente Vajk, Veréb Tamás, Puskás Ferenc leszármazottai, 2024. 06. 13.
Szöllősi György, Bozsik Péter és Veréb Tamás (b-j) 
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az esemény zárásaként Veréb Tamás, Szöllősi György, Bozsik Péter és Szente Vajk kerekasztal-beszélgetését figyelhették a érdeklődők. Bozsik Péter elárulta, hogy Puskás Ferenc külföldre igazolása, illetve Bozsik József korai halála miatt kevés személyes emléke maradt Puskás pályafutásáról, de azok mind mélyen megmaradtak benne. Szöllősi György egy korábban megjelent, Puskásról szóló könyvét segítségül használva kiemelte, hogy a legendás focista maga is kedvelte a szerencsejátékokat, gyakran játszott is, de ilyen esetekben csak az otthon félretett összeget kockáztatta. Veréb Tamás pedig hangsúlyozta, hogy óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy Szente Vajk őt kérte fel az azóta sikeressé vált Puskás, a musical főszerepére, Puskás Ferenc alakjának megmintázására.

Európa-bajnokság, Szerencsejáték Zrt., sajtótájékoztató, Bozsik Aréna, sport tematikájú termék, Mager Andrea, Szöllősi György, Bozsik Péter, Szente Vajk, Veréb Tamás, Puskás Ferenc leszármazottai, 2024. 06. 13.
Péntektől kaphatóak a Puskás-sorsjegyek
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sajtóesemény legvégén pedig Mager Andrea Puskás Ferenc leszármazottainak társaságában lekaparta az első Puskás-sorsjegyet, amely tehát pénteken kerül forgalomba.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!