Vágólapra másolva!
Napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2009. augusztus 25-én harcolta ki a Debreceni VSC labdarúgócsapata azt, hogy ott legyen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Debrecen 2005, 2006 és 2007 után 2009-ben negyedszer nyerte meg az NB I küzdelmeit, így nyáron indulhatott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ott, a második fordulóban a svéd Kalmar FF, a harmadik körben pedig az észt Levadia Tallinn ellen jutott tovább Herczeg András vezetőedző csapata, amely így egy lépésre került a BL főtáblájától. A playoffban a bolgár Levszki Szófia volt az ellenfél, a párharc első mérkőzésén pedig a DVSC 2-1-re tudott nyerni idegenben. A hazai visszavágóra egy héttel később, 2009. augusztus 25-én került sor az akkori Puskás Ferenc Stadionban. Varga József és Rudolf Gergely bombagóljával aztán már az első félidő végén 2-0-ra vezetett a Debrecen, amely megőrizte ezt az előnyét, és 4-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, ezzel pedig kvalifikálta magát a BL 2009-2010-es kiírásának csoportkörébe.

Rudolf Gergely, DVSC, Debrecen, Levszki Szófia, Bajnokok Ligája, BL, 2009
Rudolf Gergely csodagólja volt a kegyelemdöfés: a Debrecen 15 éve ezen a napon BL-főtáblára jutott
Fotó: Ránki Dániel - Origo

Csak a Fradi volt képes a Debrecen mellett BL-csoportkörös szereplésre

A 32 csapatos csoportkörben aztán a pontszerzés már nem sikerült a Lokinak, amely a francia Lyontól, az angol Liverpooltól és az olasz Fiorentinától is oda-vissza kikapott. Igaz, a Liverpool mindkét meccsen egy-egy gólt tudott csupán lőni Vukasin Polekszics kapujába, a Fiorentina ellen pedig Budapesten három, Firenzében két találatot szerzett a Debrecen. A magyar klub játékosai közül Czvitkovics Péter egy, Rudolf Gergely és Adamo Coulibaly pedig két-két gólt jegyzett ősszel.

A 2009-es DVSC-n kívül ez a bravúr – a Bajnokok Ligája-főtáblás szereplés – a magyar csapatok közül kizárólag a Ferencvárosnak sikerült, a fővárosi zöld-fehérek 1995-ben és 2020-ban voltak csoportkörösök.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!