Vágólapra másolva!
Sven-Goran Erikssonnál még januárban diagnosztizálták a hasnyálmirigyrákot, akkor az orvosok azt mondták, hogy a legjobb esetben egy éve lehet hátra. A korábbi szövetségi kapitány most üzent talán utoljára a külvilágnak.

A Lazióval olasz bajnokságot nyert szakember így búcsúzik a világtól:

Jó életem volt. Azt hiszem, mindannyian félünk attól a naptól, amikor meghalunk, de az élet a halálról is szól. Meg kell tanulni elfogadni azt, amit ez jelent. Remélhetőleg a végén az emberek azt mondják majd, hogy igen, jó ember volt, de nem mindenki fogja ezt mondani. Remélem, úgy fognak emlékezni rám, mint egy pozitív srácra, aki megpróbált mindent megtenni, amit csak tudott. Ne sajnáljátok, mosolyogjatok. Köszönök mindent, edzőknek, játékosoknak, a közönségnek, fantasztikus volt. Vigyázzatok magatokra és vigyázzatok az életetekre. És éljétek meg azt. Viszlát.”

Inter Miami CF v Toronto FC: Round Of 32 - Leagues Cup 2024
David Beckham elismerően nyilatkozott a korábbi szövetségi kapitányról Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Korábbi játékosai szerették a szakembert

Betegsége óta Eriksson szinte minden idejét svédországi otthonában, Sunne-ban tölti, és újra közelebbi kapcsolatba került a családjával. Korábbi válogatott játékosa, David Beckham így nyilatkozott róla: 

„Az első naptól kezdve szerettem őt. Ahogyan védte a játékosokat... Hihetetlen, amit értem tett.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!